A Real Madridnak igyekeznie kellett vasárnap, hiszen a Barcelona szombaton a városi derbit is könnyedén behúzta (5-1) az Espanyol ellen, így egy esetleges Sevilla elleni pontvesztéssel négy- vagy ötpontos hátrányba került volna José Mourinho csapata.
A fővárosiak kapusa, Iker Casillas a kezdő sípszó előtt megkapta a dél-afrikai foci-vb legjobb kapusának járó aranykesztyűt, a Real ennek ellenére sem kezdett világbajnokformában. Sőt, a győzelmi kényszer egyáltalán nem látszott meg a hazai csapat játékán, inkább ideges volt a Madrid, semmint támadó felfogású, mint ahogyan azt a szurkolók várták volna.
A szünetben a játékoskijáró előtt egy férfit csúnyán ellöktek:
Az alacsony színvonalú és gól nélküli első félidőt követően sem kapott észbe a Real, mi több, a 63. percben emberhátrányba került. Ricardo Carvalho a 63. percben összefejelt Alvaro Negredóval, mire a játékvezető meglepetésre sárga, majd - mivel ez már a második volt - piros lapot adott a madridiak portugál védőjének.
Nem csoda, hogy vitát gerjesztett Carvalho furcsa kiállítása:
A bíró döntése után percekig nem nyugodtak a kedélyek, ám José Mourinho higgadt maradt, és nem cserélt, Angel Di Mariából pedig nyerő ember lett. Az argentin támadó a 77. percben elért egy hosszúnak tűnő labdát, és szinte az alapvonalról lőtte látványosan a kapuba a labdát a rátámadó kapus mellett (1-0). A gól után viszont azonnal lépett a Real edzője, és Mesut Özil helyére védőt küldött be Raul Albiol személyében.
Di Maria bohócot csinált a Sevilla-kapusból (0:30-tól látható):
A Di Maria-show-nak a góllal még nem lett vége, a 22 éves játékos egyszer eljátszotta, hogy a fejét a földnek lökték, majd Dabo valóban durván szerelte a hajrában, így megfogyatkozott csapatokkal és Real-győzelemmel ért véget a mérkőzés.
Clos Gomez játékvezető a két piros lap mellett tizenkét sárgát is kiosztott, kilencet a hazaiaknak (ebből kettőt Carvalho kapott), hármat a vendégeknek.
A Real győzelmével továbbra is ott liheg a két ponttal vezető Barca nyakán, míg a Sevilla egyre lejjebb csúszik, jelenleg a tizenegyedik.
A sereghajtó Real Zaragoza meglepetésre pontot szerzett az Osasuna otthonában. A hazai csapatban végig a pályán volt Pintér Ádám - a 45. percben sárga lapot kapott -, a vendégeknél kezdő Vadócz Krisztiánt a 68. percben lecserélték.
Primera División, 16. forduló:
Real Madrid - Sevilla 1-0 (0-0)
gól: Di María (77.)
kiállítva: Carvalho (64.), illetve Dabo (90.)
Málaga - Atlético Madrid 0-3 (0-1)
gól: Tiago (22., 69.), Dominguez (66.)
Almería - Getafe 2-3 (2-1)
gól: Uche (7.), Ulloa (24.), illetve Moral (29.), Miku (48.), Boateng (71.)
Osasuna - Zaragoza 0-0
szombati eredmények:
Real Sociedad - Valencia 1-2
Espanyol - FC Barcelona 1-5
Deportivo La Coruna - Sporting Gijón 1-1
Levante - Athletic Bilbao 1-2
Villarreal - Real Mallorca 3-1
hétfő:
Racing Santander - Hércules 21 ó
Az állás:
1. Barcelona 16 +42 43
2. Real Madrid 16 +27 41
3. Villarreal 16 +16 33
4. Valencia 16 +5 28
5. Espanyol 16 -4 28
6. Atlético Madrid 16 +8 26
7. Getafe 16 +4 26
8. Athletic Bilbao 16 -2 25
9. Real Sociedad 16 -4 22
10. Mallorca 16 -4 21
11. Sevilla 16 -6 20
12. Hércules 15 -4 18
13. Deportivo La Coruna 16 -6 18
14. Osasuna 16 -5 17
15. Racing Santander 15 -10 17
16. Levante 16 -8 15
17. Almería 16 -10 13
18. Málaga 16 -15 13
19. Sporting Gijón 16 -11 12
20. Real Zaragoza 16 -13 10