A Journal of Youth and Adolescence-ben megjelent tanulmány szerint rontja a szülőkkel és a kortársakkal fenntartott kapcsolatok minőségét a sok játék. A Science Daily szerint a 813 egyetemista részvételével végzett kutatás rendkívül negatív eredménye a kutatókat is meglepte.
Lehet, hogy a fiatal felnőttek a videojátékok miatt fontos társadalmi tevékenységeket hagynak ki, de lehet hogy a kapcsolataikkal amúgy is küzdő emberek keresik az idő eltöltésének alternatív módjait. - mondta a kutatást vezető Laura Walker. Valószínű, hogy a mindkét hatásról fellép és egymást erősítik - tette hozzá a kutató.
Nem jelenti a játék a kapcsolatok végét, mérsékelt a kapcsolat a két tényező között. Igazán az lepte meg a kutatókat, hogy a videojátékokhoz kapcsolódó dolgok mind negatívak voltak. A kutatás eredményei szerint naponta játszó fiatalok dupla olyan gyakran füveztek, mint a csak ritkábban játszó társaik. A videojátékokkal egyáltalán nem foglalkozókhoz mérve ez az arány még magasabb, háromszoros volt. A nőknél a játékokkal töltött idő az önértékleéssel volt fordítottan arányos, a sokat gépező lányok kevéssé tartották magukat értékes embernek.
Érdekesen alakult a nemek aránya is az egyetemista korú válaszadók között. A férfiak majdnem háromnegyede játszott valamilyen játékkal, a nőknek azonban csak 17 százaléka válaszolt igennel a videojátékok használatát firtató kérdésre. A szakemberek maguk is meglepődtek az eredményeken, hiszen a témát kitaláló Alex Jensen maga is nagy Madden játékos, és mentora sem tiltotta ki otthonából a NintendoWii-t.