Vágólapra másolva!
A kapuson kívül mindenki eredményes volt a múlt héten az álomcsapatunk tagjai közül, a hálóőr viszont egy mérkőzésen két tizenegyest is hárított, ami szintén hatalmas bravúrnak számít. A csatársorban pedig ismét összeállt a Luca Toni, Adrian Mutu duó, amely az előző szezonban még együtt riogatta a Serie A védőit.

Kapus:

Tim Wiese (német, Werder Bremen): Az évet nem kezdték valami jól a brémaiak, de a múlt hét remekül sikerült a számukra. A hét végi, 1. FC Nürnberg elleni bajnoki megnyerése viszonylag simán ment, és az eredmény azt sugallja, hogy az UEFA-kupában a Sporting Bragát is simán intézték el - de a 3-0-s diadalhoz az is kellett, hogy Wiese két tizenegyest is hárítson.

Hátvédek:

Loic Perrin (francia, AS Saint-Etienne): A Zöldek lassan a kieső helyekre süllyedtek a Ligue 1-ben, így az AS Nancy elleni diadal a lehető legjobbkor jött a számukra. A mérkőzésen az első gólt a csapatkapitány Perrin szerezte, aki ezúttal számára szokatlan poszton, a jobbhátvéd szerepkörében játszott, de ezt a feladatot is remekül megoldotta.

Álvaro (brazil, Levante UD): A spanyol gárda pár héttel ezelőtt még menthetetlennek tűnt a Primera Divisiónban, és még mindig sereghajtó, de a hét végi győzelmével kicsit közelebb került a mezőnyhöz. A CA Osasuna ellen aratott 2-1-es diadal egyik letéteményese a középhátvéd Álvaro volt, aki a második félidőben fejesgóljával egyenlített.

Martín Cáceres (uruguayi, Recreativo Huelva): A spanyol kiscsapat szinte a teljes második félidőt emberhátrányban játszotta végig az RC Deportivo ellen, és a hajrában kapott gól után úgy tűnt, hogy elúszott a győzelem a számára. Az utolsó percekben azonban jött a középhátvéd Cáceres, és három ponthoz segítette csapatát.

Taye Taiwo (nigériai, Olympique Marseille): A patinás francia egyesület egyre jobban összeszedi magát, és a szurkolók számára a Paris Saint-Germain elleni győzelem máris megszépítette a szezont. A fővárosiak ellen a balhátvéd Taiwo fejelte a győztes találatot, aki ráadásul a hétközi UEFA-kupa-mérkőzésen is eredményes volt a Szpartak Moszkva ellen.

Forrás: EPA

Tim Wiese két büntetőt is hárított a héten

Középpályások:

Darren Fletcher (skót, Manchester United): Az Arsenal FC kétségtelenül tartalékosan állt ki az FA-kupában a MU ellen, de azért a Vörös Ördögöknél is akadtak hiányzók - helyetteseik viszont maximálisan megállták a helyüket. Főleg Fletchernek ment a játék, hiszen a középpályás két góllal vette ki a részét a diadalból.

David Jarolím (cseh, Hamburger SV): A hamburgi együttes a múlt héten mind a két mérkőzését három rúgott góllal nyerte meg, és a hat találat felét a cseh középpályás érte el. Az UEFA-kupában az FC Zürich ellenében egyszer volt eredményes, majd a hét végi, VfL Bochum elleni bajnokin már kétszer talált be, és a HSV így megszakította öt hete tartó nyeretlenségi sorozatát a Bundesligában.

Brian Howard (angol, Barnsley FC): A hét végi FA-kupa-forduló legnagyobb szenzációját a másodosztályú gárda okozta azzal, hogy az Anfielden győzte le a Liverpool FC együttesét. A találkozón elsősorban a vendégek kapusa, Luke Steele remekelt, de a másik főhős a középpályás Howard volt, aki az utolsó percben győztes találatot ért el.

Diego Capel (spanyol, Sevilla FC): Az andalúziai együttes a gyengébb szezonrajt után egyre feljebb kapaszkodik a tabellán, és a hét végén idegenben nyert 4-2-re az RCD Espanyol ellen. A találkozó egyik legjobbja a Sevilla balszélsője, Capel volt, aki hetek óta pazar formában játszik, és ezúttal is góllal járult hozzá a győzelemhez.

Csatárok:

Adrian Mutu (román, Fiorentina): A firenzeiek egyelőre bírják a kettős terhelést, hiszen a múlt héten mind az UEFA-kupában, mind a Serie A-ban megnyerték a meccsüket - köszönhetően elsősorban Mutunak. A román támadó ugyanis előbb a Rosenborg BK, majd pedig a Catania ellen szerzett győztes találatot.

Luca Toni (olasz, Bayern München): A bajorok az UEFA-kupában "csak" egy 2-2-es döntetlenre voltak képesek idegenben a skót Aberdeen FC ellen, ám a hát végén alaposan kitettek magukért. A Hannover '96 idegenbeli legyőzésében a főszerepet Toni vállalta, aki mesterhármast vágott Huszti Szabolcséknak.

www.infosport-focivilag.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!