Soros György gátlástalansága: elhallgatott részletek

Soros György
Berlin, 2017. június 8. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Clemens Bilan)
Vágólapra másolva!
Soros György egyszerre három új videóval is jelentkezett. Ezek egyikén a budapesti gyerekkoráról mesélt, amelyből azonban érdekes módon kimaradtak kellemetlen részletek a zsidó vagyonok 1944-es elkobzásával kapcsolatban
Vágólapra másolva!

Egy viszonylag szűk réteg még mindig eltökélten ragaszkodik ahhoz, hogy Soros György egy filantróp, aki a világot akarja jobbá tenni hatalmas vagyonából. A spekuláns korábbi elbeszéléseiből, illetve a PestiSrácok.hu által kiadott Andreas von Rétyi ezeket is felhasználó könyvéből azonban merőben más karakter rajzolódik ki. A szerző állításai ugyanis nehezen cáfolhatók, például Soros gyerekkorát illetően egybeesnek az érintett saját bevallásával.

– vázolta legfrissebb videójában a holokauszt misztikus túlélését Soros György. Úgy érezte, hogy nem pusztulhat bele, ezért aztán nem is pusztult bele, apja mintája pedig arra sarkallta, hogy segíteni kell az embereken. Mindez jól hangzik, de a valóság ennél jóval összetettebb volt az elkobzott zsidó vagyonokban lelkifurdalás nélkül gázoló, 14 éves Soros György számára - írja a Pestisrácok. Még akkor is, ha ezt most, amikor a vele szemben folytatott kampány során egy legyengült, sajnálatra méltó, jóságos öreg bácsiként akar feltűnni, nem is hangoztatja.

Soros, a nácik oldalán

Soros egy gazdag, vallástalan zsidó ügyvéd, Schwartz Tivadar fiaként született Budapesten 1930-ban. Az eszperantó nyelvért rajongó apja 1936-ban Sorosz alakra magyarosította a nevüket, ami eszperantóul felemelkedést jelent. Ez később Sorosra egyszerűsödött. Az 1944-es náci megszállás után az apa felosztotta a családját, hogy megmentse. Hamis okmányokat vásárolt mindenkinek, 14 éves fiát pedig a Mezőgazdasági Minisztérium megvesztegetett tisztviselőjére, egy Baumbach nevű emberre bízta, mintha annak a keresztfia lenne. Ez a tisztviselő azonban érdekes tevékenységbe csöppent bele. Miközben zakatolt az Edmund Veesenmayer és Adolf Eichmann vezette magyarországi holokauszt, a kis Schwartz György az ál-keresztapjával együtt razziákon vett részt, amelyek során zsidó vagyonokat foglaltak le.

Soros György sok mindent elhallgat múltjából Forrás: MTI/EPA/Clemens Bilan

Sorosban feltehetően akkor alakult ki az a különleges képesség, hogy minden körülmények közt képes legyen kizárólag a saját javára figyelni. Ő így fogalmazta ezt meg az 1998-ban vele készült, de azóta a videómegosztó oldalakról rendre eltűnő CBS-interjúban:

Soros ars poeticája: Csak parancsot teljesítettem, nincs bűntudatom

Rétyi könyve szerint Sorosban kellő gátlástalanság és kockáztatásra való hajlam párosul, és eljutott addig a felismerésig, hogy saját maga számára minden körülmények között a legjobb megszerzésére törekedjen.

A tőzsdespekuláns saját szavai szerint egyfajta túlélőkalandként élte meg a világháborút és a vészkorszakot. Vagyis hiába látott sok szörnyűséget, mégsem az empátia mentén dolgozta fel a korabeli élményeit.

Amikor a riporter rákérdezett, hogy nem volt-e nehéz feldolgoznia, hogy zsidóként zsidók vagyonának a lefoglalásában vett részt, mosolyogva mondta, hogy talán gyerekként nem látta át az összefüggést, de nem okozott neki semmi problémát. Ami ezután jött az interjúban, az viszont a nürnbergi perben magyarázkodó bármely náci fejesnek is becsületére vált volna. Soros némi módosítással előadta a „nem tehettem semmit, csak parancsot teljesítettem" önfelmentést:

Tehát ha olyat követ el az ember, amit más is elkövetne, akkor már nem is számít bűnnek. Sok maffiózó börtönajtaja kinyílna, ha az igazságszolgáltatás követné Soros erkölcsi érzékét. Aki viszont ilyen előélettel indul, és aztán azt így rendezi el magában, abból nem csoda, ha különösen lelketlen spekuláns válik, akit a saját boldogulásán kívül semmi sem érdekel. A zsidó vagyon lefoglalásával kapcsolatos önfelmentését villantja meg akkor is, ha a tőzsdecápa viselkedéséről kérdezik. Amikor egy taposóaknákat gyártó cégbe fektetett be, és ezt számon kérték rajta, azt mondta, elítéli a fegyverkezést, de attól nem lett több taposóakna, hogy ő is beszállt az üzletbe.

– mutatja be önmagát az 1998-as interjúban, amikor a kétarcúságáról (a könyörtelen tőzsdecápáról és a sok pénzzel segítő filantrópról) kérdezik. Amikor a Holland Antillákon fenntartott, az amerikai pénzügyi szabályozás alól kibújó offshore befektetési alap tulajdonosaként érvel a szabályozás fontossága mellett, és amikor a riporter zavartan kérdez vissza, vigyorogva teszi hozzá, hogy amilyen szabályozást majd hoznak, annak ő is aláveti magát.

Soros: Pénzt keresni vagyok ott

Nos, ilyen Soros György kétarcúsága. Az egyik arca a könyörtelen, bárkin átgázoló tőzsdespekuláns, a másik pedig a hátsó szándékkal, politikailag megfontolt hálózatépítés céljával történő adakozás.

Leplezetlenül elmondja, hogy gátlástalan tőzsdei törtető, aki bárkit kicsinál, amellett pedig rengeteg pénzt áldoz nehéz helyzetben lévő országok egyes ügyeire.

Azt persze nem teszi hozzá, mennyire olcsó népszerűség-hajhászás ez, hiszen a kisemberek százmilliói és milliárdjai számára láthatatlan és felfoghatatlan pénzpiacokon elképesztő vagyonokat zsebel be, akár sokakat tönkretéve, aztán megjelenik jóságos adományozóként, és a bezsebelt vagyon töredékét szétszórja üveggyöngyként. Az egyszerű, megvezetett emberek pedig szeretik érte. A vagyonának köszönhetően ráadásul hasonlót eljátszhat akár országok vezetőivel is, akiknek adott esetben nem nagyon van más választásuk, mint jó pofát vágni az egészhez.

Soros, a kétarcú

Végezetül érdemes felidézni az azóta a balliberális sajtóban publikáló Balavány György tíz évvel ezelőtt, még a jobboldali Magyar Nemzetben megjelent meglátásait Soros Györggyel kapcsolatban:

A Soros Györggyel 1998-ban, a CBS csatornán készült interjú (bekapcsolható magyar felirattal):

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!