Gulyás Gergely a nyilatkozatot úgy kommentálta: eddig azt tapasztalták, hogy Soros György az általa támogatott szervezeteken, az Európai Parlamenten (EP), brüsszeli szövetségesein és alapítványain keresztül támadta a magyar kormányt és Magyarországot, de most személyesen is beszállt a küzdelembe.
Soros György a nemzeti konzultációt támadva vádaskodik, fenyeget, rágalmakat fogalmaz meg, és tagadja azt a "Soros-tervet", amelyben ő maga tett konkrét javaslatokat a migránsok betelepítésére, a migráció legalizálására - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Hozzátette, Sorosnak a migrációval kapcsolatos javaslatait - "brüsszeli szövetségesein keresztül" - sikerült átvinni az EP-n. A testület egy olyan határozatot fogadott el - folytatta -, amelyet "Soros egyik szövetségese" terjesztett elő, és amely "feketén-fehéren tartalmazza a kötelező, felső korlát nélküli betelepítési kvótát", az EU-ba lépő migránsok automatikus betelepítését, a felgyorsított családegyesítést - amely Németországban olyan vitákhoz vezetett, hogy úgy tűnik, a koalíció sem tud létrejönni -, és tartalmazza a betelepítést elutasító országok megbüntetésének szándékát is.
Gulyás Gergely úgy fogalmazott:
az EP-tervezet olyannyira nem titkolja Soros György szerepét az ügyben, hogy a civil szervezeteket is bevonja a menekültügyi eljárásokba.
Szerinte Soros javaslatait egyre magasabb szinten és egyre többen támogatják az uniós döntéshozatalon belül. Megjegyezte, az EP-döntés előtt Soros György személyesen járt Brüsszelben, és tartott "eligazítást", az pedig már korábban nyilvánosságra került, hogy Soros alapítványa 226 EP-képviselőt tart nyilván úgy, mint vele közvetlen kapcsolatban állókat.
A frakcióvezető úgy összegzett: Soros György azért fenyegeti most már nyíltan Magyarországot, mert a magyar migrációs politika továbbra sem akar engedni a bevándorlást támogató erőknek. A magyar kormánynak és a Fidesz-KDNP-frakciónak továbbra is az a határozott álláspontja, hogy Magyarországnak nem szabad bevándorlóországgá válnia, ezért a jelenleg zajló nemzeti konzultációnak nagy jelentősége van - mondta, a kérdőív kitöltésre buzdítva.
Azzal kapcsolatban, hogy Soros György az interjúban azt is jelezte, félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát, Gulyás Gergely azt közölte: Magyarországon alkotmányos keretek között civil szervezetek szabadon működhetnek,
ha viszont például Magyarországot külföldön szervezetten próbálják lejáratni, akkor ezt a tevékenységet vizsgálni kell.
Cecilia Wikström svéd liberális EP-képviselőnek, az említett EP-határozat jelentéstevőjének a bevándorlással kapcsolatos véleményét kérdésre úgy kommentálta: a svéd politikus álláspontja kirekesztő és intoleráns, mert a sajátjától eltérő felfogást a bevándorlás ügyében nem tud elképzelni.
Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs "Soros-terv", a frakcióvezető úgy reagált: Szájer József fideszes EP-képviselővel ért egyet, aki azt mondta, Navracsics Tibor jogászként pontosan fogalmaz, miszerint a "Soros-terv" nincs az Európai Bizottság napirendjén.
De az, hogy valami nincs a bizottság napirendjén, az nem azt jelenti, hogy a bizottság nem azt hajtja végre
- tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a hétvégén ismeretlenek megrongálták a Magyarország belgrádi nagykövetségének helyet adó épületet - egyebek mellett azt festették a homlokzatra, hogy "Szabadságot Ahmed H-nak" -, a fideszes politikus azt közölte:
a Fidesz-frakció elítéli és felháborítónak tartja a történteket.
Gulyás Márton ellenzéki aktivista és társai hétvégi akcióit - például egy étterem elfoglalását - Gulyás Gergely úgy kommentálta:
A balliberális magyar ellenzéknek jót tenne, hogy ha lenne egy-egy olyan megmozdulása, amelynek a főszereplője nem Soros György által támogatott lenne.
Megkérdezték őt arról is, hogy a Magyar Patrióták Közössége tüntetést szervez Brüsszelbe az uniós bevándorláspolitika és Soros György szerepe ellen tiltakozva, amire azt felelte:
ha valaki Soros György európai tevékenysége, a bevándorlás európai kezelése ellen tüntet, a Fidesz egyetért vele.
Az euró magyarországi bevezetését érintő kérdésre a frakcióvezető azt mondta: pillanatnyilag nincs céldátum. "Megfelelünk ma az euróbevezetés kritériumainak, és majd eldöntjük, mikor indokolt Magyarországon az eurót bevezetni", amikor az országnak előnyös, akkor kell csatlakozni - fűzte hozzá.