Netánja, 2015. december 5.
Az aranyérmes Hosszú Katinka (k), az ezüstérmes brit Siobhan-Marie O'Connor (b) és a svéd Louise Hansson a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság női 200 méteres vegyesúszásának eredményhirdetésén 2015. december 5-én. (MTI/EPA/Abir Szultan)
Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen és 50 méter háton is az izraeli Netanyában zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. Ez volt az ötödik és hatodik elsősége az idei kontinensviadalon.
Az utolsó előtti versenynapon a vb- és Eb-győztes Hosszú sokáig saját világcsúcsa közelében tempózott 200 vegyesen, végül elmaradt a 2:01.86 perces rekordjától, ám így is remek, 2:02.53-as idővel csapott célba elsőként, hatalmas előnnyel a többiek előtt.
Hosszú 50 méter háton sem engedett senkit maga elé, s 26.13 másodperccel nyert. Sikere azt is jelenti, hogy a három vegyesszám után mindhárom hátszámban is ő lett az Európa-bajnok Netanyában.
Hatból hat nem rossz, ugye?
"Na ez az a verseny, amiben nincs semmi taktikta, csak pörkölés. Nem is éreztem semmit, csak mentem, a végén meg kerestem magam a táblán, hogy hányadik is lettem - nyilatkozta az úszószövetség Facebook-oldalán Hosszú Katinka. - Nagy boldogság, hogy ez is sikerült... Hatból hat, azért ez nem rossz, ugye?"
A 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel, aki fő számában ezüstérmet nyert az Eb-n, a szombati 100-as döntőben ötödikként ért célba 57.45 másodperccel.
Gyurta a legjobbjával nyerhetett volna
"A tervezett 57 és feles időt elértem, de mivel egyáltalán nem készültem erre a versenyre, alig edzettem 25-ös medencében, ezért nem volt meg a kellő sebességem most - mondta Gyurta az M4 Sportnak. - Koch megérdemelten nyert, olyan idővel, amit jobb formában már én is megúsztam. Ha ma a legjobbam közelében úszok, nyerhettem volna. Ennél azonban lényegesebb, hogy nekem most kizárólag Rió, az olimpia számít, arra készülök."
Az elődöntős magyarok közül sem Szilágyi Liliánának, sem Joó Sárának nem sikerült a döntőbe kerülnie 100 méter pillangón, előbbi a 10. (57.99 mp), utóbbi pedig 12. (58.02) lett. A magyar csapat változatlanul vezet az éremtáblázaton, az utolsó versenynap előtt 10 arannyal és 2 ezüsttel áll.
eredméynek, férfiak: 100 m mell: 1. Marco Koch (Németország) 56.78 mp 2. Adam Peaty (Nagy-Britannia) 56.96 3. Giedrius Titenis (Litvánia) 57.02 ...5. GYURTA DÁNIEL 57.45
50 m pillangó: 1. Andrij Govorov (Ukrajna) 22.36 mp 2. Johan Curkin (Fehéroroszország) 22.56 3. Alekszandr Popkov (Oroszország) 22.69
200 m vegyes: 1. HOSSZÚ KATINKA 2:02.53 p 2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 2:05.13 3. Louise Hansson (Svédország) 2:07.96 ...7. GYÖRGY RÉKA 2:09.85
200 m gyors: 1.Federica Pellegrini (Olaszország) 1:51.89 p 2. Veronika Popova (Oroszország) 1:52.46 3. Femke Heemskerk (Hollandia) 1:52.81
50 m hát: 1. HOSSZÚ KATINKA 26.13 mp 2. Aleksandra Urbanczyk (Lengyelország) 26.27 3. Sanja Jovanovic (Horvátország) 26.45
4x50 m vegyes gyorsváltó: 1. Olaszország 1:29.26 p 2. Oroszország 1:29.59 3. Hollandia 1:30.03
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!