Teljesen feldolgozták a nemzeti konzultáció adatait; az eredmények arról tanúskodnak, hogy a magyarok gyakorlatilag egyhangúlag elutasítják a Soros-tervet, a kötelező betelepítést, és minden olyan politikai akciót elleneznek, amely ennek megvalósítására irányul - jelentette ki a kormányszóvivő a bedobozolt kérdőívek előtt.
Kovács Zoltán tájékoztatása szerint 2 356 811 űrlapot küldtek vissza: postai úton 2 178 320, interneten 178 491 érkezett. Mind a hét kérdés esetében 2,3 millió felett volt a Soros-tervet elutasító válaszok száma.
A kormányszóvivő a beérkezett ívek száma alapján minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációjának nevezte a Soros-tervről szólót. Hangsúlyozta, hogy a feldolgozást a január 31-ei határidő előtt befejezték, és adatvédelmi szempontból megfelelően tárolták a válaszokat.
Felidézte, a kérdések az évi egymillió migráns Európába telepítésére, a Brüsszel által elutasított határvédelmi kerítésre, a kötelező szétosztásra, a bevándorlónkénti 9 millió forintos állami támogatásra, a velük szembeni elnézőbb bánásmódra, a nemzeti kultúrák háttérbe szorítására, a bevándorlást ellenző országokkal szembeni politikai támadásokra vonatkoztak.
Kovács Zoltán nyomatékosította:
a magyarok elutasítanak minden olyan érvet, tervet, igyekezetet, amivel arra próbálják rávenni Magyarországot, hogy bevándorlóországgá váljon.
Ennek megfelelően a kormány következetesen elutasítja azon kísérleteket, amelyekkel zsarolni, fenyegetni próbálják, hogy "beadja a derekát" és engedelmeskedjen a brüsszeli elképzeléseknek.
Úgy fogalmazott, az elmúlt napok történései mind azt tanúsítják, hogy Magyarországot további támadások érik majd a bevándorlásról kialakított álláspontja miatt. Megemlítette például Judith Sargentini keddi budapesti látogatását; az európai parlamenti képviselő készíti a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést. Felidézte azt is, hogy Soros György vidéki irodahálózatot hozna létre. Ugyanakkor a kormány legfontosabb feladata, hogy ellenálljon a nyomásnak, a befolyásolási kísérleteknek - fűzte hozzá.