Vágólapra másolva!
A múlt héten természetesen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első mérkőzései voltak a középpontban, és természetesen az álomcsapatunknál is fokozottan figyeltünk a BL-re, őt olyan labdarúgó is bekerült, aki pályára lépett a sorozatban. A csatársorban pedig megint mesterhármasra volt szükség a bekerülésre.
Mickael Landreau (francia, FC Nantes): A Kanárik a Paris Saint-Germain ellen léptek pályára a francia pontvadászatban, és azt, hogy sikerült pontot szerezniük, elsősorban kapusuknak köszönhették. Landreau több bravúros védést is bemutatott, és a 0-0-s végeredmény mellett a jutalma nyolcas osztályzat volt a L'Equipe.
Emmanuel Eboué (elefántcsontparti, Arsenal FC): Az Ágyúsok szenzációs eredményt értek el a Real Madrid idegenbeli legyőzésével a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a csapatban több kitűnő teljesítmény is akadt - azonban a legmeglepőbb mind közül a jobbhátvéd Eboué szereplése volt. Az afrikai focista szinte hibátlanul futballozott, és az ő oldalán egyetlen madridi támadás sem futott.Luisao (brazil, Benfica): A lisszaboni együttes remek hetet zárt, elvégre előbb a Bajnokok Ligájában 1-0-a legyőzte a címvédő Liverpool FC-t, majd a bajnokságban ugyanilyen arányban diadalmaskodott a nagy rivális FC Porto ellen. A védelem tehát remekül muzsikált, és a Vörösök ellen a középhátvéd Luisao volt eredményes.Rafael Márquez (mexikói, FC Barcelona): A katalánok is megnyerték mindkét múltheti mérkőzésüket, pedig kétszer is vendégként kellett pályára lépniük. Főleg a Chelsea FC legyőzése jelentett hatalmas bravúrt, de a Zaragoza elleni győzelem is nagyon fontos volt, és a védelem tengelyében Márquez mind a két összecsapáson kiemelkedően teljesített.Christian Schulz (német, Werder Bremen): A brémai együttes szurkolói sem panaszkodhattak, különösen a Juventus FC elleni győzelem érte őket váratlan örömként. A torinóiak ellen a balhátvéd Schulz még gólt is szerzett, és csapata egyik legjobbja volt - de a hét végi, Borussia Mönchengladbach elleni találkozón is jól futballozott.
Cristiano Ronaldo (portugál, Manchester United): A Vörös Ördögök ezt a szezont már biztosan nem fogják trófea nélkül zárni, hiszen sikerült ehódítaniuk a ligakupát. A döntőbe a Wigan Athletic volt a manchesteriek ellenfele, és a végeredmény sima 4-0 lett - amihez a portugál középpályás egy góllal, és remek teljesítménnyel járult hozzá.Michael Ballack (német, Bayern München): A bajorok középpályása az utóbbi hetekben elképesztő formában van, és futószalagon ontja a gólokat. Ezen a héten sem fukarkodott a találatokkal: előbb a BL-ben szépségdíjas találatot szerzett az AC Milan ellen, majd a bajnokságban kétszer köszönt be az Eintracht Frankfurt ellen.Alberto Aquilani (olasz, AS Roma): A Farkasok a múlt héten bebizonyították, hogy a legjobbjuknak tartott Francesco Totti nélkül is képesek kiemelkedő eredményre. Az UEFA-kupában való továbbjutás még kötelezőnek számított, de a klubnak a római derbit is sikerült megnyernie, többek között Aquilani találatával, és az AS Roma így sorozatban 11. győzelmét aratta.Juan Varela (spanyol, Atlético Madrid): A madridi együttes valósággal megtáltosodott az edzőváltás óta, és a hét végén sorozatban hetedik mérkőzését nyerte meg. A Málaga elleni 5-0-s diadalból a 21 esztendős bal oldali középpályás, Varela két találattal vette ki a részét - pedig csak a második félidőben cserélték be.
John Utaka (nigériai, Stade Rennes): A bretonok valószínűleg nagyon örültek az Afrika-kupa végének, hiszen a torna befejeztével visszatért a csapathoz a nigériai támadó, Utaka, aki elképesztő formában játszik. A csatár a múlt héten a Lens, most pedig a listavezető Olympique Lyon ellen ért el mesterhármast.Luis García (spanyol, RCD Espanyol): A barcelonai együttes az UEFA-kupából ugyan kiesett a múlt héten, de a bajnokságban 5-0-ra verték a nemzetközi porondon még versenyben lévő Sevilla FC-t. Az andalúzok ellen a csatár Luis García különösen elemében volt, elvégre mesterhármast vágott.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!