Befejeződött az ORFK belső vizsgálata, amelyet Bene László országos főkapitány az október 23-i rendzavarások után rendelt el a tévés társaságok felvételein látottak alapján. Bene utasította az ORFK fegyelmi szolgálatát, nézzék végig a felvételeket, valamint a helyszíneken készült fotókat, állapítsák meg, történtek-e túlkapások, követtek-e el a rendőrök bűncselekményeket, szabálysértéseket, fegyelmi vétségeket.
A közel 40 órányi videó felvételen a fegyelmi szolgálat munkatársai 17 olyan intézkedésre figyeltek fel, amelyek alapján felvetődik valamilyen törvénysértés gyanúja, holott ezek miatt senki nem fordult az ügyészséghez - írja pénteki számában a Népszabadság. A napilap információi szerint ez alapján az ORFK várhatóan nyolc feljelentést tesz ismeretlen (rendőr) tettesek ellen, további kilenc esetben pedig fegyelmi eljárás indul.
A lapnak úgy nyilatkozott erről Garamvölgyi László ORFK-szóvivő, hogy a Rendőrségi Biztonsági szolgálat vezetője által elrendelt, s kizárólag a szolgálat beosztottjai által elkövetett jogsértéseket feltárni szándékozó vizsgálat még nem zárult le. Ha befejeződik itt is megteszik a szükséges intézkedéseket azokban az ügyekben, amelyekben más úton még nem történt vizsgálat, vagy felelősségre vonás.
Garamvölgyi közölte: Gergényi Péter BRFK-vezető péntek délig teheti meg észrevételeit az MTV ostromakor történt rendőri intézkedéseket vizsgáló bizottság jelentéséről. A Népszabadságnak azt mondták erről: még dolgoznak a válaszon.
Magánszemélyektől egyébként eddig 64 feljelentés érkezett az ügyészséghez.