"Nagyon nehéz mit mondani" - sóhajtott egyet Struhács György a Las Vegas-i Orleans Arena folyosóján. Nem a végtelen hosszan sorjázó játékgépek látványa taglózta le: a kötöttfogású birkózók szövetségi kapitánya hétfőn kénytelen volt végignézni, ahogy tanítványai sorra elbuknak.
Pedig a magyar csapatból a kötöttfogásúak utaztak ki a legnagyobb eséllyel, akár négy kvótát is reméltek tőlük, a nyitónapon szereplő Lőrincz Tamás (66 kg), Bácsi Péter (75 kg) és Kiss Balázs (98 kg) egyaránt esélyesként lépett szőnyegre.
Lőrincz szereplése kiválóan indult, a főtáblára kerülésért a vb-bronzérmes litván Edgaras Venckaitist győzte le, többek közt egy fejlefogásos hátravágás segítségével. A következő körben mindössze egy perc 17 másodperc kellett neki a svéd Frunze Harutjunjan két vállra fektetéséhez, a 16 között viszont az örmény Migran Arutjunjan kétszer is megpörgette, ebből a helyzetből pedig csak szépíteni tudott.
Lesz vigasz? Innentől kezdve már csak ez volt a kérdés. A 66 kilósok olimpiai ezüstérmese az örmény legyőzőjének szurkolhatott, hogy vigaszágra kerülhessen, ám ő elbukta az elődöntőt, erősen vitatható bírói döntések miatt. Történt, hogy a koreai ellenfele kétszer is lefejelte, de vitatható módon mindkétszer Arutjunjant intették meg, így a 4-0-s előnyéből 4-4 lett, és intésekkel az ázsiai jutott döntőbe. Ezzel a háromszoros Európa-bajnok Lőrincz kiesett, és nem szerzett olimpiai kvótát.
Bácsi Péterrel kottára ugyanez történt. A selejtezőben kétszer átdobta a kolumbiai ellenfelét, Munoz Jaramillót, másfél percig sem tartott a meccs. A 32 közt a belorusz Valerij Palenszkit intézte el, ám a két sima győzelem (8-0, 5-0) után a harmadik meccsét elvesztette az olimpiai- és világbajnok Roman Vlaszov ellen. Nem volt nála sokkal rosszabb, ráadásul a hajrában, mikor Bácsi tudta, hogy elúszott a meccs, már nem fárasztotta se magát, se az ellenfelét, akinek inkább drukkolt, hogy továbbvigye őt.
Vlaszov nem is okozott csalódást, magabiztosan döntőbe jutott, ezzel Bácsi vigaszágra került. Itt jól kezdett a Fradi birkózója, gyönyörű válldobással 4-0-ra elhúzott a világbajnok Arszen Dzsulfalakjantól, akit még intettek is, de ebből nem csinált újabb pontokat Bácsi. Dzsulfalakjan később kétszer is átfordította ellenfelét, a második után Struhács kapitány challenge-et kért, ám a felvételeket alapján ezt elutasították, azaz még egy pontot levontak a magyar birkózótól. Ezzel lett 7-4 oda, és ez maradt a végeredmény is.
Ilyen előzmények után hangzott el az ominózus mondat: „Nagyon nehéz mit mondani. Egy ilyen szintű versenyzőnek mint Peti egyszerűen nem lehet 4-0-ás előnyt leadni.”
A kötöttfogású kapitány bánatát a teljes kép magyarázza meg igazán, ugyanis addigra már Kiss Balázs is lemondhatott a kvótaszerzésről. Neki nem kellett külön birkóznia a főtábláért, cserébe az első körben a többszörös világ- és Európa-bajnoki érmes Cenk Ildemet kapta a 32 között. Négy éve Isztambulban arcon harapta Kisst a török, amiért két éve Budapesten vett revánsot, sportszerű körülmények közt.
Las Vegasban aztán az első félidőben a törököt, a másodikban Kisst intették meg. Ildem jött ki jobban ebből, átpörgette Kisst, és 4-2-re elhúzott. A 32 éves magyar versenyző még kitolta a szőnyegről a törököt, ám a 4-4-es végeredmény ellenére kiesett, mert ellenfele nagyobb értékű akciót csinált. A BVSC versenyzőjének azért is fájó a vereség, mert volt már világbajnok és Eb-dobogós, de az olimpiáról 2008-ban és 2012-ben is lemaradt.
Hétfőn ezzel háromból egy magyar sem szerzett olimpiai kvótát - ehhez az első hatban kellett volna végezniük -, nehezen indult tehát a Las Vegas-i vb. Kedden Krasznai Mátéért (59 kg), Korpási Bálintért (71 kg), Szabó Lászlóért (80 kg) és Lám Bálintért (130 kg) szoríthatunk.
Eredmények
Kötöttfogás, 66 kg:
a döntőben:
Stäbler - Rju 4-1
Kötöttfogás, 75 kg:
1. Roman Vlaszov (Oroszország)
2. Mark Madsen (Dánia)
3. Doszan Kartikov (Kazahsztán) és Andrew Bisek (Egyesült Államok)
Bácsi Péter a vigaszágon kiesett.
a döntőben:
Vlaszov - Madsen 6-0
Kötöttfogás 98 kg:
1. Artur Alekszanjan (Örményország)
2. Haszen Rezaei (Irán)
3. Dmitri Timcsenko (Ukrajna) és Iszlam Magomedov (Oroszország)
Kiss Balázs a 32 között kiesett.
a döntőben:
Alekszanjan - Rezaei 3-0