<P align="justify">Vancsik nem volt bekötve és telefonált a baleset pillanatában

Vágólapra másolva!
A szakértői vizsgálatok egyértelműen bebizonyították: Vancsik Zoltán MSZP-s képviselő balesetét egy hirtelen kormánymozdulat okozta. A képviselő 130-cal ment, nem volt bekötve, és a baleset időpontjában is épp hívást kezdeményezett a mobiltelefonjáról.
Vágólapra másolva!

Németh Lajos, a Fejér megyei Rendőr Főkapitányság sajtóreferense az [origo]-nak elmondta: lezárultak a szakértői vizsgálatok Vancsik Zoltán szocialista képviselő halálának ügyében. A vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy a politikus balesetét egy hirtelen kormánymozdulat okozta. Vancsik 130 kilométer per órával haladt, amikor hirtelen félrerántotta a kormányt. A gépkocsi stabilitását vesztette, és a képviselő hiába fékezett, az út jobb szélén egy fának ütközött.

Vancsik menet közben többször telefonált mobiljáról, illetve sms-eket is küldött. A baleset időpontjában is épp hívást kezdeményezett. A gépkocsiban nem volt kihangosító készülék, és headsetet sem használt.

A légzsák rendeltetésszerűen működött, de Vancsik nem volt bekötve, így a légzsák sem tudta megvédeni.

A képviselőt augusztus 17-én, az M7-esen, Székesfehérvárról Budapestre tartva érte a baleset, amelyben életét vesztette.

[origo]

Korábbi cikkünk:

Eltemették Vancsik Zoltánt

Mobilozás okozhatta Vancsik halálát

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!