Elkészült a Thököly út

Vágólapra másolva!
Szombaton át is adják. Eltüntették a kockakövet, és lesz kétsávos kerékpárút is.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) befejezte, szombaton pedig át is adja a Thököly út Baross tér és Dózsa György út közötti, felújított szakaszát – írja a BBK honlapja.

A közlemény szerint a 4-es metróprojekt keretében, a Keleti pályaudvar állomáshoz kapcsolódva megújult a Thököly út Baross tér és Hernád utca közötti szakasza, a Hernád utca és a Dózsa György út közötti szakasz 322 méterén kicserélték az úttest teljes pályaszerkezetét, elbontották a kockakő burkolatot és a nem használt villamospálya-maradványokat.

A felújítással a városközpont felé középen vezetett buszsávot, az úttest mindkét oldalán kerékpársávot, a Dózsa György út irányában a jobb oldalon pedig parkolósávot hoztak létre.

A közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében az útszakaszon található öt gyalogátkelőhelyet és a közvilágítási rendszert is megújították, valamint két új világítótestet is elhelyeztek a Hernád utcai átkelőnél. Az új zebráknál fokozottan érvényesülnek az esélyegyenlőségi elvárások: a mozgáskorlátozottak, valamint a vakok és gyengén látók veszélytelen közlekedésének érdekében valamennyi útcsatlakozásnál lesüllyesztették a járdaszegélyeket, és taktilis járdaburkolatot alakítottak ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!