Soros megvett demokrata katonái lobbiznak Magyarország ellen

Soros György SZEMÉLY Foglalkozás üzletember elnök FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia TÁRGY MŰSZAKI ESZKÖZ mikrofon SZELLEMI TEVÉKENYSÉG beszél MOZOG gesztikulál Brüsszel, 2014. november 7.
Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fun
Brüsszel, 2014. november 7. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke beszél a Jó reggelt Európa – Most vagy soha elnevezésű konferencián Brüsszelben 2014. november 7-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Vágólapra másolva!
Szombaton írta a Magyar Idők, hogy az Egyesült Államokban többek közt arról győzködi egy jól körülhatárolható politikusi kör az amerikai elnököt, hogy újra tiltsanak ki magyar köztisztviselőket az USA-ból. Többek közt erről is egy jelentést fogadott el a fenti politikai tömörülés. Ami érdekes, hogy valamennyi aláíró, olyan demokrata párti politikus, akit Soros közvetlenül is támogatott jelentősebb összegekkel. Így nem véletlen, hogy az érintett amerikai honatyákra is átragadt a bevándorláspárti milliárdos Magyarország iránti "szenvedélye".
Vágólapra másolva!

A fenti 200 oldalas dokumentum tehát pár oldalban foglalkozik Magyarországgal is, és többek közt arra kéri az elnököt, hogy újra tiltsanak ki magyar köztisztviselőket az USA-ból.

Ami viszont kifejezetten érdekes hogy a jelentést, csak demokrata párti képviselők írták alá, akikről köztudott, hogy szoros szövetségben állnak Soros Györggyel.

Emlékezzünk csak vissza, hogy csak a legutóbbi elnökválasztáson 25 millió dolláros támogatást nyújtott a demokratáknak a „nagylelkű" spekuláns.

Nem véletlen tehát, hogy azok az amerikai politikusok, akik Magyarországot bírálják, rendre a demokrata pártból kerülnek ki, és valamennyien erősen kapcsolódnak közvetve vagy közvetlenül Soroshoz.

Soros György Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

Ezek után pedig azon sem lehet csodálkozni, ha a demokrata honatyák megnyilvánulásai kísértetiesen hasonlítanak a magyarországi TASZ és Helsinki Bizottság által rendre Magyarországgal szemben megfogalmazott kritikáira.


Érthető hát, hogy a jelentés Magyarországra vonatkozó részét, olyan kiváló forrásokra hivatkozva írják mint Bayer Lili, valamint a Transparency International.

A Magyar Idők beszámol arról is, hogy a dokumentum aláíróit szinte kivétel nélkül közvetlenül is támogatta a „jó szándékú" mecénás:

De az anyag elkészülése felett bábáskodott az a Benjamin Louis Cardin marylandi szenátor is, aki tavaly márciusban látványosan aggódott a pesti Soros-egyetem jövőjéért, amely természetesen hivatkozási alapot jelentett Soros helyi leányvállalatainak is.


Véletlenek tehát nincsenek: a Magyar Idők számszerűsítette azt is, hogy az aláíró, és véletlenül pont Magyarországért aggódó demokrata képviselők mennyi pénzt kaptak Sorostól.

SOROS TÁMOGATÁSAI AZ AMERIKAI DEMOKRATA SZENÁTOROKNAK
A szenátorok nevei után a támogatások összegét, majd az azt utaló szervezet nevét írtuk zárójelben. Az összegeknél elérhető linkek bizonyítják az információ hitelességét.

Jeanne Shaheen: 2600 USD, (Soros Fund Management), 25.000 USD ( Senate Majority PAC), 500.000 USD (Soros Fund Management)

Cory Booker: 10.000 USD (Soros Fund Management)

Chris Coons: 3000 USD (Soros Fund Management)

Ed Markey: 34.109 USD (Planned Parenthood PAC), 500.000 USD (Soros Fund Management)

Tim Caine: 2000 USD, valamint 3700 USD (Soros Fund Management)

Bob Menendez: 582.500 USD (Majority PAC), 100.000 USD (Soros Fund Management)

Jeff Merkley: 5100 USD (Soros Fund Management)

Chris Murphy: 11.2864 USD (Moveon.org)

Tom Udall: 5100 USD (Soros Fund Management)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!