Soros most vidéki újságíró-hálózattal akarja támadni Magyarországot

Soros György SZEMÉLY Foglalkozás üzletember elnök FOTÓ ÁLTALÁNOS konferencia TÁRGY MŰSZAKI ESZKÖZ mikrofon SZELLEMI TEVÉKENYSÉG beszél MOZOG gesztikulál Brüsszel, 2014. november 7.
Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fun
Brüsszel, 2014. november 7. Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke beszél a Jó reggelt Európa – Most vagy soha elnevezésű konferencián Brüsszelben 2014. november 7-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Vágólapra másolva!
Soros bosszút esküdött Magyarország ellen: nemrégiben a Nyílt Társadalom Alapítvány budapesti ügyvivője elárulta a Simicska Lajos tévéjében, hogy Soros ellentámadásba fog lendülni, az őt ért úgymond kormányzati támadások miatt. Azaz – fordítsuk le magyarra – az nem tetszik a milliárdos, nemzetközi bajkeverőnek, hogy a kormány leleplezte törekvéseit, miszerint évente egymilliónyi afrikai és közel-keleti bevándorlóval szeretné megváltoztatni Európa és így Magyarország lakosságát is, ily módon élve ki a „matuzsálem spekuláns” egész világot befolyásolni vágyó lázálmait. Várható volt, hogy Soros hazai kitartottjait is beveti az Orbán-kormány elleni harc és természetesen a betelepítés Magyarországra erőltetése érdekében. A nyíltan sorosista Átlátszó pályázatot hirdetett vidéki újságírók toborzása érdekében, a projektet vállaltan Soros alapítványa: az Open Society finanszírozza. Nem ez az első és egyetlen támadási hullám Magyarország ellen, hiszen pár napja beszámoltunk arról is, hogy az álfilantróp alapítványain keresztül 16 millió dollárt költött az USA-ban a Magyarország elleni lobbitevékenységre. 
Vágólapra másolva!

Az ellentámadás újabb aspektusa tűnt fel az Origónak, amikor ellátogatott az Átlátszó nevű, évek óta Soros által támogatott hírportálra. (A 888.hu már 2016-ban megírta, hogy az Átlátszót sok tízmillió forinttal tömte ki a „nagylelkű” spekuláns.)

Az Átlátszó honlapján kiderült ugyanis, hogy a Soros hazai szócsövének számító hírportál most éppen azon dolgozik, hogy vidéki újságírókat toborozzon, akiken keresztül - tegyük hozzá - a vidéki nyilvánossághoz szólnának és természetesen ezt a spekuláns pénztárcájából meg is fizetnék busásan a beszervezett publicistáknak:

No, hogy pontosan milyen„konkrét cikkekre” történik a sorosista Átlátszó megbízása, azt el tudjuk képzelni, hiszen Soros már a bevándorlási hullám elején elmondta, hogy nagyon fontos a helyi lakosság „érzékenyítése”, vagyis az emberek befogadásra nevelése. Azokat a helyi politikusokat, véleményformálókat és szervezeteket támogatni kell, akik ebben a „nemes" célban segítkeznek.

Vélhetően erre irányul a spekuláns által működtetett Átlátszó felhívása is, vagyis az, hogy az erősen bevándorlás-ellenes vidéki lakosság egy-egy véleményformáló tagját jól fizetett helyi újságíróvá stafírozzák ki spekulánspénzből, aki a helyi lakossághoz – mint közéjük való – hitelesen szólhat, és természetesen a „honor” fejében már köteles végrehajtani Soros meghosszabbított kezeinek utasításait, azaz a helyi lakosság „érzékenyítését” a migránsok iránt, illetve az Orbán-kormány lejáratását a konkrét cikkeken keresztül.

Az Átlátszó persze nagy „sajtószabadságozás" és „diktatúrázás" közepette tálalja a helyi kiskatonáik toborzási akcióját, de azért ennek ne dőljünk be. Valójában elkezdődött egy alulról történő építkezés –amiben, valljuk, be elég jó az álfilantróp – a vidéki lakosság befolyásolására, véleményük megváltoztatására.

És mikor máskor, ha nem épp egy választási kampány közepén.

Így Soros két legyet üthet egy csapásra, elkezdheti a helyi lakosság érzékenyítését a sajtóján keresztül, másrészt pedig visszaüthet vidékről-alulról az őt leleplező és általa ezért gyűlölt Orbán-kormánynak.

Soros György, magyar származású amerikai üzletember, a Soros Alapítvány elnöke, a Közép-európai Egyetem (Central European University, CEU) alapítója és tiszteletbeli kuratóriumi elnöke az egyetemen, ahol előadást tartott Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt


Finanszírozó: az Open Society Initiative for Europe, vagyis Soros

A tisztességes „honor" finanszírozóján meg sem lepődünk, hiszen maga az Átlátszó írja meg:

De hogy egy szemernyi kétségünk se maradjon a szándékról, leírja azt is az Átlátszó, hogy

Tehát a cél, hogy viszonylag erős beágyazottságú, megbecsült helyi véleményformálókat találjanak és az esetleges rászorultságukat vagy gyűlöletüket kihasználva állítsák csatasorba Soros kormánybuktató terveinek megvalósítása érdekében.

Ezen cél érdekében Soros boldogan nyitja ki vaskos pénztárcáját és fizeti ki a „honort” cikkenként.

16 millió dollár a hazánk elleni lobbira az USA-ban

Nem ez az első támadási hullám Magyarország ellen, hiszen pár napja megírtuk azt is, amiről

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt sajtótájékoztatóján, azaz, hogy Soros az USA-ban egy év alatt 16 millió dollárt, azaz mintegy 4 milliárd forintot költött csak az Orbán-kormány elleni lobbitevékenységre.

Ez pedig – Hidvéghi beszámolója szerint – a demokrata szenátorokon keresztül kiterjedt a kongresszusra, a szenátusra, a nemzetbiztonsági tanácsra és különböző minisztériumokra is.

Soros tehát – ahogy számíthattunk rá – több fronton is támad: Magyarországon alulról szervezkedve, és nemzetközi szinten, az Orbán-kormány elleni lobbitevékenységével. És mindehhez használja kifogyhatatlan anyagi erőforrásait és a már korábban jól kiépített nemzetközi hálózatát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!