Még várni kell a 9 százalékos szja-ra

áfa
Budapest, 2008. május 20. Személyi jövedelemadó-bevallást adnak fel Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál működő 62. számú postán, ahol éjfélig várják az ügyfeleket, ugyanis az szja bevallásokat május 20-án éjfélig lehet szankció nélkül beadni. MTI Fotó: Balaton József
Vágólapra másolva!
A kormány nem tett le az egy számjegyű szja-kulcsról, azonban még várni kell rá. Egyelőre örüljünk az egy százalékpontos csökkentésnek, az ugyanis évi 120 milliárd forintot hagy az emberek zsebében. Ugyanakkor akik most terveznek új lakást vásárolni, és bruttó árban egyeztek meg a kivitelezővel, ott az építő lenyelheti az áfacsökkentés teljes hasznát.
Vágólapra másolva!

– mondta az Origónak Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az egy számjegyű szja-ról korábban Orbán Viktor beszélt: a miniszterelnök 2013-ban mondta azt, hogy

nullaszázalékos szja-kulcsot szeretne.

A kormányfő azonban hozzátette, már azzal is elégedett lenne, ha Magyarország képes lenne elérni azt, hogy egy számjegyű legyen az szja.

Tervben van

„Úgy gondolom, hogy a kormány napirendre fogja tűzni, és eldönti majd, hogy mikortól és milyen ütemezésben fogja tudni ezt bevezetni” – mondta az Origónak Tállai András.

Még várni kell az egy számjegyű szja-ra Forrás: MTI/Balaton József

Az szja a központi költségvetés egyik legnagyobb bevételi forrása: az idei évre vonatkozó költségvetési törvény 1640 milliárd forintos előirányzattal számolt – csak az általános forgalmi adóból folyik be több pénz a büdzsébe, áfából ugyanis több mint 3100 milliárd forint az előirányzat.

A kormány az egykulcsos adóval Tállai András szavai szerint

  • 2011-ben 460 milliárd forintot,
  • 2012-ben 475 milliárd forintot,
  • 2013-ban 540 milliárd forintot,
  • 2014-ben 600 milliárd forintot,
  • 2015-ben 660 milliárd forintot

„hagyott az emberek zsebében”. Csak a mostani, 1 százalékpontos csökkentéssel 120 milliárd forint marad a családoknál, közölte év végi sajtótájékoztatóján az államtitkár.

Az áfa is csökken

Nem csak az szja, de az általános forgalmi adó is csökken 2016-tól – legalábbis a sertés-, illetve az új lakások áfája január 1-től már nem 27, hanem csak 5 százalék lesz.

A kormány szerint 5 ezerrel több új lakás épülhet jövőre az áfacsökkentés hatására. Ez Tállai András szavai szerint 100-120 milliárd forint többletberuházást jelenthet, valamint 5-7 ezer fővel bővülhet a foglalkoztatás is.

Nettó vagy bruttó?

Az áfacsökkentésnek csak később lesz hatása a lakásárakra, ráadásul az nem is érint mindenkit. Ugyanis akik már megkötötték a szerződést az építőkkel, és bruttó árban állapodtak meg, őket ez nem érinti. Pedig az Origo is kapott olyan olvasói leveleket, amelyben a vevők arra panaszkodtak, hogy így teljes egészében a kivitelezőnél marad az áfacsökkentés teljes haszna. Ha a szerződésben nettó árat plusz áfát jelöltek volna meg, úgy ez nem fordulhatna elő. Tállai András szerint

Mint mondta, ezeket a megállapodásokat a polgári jog szabályozza, azaz a vevőknek és az eladóknak egymással kell egyezkedniük.

Ha bruttó ár szerepel a szerződésben, nincs mit tenni Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ha az építő ragaszkodik az eredetileg rögzített, bruttó árban, akkor a vevő nem tehet mást, minthogy a bírósághoz fordul, mondta az államtitkár, aki szerint a hatóságoknak és a kormánynak ebben nincs már szerepe.

Remény

„A jogszabály-módosítás célja az, hogy

– válaszolta december közepén az Origónak az NGM. A tárca reményei szerint a korábban – bruttó összegben – kötött megállapodások összegét az eladó az áfa mértékének mérséklésével arányosan csökkenti majd.

Kérdéses, hogyan változnak majd az árak Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nemcsak szja- és áfacsökkentés lesz 2016-ban: jövőre már nem lesz olyan könnyű külföldi számlán rejtegetni az eltitkolt vagyonokat, ugyanis beindul az adóügyi információcsere.

A bankok januártól elkezdik gyűjteni az ügyfeleik adatait, hogy 2017-ben elküldhessék az illetékes adóhatóságoknak: ha tehát van külföldön pénzünk, arról nemsokára valószínűleg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is tudni fog.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e időbeli, illetve értékhatár a külföldi számlákat illetően, Tállai András azt mondta, hogy nem terveznek semmi változtatást, hacsak az Európai Unió, vagy bármely más szerződés vagy kötelezettség ezt kötelezővé nem teszi.

Tízmilliárdokat hozott haza az adóamnesztia

Szintén nem terveznek változtatásokat az adóamnesztiát érintő szabályozásban, amely lehetővé teszi, hogy stabilitási megtakarítási számla nyitásával – és azon legalább 5 millió forint elhelyezésével – a magánszemélyek közteherfizetését nem firtatja az adóhatóság. 2014-ben 38 milliárd forintot hoztak így haza, ami nagyságrendileg megegyezik az elmúlt évek adataival.

Tállai András: Marad az adóamnesztia Forrás: MTI/Kovács Attila

2015-ben 50 milliárd forintot hoztak haza a június 30-i adatok szerint, és több mint 800 stabilitási megtakarítási számlát nyitottak, mondta az Origónak Tállai András. A miniszterhelyettes elmondta azt is, hogy annak ellenére, hogy évről évre egyre kevesebben választják az egyszerűsített vállalkozói adót (eva), nem tervezik azt megszüntetni, ugyanis még mindig 40 ezren így adóznak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!