Húsz év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt a korábban rendőrként dolgozó férfit, aki tizenöt késszúrással meggyilkolta feleségét.
A vádlott és a későbbi áldozat 1978-ban kötött házasságot, kapcsolatuk azonban megromlott: anyagi természetű vitáik voltak, de az asszony arról is panaszkodott, hogy férje rendszeresen italozik és gyakran megverte. Volt, hogy a vádlott tanú jelenlétében is azt mondta: "rendőr voltam, nekem semmi bajom nem lehet, ha megöllek."
2009 augusztusában a férfi a felesége által üzemeltettet csemegeüzlethez ment, majd - az ügyész megfogalmazása szerint - "kivégzésszerűen", tizenöt késszúrással meggyilkolta az asszonyt, és elmenekült a helyszínről. Az áldozat életét a nagy vérveszteség miatt már nem tudták megmenteni. A vádlott a bűncselekmény után három órával adta fel magát a rendőrségen.