Narancsos-mandulás sütemény

Vágólapra másolva!
Bár a nagy melegben nem szívesen kapcsoljuk be a sütőt, de egy-egy alkalommal érdemes elkényeztetni a családot ezzel a finom süteménnyel.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
5-6 db narancs, 6 db tojás, 25 dkg cukor, 25 dkg darált mandula, 1 teáskanál sütőpor

Elkészítése:
A narancsokat meleg vízben jól mossuk meg, majd tegyük egy lábasba. Öntsünk annyi vizet rá, hogy ellepje. Lassú lángon főzzük körülbelül másfél órán keresztül. Ha szükséges, a végén az elfőtt vizet pótoljuk.

Szűrjük le, és várjunk vele, míg langyosra hűl. Vágjuk kétfelé a narancsokat, és szedjük ki a magokat. Tegyük a félbevágott narancsokat, héjával együtt egy konyhai gyorsvágó gépbe, majd daráljuk pépesre.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha már elég pépes, kapcsoljuk kis fordulatra és adjuk hozzá egyenként a tojásokat, utána tegyük bele a cukrot, a darált mandulát és a sütőport is.

Töltsük a keveréket kivajazott és liszttel megszórt, közepes méretű, kör alakú peremes sütőformába, majd előmelegített sütőben 150-160 fokon süssük 45-50 percig.

Ha elkészült hagyjuk kissé kihűlni, majd vágjuk cikkekre a süteményt. Tegyük egy nagy tányérra, szórjuk meg porcukorral és pirított mandula szeletkékkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!