Vágólapra másolva!
Nem látott még olyan ceremóniát a Nyugati pályaudvar királyi várója, mint amilyenben a magyar vízilabdasport egyik legnagyobbja, Benedek Tibor részesült. Az olasz Pro Recco együttesében pólózó világklasszis nyolc év után hazatér Magyarországra, s júliustól három éven keresztül a Domino-BHSE háromszoros bajnok együttesében folytatja pályafutását. Ugyanennyi időre a Westel is meghosszabbította szerződését a klubbal.

Képgaléria a ceremóniáról

A hír már napokkal korábban elterjedt: Benedek Tibor, a jelenkor egyik legkiválóbb vízilabdázója hazatér a Domino-BHSE együtteséhez. Már a sajtótájékoztató meghívója is valami frenetikus bejelentést sejtetett, hiszen a klub jelezte, "egy számára nagyon fontos bejelentést tesz egy számára nagyon fontos személlyel kapcsolatban".

A Nyugati pályaudvar királyi várója nem is maradt üres, televíziós társaságok egész sora vonult fel a jeles eseményen, amelyen Sugár András, a Westel vezérigazgatója, illetve dr. Bodnár Zsigmond, a Domino-BHSE szakosztályelnöke bejelentette: Benedek Tibor olimpia, világ- és Európa-bajnok játékos hazatér, és 2004. július elsejétől három évig a csapatot erősíti.

Ezzel egy időben a szponzor is úgy döntött, megerősíti a korábbi kapcsolatát a klubbal, s 2007. június 30-ig újabb három évvel meghosszabbítja szerződését. "Rátok számítunk" - hangzott az ígéretnek és kérésnek is felfogható mondat a csapat tagjai felé, akik felsorakoztak, s várták, hogy begördüljön a "genovai szerelvény".

BENEDEK NÉVJEGYE
születési idő, hely: 1972. 07. 12., Budapest
magasság, testsúly:188 cm, 93 kg
poszt: szélső, balkezes
válogatottság: 340
eredményei: olimpiai bajnok (2000), világbajnok (2003), vb-ezüstérmes (1998), vb-bronzérmes (1991), Európa-bajnok (1997), Eb-ezüstérmes (1993, 1995), Eb-bronzérmes (2001, 2003), Világkupa-győztes (1995), Vk-ezüstérmes (1993, 2002), Vk-bronzérmes (1997), BEK-győztes (1994), Bajnokok Ligája-győztes (2003), BEK-döntős (1995, 1996), KEK-döntős (1997), LEN-kupa-győztes (1993), LEN-kupa-döntős (2002), 4-szeres magyar bajnok (1991, 1993, 1994, 1995), 2-szeres Magyar Kupa-győztes (1991, 1993), 2-szeres olasz bajnok (1999, 2002)




Dr. Bodnár Zsigmond megerősítette, a tárgyalások három hónapja zajlanak a Domino-BHSE és a játékos között. "Ezúttal nem posztra kerestünk játékost, az ajánlat személy szerint Benedek Tibornak szólt, úgy éreztük, ő az az ember minden vonatkozásban, aki még hiányzik csapatunkból."

A balkezes játékos elmondta: Olaszországban egy hete közölte döntését, s júliustól már a Kőér utcában készül. Természetesen a nyolcas sapkában, amelyhez húsz év elteltével nem szeretne hűtlen maradni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!