Vágólapra másolva!
A várakozásnak megfelelő színvonalas eredményekkel kezdődött szombaton a Komjádi uszodában az úszók idei első felkészülési versenye, amelytől Kiss László szövetségi kapitány azt várta, hogy többen is teljesítik az Eb-szintet. Így is történt.

Az olimpiai és világbajnok Kovács Ágnes, a vegyesúszó Kerékjártó Tamás, a pillangózó Risztov Éva már korábban kiharcolta részvételét a július végi berlini kontinensviadalon, hozzájuk szombaton csatlakozott a tengerentúlon elért idejével Gáspár Zsolt, a Komjádi uszodában pedig Horváth Péter (50 m hát), és Reményi Diána (200 m mell). A nap legjobb eredményét Risztov Éva érte el: 200 m pillangón több mint fél másodpercet faragott le tavalyi, vb-döntőt érő csúcsából.

A többieknek sem kell szégyenkezniük, kimondottan jól úszott a harmincnégy esztendős Güttler Károly, csak 0,04 másodperccel maradt el az Eb-szinttől. Ahhoz képest, hogy már tizenöt évvel ezelőtt a világ legjobbjai közé tartozott, nem akármilyen szezonkezdet ez számára. "Nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok is kitettek magukért, alakul mind az ifi, mind a felnőtt Eb-csapat" - összegezte véleményét Kiss László.

Érdekesebb eredmények:
nők:
100 m gyors: 1. Molnár (Dunaferr) 58,49 mp
200 m pillangó: 1. Risztov (Bp. Spartacus) 2:09,30 p, országos csúcs (régi: 2:09,91, 2001. 07.22., Fukuoka)
400 m gyors: 1. Lipcsei (Bp. Spartacus) 4:18,05 p
200 m mell: 1. Reményi (Bp. Spartacus) 2:29,50 p
100 m mell: 1. Szabó-Szepesi (Bp. Spartacus) 1:04,14 p

férfiak:
50 m gyors: 1. Zubor (Bp. Spartacus) 22,76 mp
200 m pillangó: 1. Bereczki (Szombathely) 2:01,70 p
50 m hát: 1. Horváth P. (Sport Plusz) 26,13 mp
200 m hát: 1. Bodrogi (Százhalombatta) 1:59,88 p
100 m mell: 1. Güttler (Bp. Spartacus) 1:02,21 p
50 m pillangó: 1. Mészáros (FTC) 25,79 mp
400 m vegyes: 1. Cseh (Bp. Spartacus) 4:29,19

A felkészülési verseny vasárnap folytatódik a Komjádi uszodában.

Korábban:

Gáspár Zsolt kvalifikálta magát az Eb-csapatba

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!