Vágólapra másolva!
Shaquille O'Neal, az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers egyik legnagyobb sztárja lábsérülést szenvedett a Seattle SuperSonics elleni mérkőzésen. A világklasszis center a második negyedben sérült meg, s utána már nem is tudott pályára lépni. Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor épül fel.

A mérkőzés rendkívül izgalmasan alakult, ugyanis egyik gárda sem tudott elhúzni a másiktól. Ray Allen, a hazaiak legjobbja 5,8 másodperccel az alapjátékidő vége előtt dobott kosarával kétpontos előnyhöz juttatta együttesét, s erre már nem érkezett válasz, mivel Kobe Bryant elhibázta az utolsó pillanatban elengedett triplát.

Allen 35 ponttal vette ki részét a sikerből, míg a vendégek közül a 32 ponttal záró - ebből 18-at az utolsó játékrészben dobott - Bryant, és a korábban Seattle-t erősítő Gary Payton emelkedett ki. Utóbbi játékost óriási ovációval fogadta a közönség, hiszen ez volt az első fellépése Seattle-ben, amióta elhagyta a gárdát.

Eredmények:
Washington Wizards - Golden State Warriors 97-79
Toronto Raptors - New Orleans Hornets 74-86
Boston Celtics - Indiana Pacers 90-103
New York Knicks - Chicago Bulls 99-104
New Jersey Nets - Cleveland Cavaliers 97-82
Miami Heat - Orlando Magic 112-101
Detroit Pistons - Phoenix Suns 93-81
Minnesota Timberwolves - Atlanta Hawks 93-75
Memphis Grizzlies - Utah Jazz 100-88
Milwaukee Bucks - Dallas Mavericks 109-101
Portland TrailBlazers - Denver Nuggets 96-106
Seattle SuperSonics - Los Angeles Lakers 111-109

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!