Homokzsákokkal védekeznek a Balatonnál
2014. május 14. 17:10
A Balaton körül több önkormányzatnál is vízkár-elhárítási készültséget, illetve védekezést rendeltek el a fokozódó viharos erejű északi-északnyugati szél és a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt, ami a tó magas vízállása miatt több helyen is komoly gondokat okozhat.
A Balaton vízállása 128 centimétert mutatott szerdán, ami 18 centiméterrel meghaladja az engedélyezett maximumot. A döntéshozók az elmúlt hónapokban, eltérően a korábbi évek gyakorlatától, tartósan magasan tartották a tó vízszintjét, hogy egy aszályos nyár esetén is maradjon elég víz a mederben a szezon végégig. A vízügy korábbi nyilatkozatai szerint a Balaton víztükre erős szélben 30-50 centimétert kileng keresztirányban, ami azt jelenti, hogy az erős északi szél a vízálláshoz képest 15-25 centiméterrel magasabb vízszintet okozhat a tó déli partján.
Horváth Ákos, az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Obszervatóriumának vezetője az MTI-nek elmondta, csütörtök hajnalban, illetve délelőtt várják a balatoni vihar tetőzését, amikor a tó körül több helyen lesznek 100 kilométer/órás erejű széllökések, Balatonmáriafürdő és Szigliget vonalában pedig még ennél is erősebb szél várató. A viharos erejű széllel jelentős csapadék is érkezik.
A sonline.hu szerint Fonyódligeten már kilépett a medréből a víz. Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere arról számolt be az MTI-nek szerda délután, hogy a Balaton már több helyen elöntötte a település strandjait, a parti sétány járhatatlan, és kezd megjelenni a víz a partközeli utcákban is. "Imádkozunk, hogy megússzuk a vihar tetőzését nagyobb vízkár nélkül, mert a vízkiöntések ellen igazán nem tudunk védekezni" - fogalmazott a polgármester, aki elsőfokú helyi vízkár-elhárítási készültséget rendelt el 24 órás szolgálattal.
Kolumbán Tünde, a siófoki önkormányzat sajtóreferense közölte, hogy a polgármester fokozott készültséget rendelt el, figyelőszolgálatot működtetve a Balaton-parton. Mivel a tóban egy métert meghaladó hullámok várhatóak, számolni kell azzal, hogy a víz kicsap a partra. Siófok mélyebben fekvő területein kora délutántól homokzsákokból nyúlgátat építettek, és az éjszakai készültségről is gondoskodtak. A védekezési munkálatokba szükség esetén közmunkásokat is bevetnek.
A sajtófelelős emlékeztetett arra, hogy a közelgő vihar sokban hasonlít a négy évvel ezelőtt, szinte pontosan ebben az időszakban érkező Zsófia nevű ciklonra. Ekkor csúszott meg egyebek közt a Sió partfala, aminek következtében leszakadt a csatorna partján haladó kerékpárút mintegy 150 méteres szakasza.
Bázelné Mihályka Szabina, Somogy megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt mondta, hogy több Balaton-parti településen - Balatonbogláron, Balatonlellén, Zamárdiban és Siófokon - már a védekezést is elrendelték a polgármesterek a tó magas vízállása és az egyre erősödő széllökések miatt a parthoz közeli épületek megóvása érdekében. A védekezésben a járási mentőcsoportok is részt vesznek, homokzsákokkal óvják az ingatlanokat a víztől. A siófoki és a marcali katasztrófavédelmi kirendeltség mozgósította az önkéntes tűzoltó egyesületeket, hogy szükség esetén bevethetőek legyenek.
Nem közlekednek a vonatok a Dombóvár-Gyékényes vasútvonalon Taszár és Baté között - közölte a MÁV szerda késő délután az MTI-vel. A közlemény szerint Taszáron egy fa dőlt a vasúti pályára és elszakította a felsővezetéket, ezért a vonatok helyett autóbuszok viszik az utasokat a két település között.
Az átszállások és a hosszabb menetidő miatt az erre közlekedő vonatok utasai 35-40 perc késésre számíthatnak. A Dombóvár-Gyékényes vonalon előreláthatóan a késő éjszakai órákig tart ez a rendkívüli állapot, illetve a helyreállítás - tették hozzá.
Az Origo helyszíni tudósítója szerint hatalmas a szél a siófoki partszakaszon, szinte a másik szavát sem lehet érteni a zúgástól. A Balaton vízén tarajos hullámok látszanak, a Petőfi-sétánynál a partot éri a vízszint. Pár utcával beljebb a város felé viszont az egészből semmit sem lehet észlelni, szinte szélcsend van.
Komoly árhullám vonul le a Rábán, lakott területek és termőföldek is veszélyben vannak, de beindult az árvízi védekezés is, aminek köszönhetően eddig sikerült megvédeni a belterületeket, az árterületen lévő szántóföldek és melléképületek azonban víz alá kerültek - mondta Körmenden a vidékfejlesztési miniszter, aki szerdán a helyszínen tájékozódott az árvízi védekezésről. A rábai helyzetről bővebben itt olvashat.
Ha kiönt a víz, akkor a parton lévő összes fát ki fogja dönteni a szél - mondta az Origo tudósítójának egy parti büfés Széplakalsón. Szerinte ugyanis a kiöntő víz fel fogja lazítania földet a fák gyökerénél, és a szél sora fogja őket kicsavarni. Négy évvel ezelőtt, amikor legutoljára volt ekkora vihar, ugyanez történt.
Somogyban ágakat tört le, fákat döntött ki a szél szerdán - közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel. Nemeskisfaludon felsővezetékre zuhant és fennakadt egy faág, a megyeszékhely útjain három helyen pedig kidőlt fa akadályozta a forgalma. Szentán a villanyvezetékre dőlt rá egy nyárfa, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően a vezeték nem sérült meg, Sávolyon egy melléképületre borult rá egy nyárfa, amelyet a szőkedencsi önkéntes tűzoltók távolítottak el.
Ráksiban, Vízvár és Somogytarnóca külterületén, Somogyacsa és Somogydöröcske között szintén fákat csavart ki a szél, akadályozva a forgalmat, Siófokon két esetben ugyancsak a tűzoltók segítségére volt szükség közúti, illetve gyalogos forgalmat veszélyeztető megdőlt fa miatt - mondta a szóvivő.
Tudósítónk szerint a siófoki Aranypartnál a Balaton már kiöntött a medréből. Ezt a parttól pár méterre lévő tócsák jelzik.
Egy megyére elsőfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat a várható sok eső, viharos szél, illetve heves zivatar miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Hajdú-Bihar megyére nem adtak ki másodfokú figyelmeztetést, de a várható felhőszakadás, heves zivatar, sok eső és a viharos szél miatt ott is citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére a viharos szél miatt adták ki a narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések a 90 kilométer/órát is meghaladhatják.
A csütörtökön várható jelentős mennyiségű csapadék miatt ugyancsak másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre. Ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméter eső hullhat.Emellett több megyére elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki a várható viharos szél, a heves zivatar, sok eső, illetve felhőszakadás miatt.
Zamárdi alacsonyan fekvő részein 10 centiméteres víz áll a partmenti utcákon lévő nyaralók udvarán - jelentette helyszíni tudósítónk. De még az egy sarokkal beljebb lévő utcákon is áll a vłz, a szakaszosan elöntött utcarészeken kiskacsák úszkálnak. Homokzsákokat és embereket azonban sehol sem látni
Győrre már koradélután lecsapott a vihar – írja a Kisalföld. A Rónay Jácint utcában a szél bontotta egy családi ház tetejét a szél, ott hárították el a veszélyt, a Radnóti utcában pedig nyolc méter magas fa dőlt az útra.
Orkánerejű szelet tapasztalt tudósítónk a fonyódi Balaton-parton, még a autóajtót is csak nagy nehezen lehet kinyitni. A víz itt is kicsapott a partra, a település szélén hatalmas víztócsák vannak. A parton álló házak azonban sötétek, láthatóan senki sincsen otthon.
Folyamatosan cseng a telefon a műveletirányítási központban – mondta Bázelné Mihályka Szabina tűzoltó hadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő a sonline.hu híprtoálnak – Nemeskisfaludon egy felsővezetékre zuhant és fennakadt egy faág, amelynek eltávolításához a böhönyei önkormányzati tűzoltókat hívták. Majd három esetben a megyeszékhely útjain képeztek forgalmi akadályt a kidőlt fák, amit a kaposvári tűzoltók vágtak ki motoros láncfűrésszel.
"Túl magasan hagyták a Balaton vízszintjét" -magyarázta az Origo tudósítójának egy fonyódi vendéglátos, hogy miért okoz ekkora bajt az Yvette-vihar. Pedig szerinte hasonló viharok évente többször is előfordulnak. Most azonban 10 centiméter mély, egybefüggő vízréteg borítja be a partmenti fonyódi utcát, és még az első házsor kertjeiben is álla víz. Az egyik kerítéshez a szél egy 2x3 méteres nádból álló hordalékot is kisodort. A vendéglátós szerint azonban az áradás senkit sem érdekel.Tudósítónk sem találkozott se gáttal, se emberrel a parton.
A fonyódi Árpád utcában is áll a víz tudósítónk szerint, ami viszont már nem partmenti utca, hanem beljebb fekszik a parttól. A parttól számított másáodik utcát is víz borítja, és a partmenti házak kertje is víz alatt van. Döglött halakat is látni.
Rendszeresen előfordul, hogy a szél kifújja a vizet a partra, de ilyet még sohasem láttam, hogy ennyit fújjon ki – mondta az Origónak egy fonyódligeti tábor alkalmazottja. Ő ma árvízvédelmisekkel is találkozott, tudósítónk azonban még egy szakembert sem látott a Balaton-parton.
Balatonfenyvesnél a tó már nem csupán befolyt a partmenti házak kertjeibe, hanem sok helyne már teljesne körülzárta a házakat is, és most ott hullámzik az udvaron - jelentette helyszíni tudósítónk. A szél ott is nagyon erős, még az egyhelyben állás is gondot okoz.
15-20 centis víz áll a balatonfenyvesi strandon - állította helyszíni tudósítónknak egy balatonfenyvesi lakos. Ez azt jelenti, hogy a több száz négyzetméteres strandot teljesen beteríti a víz.
A vihar előreláthatólag csütörtök hajnalban és délelőtt fog tetőzni, akkor 100 kilométer/órás erejű széllökések várhatóak a Balatonnál. Tudósításunkat most befejezzük, reggel folytatjuk a fejleményekkel.
Tudósítónk szerint csütörtök reggel nagyobb a szél a Balatonnál, mint tegnap éjszaka volt. Szabadifürdőn a part nagy részét már elöntötte a víz. Az üdülőtelepek házai között felhúzott homokzsákok viszont megtették a hatásukat: csak egy nagyobb tócsa látszódik mögöttük. A házban, ahol fotósunkkal töltötték az éjszakát, nem volt áram, a lift sem működött.
Több vasútvonalon is kidőlt fa, illetve felsővezetéki zárlat okoz késéseket.
A Barcsról Pécsre közlekedő vonat kénytelen várakozni, miután Darány és Szigetvár között fa dőlt a sínekre. A Dél-balatoni vasútvonalon Fonyód és Balatonszárszó között van zárlat a felsővezetékben, itt is várakoznak a vonatok.
Dombóvár és Kaposvár között hajnali 4 óra óta nincs feszültség a vasúti felsővezetékben, emiatt a villanymozdonnyal közlekedő vonatok nem tudnak útnak indulni a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vonalon. Taszárnál leszakadt a felsővezeték, emiatt Baté és Taszár között a pálya el van zárva a vonatközlekedés elől. Egy ott maradt vonatot, amely Dombóvárról Nagykanizsáig közlekedik, dízelmozdony visz majd tovább, de a helyreállításig a MÁV-Start vonatpótló autóbuszokat rendelt.
A Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vasútvonalon 30-40 perces késésekkel kell számolni.
A hajnali órákban az első vonat a Kaposvár-Siófok közötti vonalon Tab és Kapoly között várakozott több mint egy órán át egy pályára dőlt fa miatt. Ugyancsak kora reggel a Pécs-Gyékényes vonalon közlekedő első vonat Barcs és Középrigóc között volt kénytelen vesztegelni, ott is kidőlt fa okozott gondot. Ezeken a helyszíneken már eltávolították a fákat, megindult a vonatközlekedés.
Országszerte kiadós eső esik, a legerősebb széllökések meghaladják a 90-100 kilométer/órát. Huszonnyolc dunántúli járásra adott ki második szintű (narancs) riasztást a viharos széllökések miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). 90-100 kilométer/órásnál is erősebb széllökések lehetnek az Alpokalján, a Dunántúli-középhegység térségében és a Balaton környékén. A riasztást többek között Fonyód, Siófok, Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg környékére adták ki.
Előbb keleten kezd kevésbé fújni a szél, majd a Dunántúlon péntekre virradóan.
Siófokon a parttól száz méterre lévő utakon is áll a víz, egy-egy 20 méteres szakaszon. Ezek a nagy vízfelületek nincsenek közvetlen összeköttetésben a Balatonnal. Tudósítónk szerint elképzelhető, hogy a talajból, a csatornából jön a víz.
A szerdán érkezett viharos szél miatt éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Elsősorban a Dunántúlon voltak gondok, a legtöbb riasztást Somogy megyéből kapták. Jellemzően a viharos erősségű szél miatt kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz riasztották őket. A tűzoltókhoz mintegy 20 épületkárról érkezett bejelentés. Egy esetben a szél annyira megbontotta a tetőszerkezetet, hogy a ház lakhatatlanná vált.
Öt megyében 12 településen volt átmenetileg áramszünet.
Árvízi védekezés van a Rábánál, a 86-os utat homokzsákokkal védik. Emellett a Balaton déli partján is egyes partmenti településeket homokzsákokkal védenek. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője szerint a sok eső miatt a Sajó és a Hernád mentén kell számítani a legkomolyabb árvízi védekezésre. Az árhullámot a hétvégére várják.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél, a jelentős mennyiségű csapadék, felhőszakadás, illetve heves zivatarok miatt.
A viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések a 90 kilométer/órás erősséget is meghaladhatják.
Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és megyében valamint Budapesten van érvényben ugyancsak másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területen 24 óra alatt több mint 30 milliméternyi eső hullhat.
Somogy megye több Balaton-parti településén homokzsákokkal védekeznek. Éjfélig Balatonbogláron 40 nyaralót védenek 200 homokzsákkal és figyelőszolgálat is működik, Balatonlellén öt házat vettek körbe 1200 homokzsákkal, itt is figyelőszolgálat dolgozik, Zamárdiban a balatonendrédi vízfolyás partját magasították meg 600 homokzsákkal, Siófokon egy mélygarázst óvnak 500 homokzsákkal, a városban ugyancsak figyelőszolgálat dolgozik, Fonyódon pedig egy 300 méter hosszú sávot védenek az Árpád parton 45 emberrel és 400 homokzsákkal. Az öt helyszínen összesen 2900 homokzsákot helyeztek el.
„Rohadtul nincs kedvem elmenni innen” – mondta egy siófoki szálloda recepciósa, aki percek óta tanácstalanul álldogál a szálloda bejárata előtt, az éjszakai műszakját követően. Fél órát kellene hazafele sétálnia, de nagy a szél, és hideg is van (az utó kijelzője szerint 10 fok). Tudósítónknak azt mondta, hogy a szállodának csak egy cendége van, de ebben az is közrejátszik, hogy nincs szezon.
Siófokon több közlekedési csomópontnál egyáltalán nem égnek a közlekedési lámpák. Se sárga villogó fények nem égnek, se se rendőr nem irányítja a forgalmat. A fával övezett sétányokat beborítják a falevelek és az akár 2-3 méteres letört ágak.
Az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a Kőröshegyi völgyhídon leborult egy kamion rakománya. A 121-es km-nél néhány perce megkezdődött a műszaki mentés, ezért mindkét oldalon megállították a forgalmat. Aki teheti, Zamárdi és Balatonszárszó között használja a 7-es főutat.
Frissítés: felfüggesztették a műszaki mentést, újra mindkét oldal járható, de Letenye felé csak a külső sávon lehet közlekedni. Legyenek nagyon figyelmesek, és vezessenek lassabban, mert a környéken nagyon erős szél fúj!
A viharos időjárás miatt a Balaton a komp és a személyhajó járatok ma nem közlekednek.
A Balaton teljes partszakaszán 490 ingatlant mintegy 11 ezer homokzsákkal védenek, két telepített, nagy teljesítményű, valamint két mobilszivattyú dolgozik folyamatosan. Hat településen - Siófokon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonbogláron, Fonyódon és Balatonfenyvesen - civilek, önkéntes tűzoltók, a vízügy szakemberei, az önkéntes mentőszervezetek tagjai és a hivatásos állomány vesz részt a védekezésben.
A hivatásos tűzoltó egységeket az esetek többségében kidőlt fák és leszakadt faágak eltávolításához riasztották. Öt esetben légvezetékek károsodtak, két esetben vasúti felsővezetéket szakított le a vihar, illetve egy-egy esetben a vasúti pályát, épületet és személyautót rongáltak meg a kidőlt fák.
Jelenleg a Dél-Dunántúlon 2847 fogyasztó van áramellátás nélkül. A hibák elhárításán folyamatosan dolgoznak, de az időjárási körülmények miatt helyenként ismétlődő hibák lépnek fel.
„Többször segít a Balcsi” – mondta reménykedve egy siófoki pincér. Sok év tapasztalata alapján azt mondta, hogy az örvény szerű légáramlatok miatt a viharok sokszor a Balaton fölött tombolják ki magukat, és így a part menti településekre már kevésbé érnek el.
A 77-es főúton Tótvázsony és Nagyvázsony között a 15-ös km-nél felborult egy pótkocsis teherautó. Teljes az útzár, megállították a forgalmat.
Fákat döntött villanyvezetékekre a viharos szél Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén, az áramszolgáltatás rövid ideig szünetel, folyamatosan dolgoznak az üzemzavar elhárításán. Főleg észak-borsodi településeken, Izsófalván és környékén okoz fennakadást a viharos szél.
A viharos időjárás kezdete óta több helyen a 100 kilométer per órát is meghaladta a szél sebessége, a legerősebb, 141 kilométer per órás széllökést a Veszprém megyei Bakonyban lévő Kab-hegyen regisztrálta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legtöbb csapadék eddig a Dél-Alföldön hullott, több helyen 15-20 milliméter. Csütörtök reggelig Szegedről 35 milliméter körüli mennyiségről érkezett jelentés, míg Kübekházán 40 milliméter mértek az elmúlt 24 órában.
Több helyen megindult a vonatközlekedés, de továbbra is jelentős, akár másfél órás késésekre is számítani lehet a dél-balatoni vasútvonalon.
a Budapest-Fonyód-Nagykanizsa, illetve Keszthely vonalon jelentős, 30-40 perces, vagy akár egy-másfél órás késésekre kell készülni. A legnagyobb gondot a dél-balatoni vasútvonalon okozza a viharos erejű szél, több helyen zárlat van, Balatonboglárnál kidőlt fa rongálta meg a felsővezetéket. Emiatt Balatonlelle-felső és Balatonboglár között nem közlekedhetnek a vonatok. A zárlat miatt nincs áram a felsővezetékben Balatonszárszó-Fonyód-Nagykanizsa, illetve Balatonszentgyörgy és Keszthely között. A MÁV-Start a dél-balatoni vonal egy szakaszán vonatpótló buszok beállítását tervezi.
Dombóvár és Kaposvár között viszont megindult a vonatközlekedés, miután Taszárnál helyreállították a hajnalban leszakadt felsővezetéket. A Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vasútvonalon is helyreáll a menetrend, a villanymozdonyok ismét közlekedhetnek.
Ha vonattal szeretne utazni, indulás előtt érdemes itt tájékozódnia.
A siófoki Palace Disco előtt a vihar kettétört egy kb. fél méter átmérőjű fát. A fatörzsből három méter a földben maradt, a letörő 15 méteres felső rész pedig kidönött egy lámpaoszlopot. A Palace dolgozói reggel vették észre a történteket, azóta próbálják feldarabolni és eltakarítani a kidőlt fát. Egy zöld küllő fióka még a kidőlt fa törzsében maradt.
Zamárdiban a partra vezető, merőleges utcákon egybefüggő, körülbelül 10 centis vízfelület áll. Egy-két ember takarítja a hordalékot, tudósítónk pár perce egy gallyakkal telepakolt teherautót látott. A párton állva a vízcseppek a talajjal merőleges, olyan erősen csapódnak az ember arcába, hogy az fáj, mintha jégeső lenne.
587 fogyasztónál nincs áram Mátrafüreden, miután fák dőltek a vezetékekre. Az áramszolgáltató egyelőre nem tudja megmondani, hogy mikorra tudják elhárítani a hibát.
Tizenhatszor riasztották fakidőléshez a viharos erejű szél miatt az elmúlt egy nap során a tűzoltókat Vas megyében, egy esetben pedig leszakadt, szikrázó vezetéket kellett áramtalanítaniuk és eltávolítaniuk - közölte csütörtökön a Vas Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság hivatalvezetője. Személyi sérülés nem történt, de a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak is sok a dolguk, többször vágtak ki veszélyes fákat még kidőlés előtt, illetve elöntött pincékből is szivattyúzták a vizet.
Faágak, gallyak hevernek az utakon Borsod-Abaúj-Zemplénben a viharos erejű szél miatt, Miskolcon, az Olvasztár utcában pedig egy általános iskola közelében elektromos vezeték szakadt le a viharban. Az utakon több helyen gallyak hevernek, a nagy forgalmú 26-os úton több helyen is letört faágakat kell kerülgetni. A széllökések Edelény térségében a legerősebbek, 90 kilométer/órásak. A viharos erejű szél egész nap kitart, délutánra pedig zivatar is érkezik.
A Főkert is közleményben inti óvatosságra a budapesti lakosokat: "a nagy erejű szél ágakat, gallyakat szakíthat le a közparkokban, illetve a városban bárhol. Megkérjük a lakosságot, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak, ne parkoljanak a fák alatt huzamosabb ideig."
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részén, így Pest megyére is riasztást tett közzé a viharos szél miatt. Ma a várható legerősebb széllökés meghaladhatja a 70km/h-t, a várható csapadék mennyiség 24 óra alatt elérheti a 30 mm-t.
Egy ember életét vesztette Belgrád Umcari nevű külvárosában, mert a figyelmeztetések ellenére nem volt hajlandó elhagyni otthonát, az esőzések okozta áradások miatt az országban eddig több mint 500 személyt evakuáltak. A beszámolók szerint 21 településen hirdettek rendkívüli helyzetet a magas vízállás, illetve a megáradt folyók miatt. Nyugat-Szerbiában mintegy 100 ezer háztartás maradt áram nélkül. A hivatalos információk szerint a víz mindenhol iható, a kiáradt folyók nem veszélyeztetik a vízvezetékeket.
Megsérült egy motoros Kaposváron a viharban, amikor rádőlt egy fa a Pécsi utcában. A motorost a tűzoltók szabadították ki a fa alól, majd megszüntették a forgalmi akadályt.
A viharos erejű szél Siófokon az Erdei Ferenc utcában megbontotta egy ikerház tetejét, a Bajcsy-Zsilinszky utcában pedig egy 12 méter magas fa több ága leszakadt, amely a gyalogosforgalmat veszélyeztette. Marcaliban egy nyolc méter magas tuja dőlt az útra. Kaposváron, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a gimnázium épületére dőlt rá egy fa, senki sem sérült meg. Kadarkúton egy leszakadt felsővezeték akadályozta a közlekedést, Szennán szintén egy villanyvezetékre dőlt rá egy fenyőfa, a kaposvári tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a vezeték nem sérült meg. Kadarkúton megbontotta a szél a speciális iskola tetőszerkezetét, a diákokat egy közeli középiskolában helyezték el ideiglenesen.
Villanyvezetékre dőltek fák az erős vihar miatt Békéscsabán, több mint ötszáz lakásban nincs áram. A békéscsabai hivatásos tűzoltók láncfűrésszel távolítják el a fát a vezetékekről, a szolgáltató a kárelhárítási munka idejére kapcsolta ki az áramot.
Újra működik az áramszolgáltatás a Heves megyei Mátrafüreden, a csütörtök reggeli, 587 fogyasztót érintő hibát elhárították. Jelenleg nincs komolyabb gond az áramszolgáltatással a megyében, kisebb kimaradásokat viszont még okozhatnak a viharban letört faágak.
Fakidőlés miatt félpályás lezárás van érvényben a 65-ös főúton Hőgyésznél a 22-23 km között és a 611-es főúton Kaposszekcsőnél a 4-es km-nél
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye szerint a Rábán Szentgotthárd és Körmend térségében 24,7 km a Murán 43,4 km, és megelőző jelleggel a Sajó és a Hernád mentén 130,2 km töltésen van I. fokú (összesen 198,3 km) készültség. A következő napokban a Duna teljes magyar szakaszán folytatódik a vízszintek emelkedése. Budapestnél az árhullám tetőzése a jövő hét elejére várható, 450 cm alatti értékkel.
A Balaton déli partján lévő mély fekvésű területeket óriáshullámok öntötték el. Ez a helyzet az előrejelzések alapján legkésőbb vasárnapig megszűnik, ugyanis ekkorra lecsendesül a szél és délire fordul, aminek hatására a kiömlött víz vissza tud húzódni.
Jelenlegis apasztják a Balaton vizét, 25 m3/s vízhozammal. A Vízügyi Igazgatóság munkatársai 24 órás ügyeletet tartanak.
A viharos időjárás kezdete óta szerda éjfélig csaknem 200, azóta pedig további több mint 400 esethez riasztották a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit. Eddig több mint 20 épületben keletkezett kár. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság továbbra is tömeges bejelentésekre készül. A katasztrófavédelem központjaiban tömeges riasztások esetén rangsorolják az eseteket: az életveszély, illetve közművet érintő káresetek elsőbbséget élveznek
A legfrissebb előrejelzések alapján a ciklon hatására holnap reggel 8 óráig jelentős mennyiségű, területi átlagban 20 mm-t meghaladó csapadék lesz a Rába, a Lajta, a Vág, a Mura, a Sajó és a Hernád környékén. A ciklon nyugatra tolódásával holnapra területi átlagban 20 mm-t meghaladó csapadékra van kilátás a Salzach, a Saalach, a Traun és az Enns vízgyűjtőin, de 18-20 mm további csapadék várható a Lajta és a Hernád vízrendszerében is.
A dél-balatoni vonalon szünetel a vasúti közlekedés, Székesfehérvárról egyelőre nem indítanak vonatokat abba az irányba. Több szakaszon kidőlt, vagy megdőlt fák akadályozzák a vonatközlekedést. A MÁV azt javasolja, aki teheti, a Székesfehérvár-Siófok-Fonyód-Nagykanizsa-Murakeresztúr-Gyékényes vonalon ne tervezzen utazást.
Szerda délután óta 17 esethez riasztották a tűzoltókat. Mezőkovácsházán és Battonyán légvezetéket szakított le a szél, Szarvason, Békésszentandráson, Tótkomlóson, Orosházán és Mezőberényben úttestre, Békéscsabán járdára, Nagykamaráson pedig telefonoszlopra dőlt fa. A helyi hivatásos és önkéntes tűzoltók a forgalmi akadályokat felszámolták. Személyi sérülés nem történt. Békéscsabán több száz fogyasztónál nincs áram a Lencsési lakótelepen, mert két fa a villanyvezetékre dőlt.
A csütörtök éjszakai órákig az északi szelet kísérő legerősebb széllökések a Dunántúlon és északkeleten (főként Borsod-Abauj-Zemplén megyében) továbbra is meghaladhatják a 90 km/h-t. Az Alpokalján, a Dunántúli-középhegység térségében és a Balaton környékén 100 km/h-t meghaladó lökések is lesznek. A középső és délkeleti országrészben kevesebb helyen lesz viharos (60-70 km/h feletti) a szél.
Pénteken napközben inkább már csak a Dunántúl nyugati felén lesznek 70 km/h-t meghaladó, helyenként 80 km/h körüli széllökések.
A szélsőséges, orkán erejű szél miatt 27 családi ház rongálódott meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán. A lakhatatlanná vált ingatlanokból lakosságvédelmi intézkedésként rendőri segítséggel 126 embert helyeztek biztonságba, ideiglenes elszállásolásra.
Rendkívüli helyzetet rendelt el a szerb kormány az egész országban. Az ítéletidő miatt hárman meghaltak. egyikük Belgrád Umcari nevű külvárosában, miután a figyelmeztetések ellenére nem volt hajlandó elhagyni otthonát. A közép-szerbiai Topolán egy tűzoltót mentés közben elsodort az ár, és meghalt egy idős ember Újvidéken is. Eddig több mint 600 embert evakuáltak az áradások miatt, Nyugat-Szerbiában 100 ezer háztartás maradt áram nélkül.
Aleksandar Vucic miniszterelnök szerint "ez a legnagyobb víz okozta katasztrófa, amely valaha is történt Szerbiában".
Az utóbbi 24 órában négyzetméterenként 140 liter eső esett Belgrádban, ahol csütörtökön további 50 literre számítanak. Ez a szerb főváros háromhavi csapadékmennyiségének felel meg. A meteorológusok szerint legutóbb 117 évvel ezelőtt esett ennyi csapadék a városban - közölte Sinisa Mali, Belgrád polgármestere.
Az esőzések miatt Szerbia 1764 iskolája közül több mint 400-ban nincs tanítás, Belgrádban már szerdán iskolaszünetet rendeltek el a hétre.
A helyzetet súlyosbítja az erősödő szél. A heves esőzések mellett havazott is a Kopaonik- és Zlatibor-hegységben. A Kopaonikon reggel -3 Celsius-fokot mértek.
Még csütörtök éjjel is lehet helyenként 100 kilométer/órás széllökés, de péntekre egyre többfelé veszít erejéből a szél. Pénteken helyenként még tartósan esik majd az eső, de a hétvége további részében már inkább zápor, zivatar várható. Lassan javul az idő, vasárnap több-kevesebb napsütés is lehet, és 22 Celsius-fokig is melegedhet a levegő - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök délután. Részletekért kattintson!
Leállították a balatoni kompközlekedést Szántód és Tihany között, és nem indulnak a személyhajó járatok sem a viharos erejű szél miatt – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. A hajókat védett helyre vontatták és rögzítették. A zrt. vitorláskikötőiben folyamatos a szolgálat, hogy megelőzzék a károkat. A bérlők esetenként lazán kikötött hajóinak védelméről is gondoskodtak, ahol kellett, ott saját pótköteleikkel rögzítették őket. A komp- és hajóközlekedés esetleges újraindításáról péntek reggel dönt a cég vezetősége.
Reggel hét óta nincs áram négy 6-7 emeletes apartmanházban Szabadisóstón. Az egyik lakó szerint már fél 12-kor is azt mondta az áramszolgáltató, hogy dolgoznak a probléma elhárításán, de azóta sem történt semmi – jelentette kollégánk a helyszínről.
Székesfehérvár és Nagykanizsa között csak vonatpótló autóbuszok közlekednek, de a Budapest-Déli pályaudvar-Nagykanizsa vonalon egyik irányban sem kell gyorsvonati pótjegyet váltani. A dél-balatoni vasútvonalon több szakaszon kidőlt, vagy megdőlt fák akadályozzák a vonatközlekedést. Aki teheti, ne is tervezzen most utazást a Székesfehérvár-Siófok-Fonyód-Nagykanizsa vasútvonalon - kérték.
Szünetel a vasúti közlekedés a kidőlt fák miatt Gyékényes és Somogyszob, továbbá Kaposvár és Kaposmérő között is. A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről.
Kisebb üzemzavarokat okozott a békés megyei áramszolgáltatásban, hogy a viharos időben fák dőltek a villanyvezetékekre. Az EDF DÉMÁSZ áramszolgáltató szerint szerda este Battonyán egy vezetékre dőlt fa által okozott üzemzavar 40 fogyasztót érintett. Mezőkovácsházán letört faágak estek a vezetékre, ott 573 lakásban nem volt áram egy ideig.
Csütörtökön Békéscsabán a Lencsési lakótelep mögötti magánházas lakóövezetben két 30 méteres nyárfa dőlt a vezetékre, ami nem szakadt el, de a fák kivágása miatt áramtalanítani kellett a hálózatot, ami több száz lakást érintett.
Békéscsabán ezen kívül a szél letört ágak miatt 500 fogyasztónál átmenetileg szünetel az áramszolgáltatás. A hibaelhárítás folyamatban van.
Győrben étteremre dőlt egy húszméteres gesztenyefa, Csornán, Kapuváron és Bágyogszováton pedig utcára dőlt fa zavarta a forgalmat. Sopronban egy óvoda, Fertődön egy családi ház tetejét bontotta meg a szél. Egyik esetben sem sérült meg senki – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelem.
A viharos időjárás szerdai kezdete óta 960 alkalommal riasztották a tűzoltókat. Sok épület - családi házak, kórház, iskola, idősotthon - rongálódott meg a viharos szélben, több tízezren maradtak áram nélkül. A kicsapódó hullámok miatt újabb tűzoltókat vezényeltek a Balatonhoz. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint 104 lakóépületben és 20 közintézményben keletkezett kár. Jellemzően tetőket, kéményeket rongált meg a viharos erősségű szél.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán 26 családi ház rongálódott meg a viharban. A tatabányai Szent Borbála Kórház tetejét öt négyzetméteren megbontotta a szél.
Tiszavasváriban egy általános iskola épületének tetején egy használaton kívüli kémény elvált a faltól, veszélyeztetve és a környező épületeket is. Hetven gyereket a szomszédos épületrészbe küldtek át, a szomszédos családi ház két lakosának kellett átmenetileg elhagynia az otthonát az omlásveszély miatt.
A Tolna megyei Gyönkön, a Táncsics utcában idősek otthonára dőlt egy fa. Kaposváron szintén egy kidőlt fa okozott balesetet, a Pécsi utcában egy motorosra dőlt rá egy fa.
Zalaegerszegen egy benzinkút tetejét bontotta meg a viharos erejű szél reggel, ez veszélyt jelentett a gyalogos közlekedésre és a közeli út forgalmára.
Országszerte több tízezren maradtak áramszolgáltatás nélkül. Csak az E.ON hálózatában harminc középfeszültségű vonalon van üzemzavar, a Dél-Dunántúlon több mint tizennégyezer, Észak-Dunántúlon majdnem ezernyolcszáz, a Tiszántúlon pedig több mint kilencszáz fogyasztónál nincs áram. Leginkább Kaposvár és Nagykanizsa környékén vannak zavarok – a katasztrófavédelem szerint.
Nincs áram a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bózsván, Nagyhután, Kishután és Pálházán, továbbá Miskolc egy részén. Csongrád megyében majdnem négyszáz, Bács-Kiskun megyében ötezer fogyasztónál nincs áram, és a Békéscsabán kidőlt fák miatt a megyeszékhely több mint félezer fogyasztója is szolgáltatás nélkül maradt.
Csütörtök délutánig több mint ötvenszer vonultak ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tűzoltók a vihar okozta károk miatt - közölte a megyei katasztrófavédelem. Fegyverneken a Táncsics utcában ledőlt egy családi ház kéménye, a tető is beszakadt. Szolnokon, a Magyar utcában egy nagyobb méretű hirdetőtáblát szakított le félig a szél, amely ezután mintegy tíz méter magason lógott, veszélyeztetve a járókelőket. Ugyancsak Szolnokon, a Pozsonyi utcában egy tűzfalat bontott meg a vihar.
Az orkán erejű szél csütörtökön belekapott és megrongált egy közlekedési jelzőlámpát Szombathelyen – olvasható a rendőrség honlapján. Jelenleg rendőri irányítással halad a forgalom Szombathelyen, a 86-os számú főút és a Rumi út kereszteződésében. A balesetben nem sérült nem senki.
Tizenkét esetben kidőlt fák miatt riasztották a tűzoltókat ma Budapesten, két másik esetben pedig épületek tetőszerkezetét bontotta meg a szél. A III. kerületi Vihar utcában a bádoglemez lógott, egy VIII. kerületi épület tetején pedig cserepek lazultak meg. A II. kerületben egy tíz méter magas fa dőlt kerítésre, telefonvezetékre és egy autóra. A X. kerületi Maglódi úton szintén egy magas fa veszélyeztette a járókelőket, a IV. kerületben pedig egy tizenöt méter magas fa dőlt meg veszélyesen.
16 településen mintegy háromezer fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás Zalában - közölte csütörtökön a megyei védelmi bizottság. A megyében csütörtök délutánig 43 alkalommal vonultak ki a tűzoltók a szélvihar miatti káresetekhez.
Zárlat és kidőlt fa miatt 30-40 percet késnek a vonatok a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes és a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon csütörtök délután - közölte a Mávinform.
A kaposvári állomás teljes felsővezeték-rendszerében zárlat keletkezett, ezért a villanymozdonyokat nem tudják használni a vonatközlekedésben. A vonatokat dízelmozdonyok segítik át ezen az állomáson.
Káptalanfüred állomásépületére, illetve a vasúti pályára dőlt egy fa, amelynek nekiütközött egy motorvonat. A vonat szélvédője betört. A katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a fa eltávolításán, addig ezen a szakaszon nem közlekedhetnek a vonatok.
A Somogy megyét érintő vasútvonalakon az utasoknak továbbra is késésekre kell készülniük.
Békéscsaba valamennyi városrészében helyreállt az áramszolgáltatás csütörtök délutánra - közölte az EDF Démász dél-alföldi villamosenergia-szolgáltató cég.
A szerda este óta tartó viharos szél kisebb üzemzavarokat okozott a szolgáltatásban, több helyen fák dőltek a villanyvezetékekre. A cég közleménye szerint csütörtökön Békéscsabán a Lencsési lakótelep mögötti magánházas lakóövezetben két elöregedett nyárfa dőlt a vezetékre. A katasztrófavédelem úgy döntött, hogy ki kell vágni a fákat, ezért kérte a hálózat átmeneti feszültségmentesítését.
Veszélyesen bedőlt egy harminc méteres fa a 8-as főút fölé a Vas megyei Csákánydoroszlónál, a vasútállomás közelében, emiatt ezen a szakaszon lezárták az utat - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Vas megyében a tűzoltókat csütörtökön eddig több mint ötvenszer riasztották, zömmel kidőlt fák miatt, de az orkán erejű szél megbontott tetőket is, amelyekről a tűzoltóknak kellett eltávolítani a lelógó, veszélyessé vált részeket.
A viharos szél miatt péntekre öt megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Több helyen várható viszont jelentős mennyiségű csapadék, emiatt négy megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki a viharos szél miatt elsőfokú figyelmeztetést. Itt a legerősebb széllökések meghaladhatják az óránkénti 70 kilométeres erősséget.
Másodfokú figyelmeztetést Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki. Ezeken a területeken 24 óra alatt további több mint 30 milliméternyi eső várható.
Megrongálta a viharos szél a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának tetőszerkezetét - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. AKárolyi Gáspár téri épület tetőborítását mintegy 200 négyzetméteren bontotta meg a viharos szél, a feltépett darabokat átrepítette egy másik ház tetejére.
Rendőrök vigyáznak a rendre a vihar sújtotta Tornanádaskán, ahol mintegy 130 embert kellett biztonságos helyre költöztetni - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőri jelenlétre a vagyonbiztonság miatt van szükség. Tornanádaskán az orkán erejű szél 27 családi házat rongált meg, amelyekből csaknem 130 embert kellett kiköltöztetni.
A viharos erősségű szél miatt Észak-Magyarországon, főleg a Bükk és Mátra térségében továbbra is előfordulnak a középfeszültségű elosztó hálózatban üzemzavarok - közölte az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. A hibákat kidőlt fák, vezetékszakadások okozzák. Egy-egy házat, utcát érintő áramkimaradás elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon és a környező településeken fordul elő.
Csütörtök este 10 órától várhatóan két napra teljesen lezárja a 7-es főút egy kilométeres szakaszát Balatonboglárnál a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A 139-es és 140-es kilométerszelvények között található mintegy 150 platán közül 6-10 fa az orkán erejű széllökések nyomán balesetveszélyessé vált, ezért döntöttek a megyei katasztrófavédelemmel közösen az intézkedés elrendeléséről.
Péntek reggeltől Siófok és Fonyód között közlekednek vonatpótló autóbuszok, a Budapest-Siófok, illetve a Fonyód-Nagykanizsa-Gyékényes közötti szakaszon a tervek szerint már helyreáll a vonatközlekedés - közölte csütörtök este a Mávinform. A vonatpótló autóbuszokra Siófok és Fonyód között azért van még szükség, mert a csütörtöki viharos erejű szél Balatonbogláron több olyan fát is megmozdított, amelyek veszélyesek lehetnek.
Húszméteres fenyőfa dőlt a 86-os útra a Vas megyei Egyházasrádócnál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A fa eltávolításán a körmendi hivatásos tűzoltók dolgoznak, az utat teljes szélességében lezárták.