Függetlenül attól, hogy milyen eredményeket ér el Hosszú Katinka, a nagyszülei büszkék rá, és ott ülnek a tévé előtt, hogy a Glasgow-ban úszó unokájuk sikeréért drukkoljanak.
„Ő is csak ember, nem sikerülhet minden. A lényeg, hogy úgy csinálja, ahogy neki jólesik – nyilatkozta a Borsnak Hosszú Katinka Baján élő nagymamája. - Azok után, amin keresztülment lelkileg, annak is örülök, hogy ott van a legjobbak között.
Nem számítanak az eredmények, sosem az érdekelt bennünket. Szeretjük, és én most attól vagyok a legboldogabb, hogy úgy látom, kezd jobban lenni. A gyereknek a jólléte és az egészsége a fontos.
Most helyre kell rázódnia. Reméljük, összeszedi magát, és túl lesz a gondokon."
Attól, hogy nekik nem az eredmény a fontos, természetesen nyomon követik Katinka mindennapjait az Európa-bajnokságon.
"Minden versenyt megnézünk. Mindig a tv előtt vagyunk, ha a medencébe ugrik. Én a világversenyek alatt sosem szoktam őt hívogatni, mindig rábízom, mikor jelentkezik. Viszont amikor csak tud, felhív, elmeséli a napját, és érdeklődik felőlünk."
Arra pedig, hogy Shane Tusuppal mi a helyzet, a nagyszülők nem tudtak választ adni.
„Minket ő nem érdekel. Nekünk Katinka az unokánk. Ha nem működött a kapcsolatuk, akkor jobb így, ahogy most van."
Hosszú Katinka számára a következő jelentős verseny az október eleji budapesti rövidpályás Világkupa lehet a Duna Arénában. Ott már nemcsak az európai, hanem a világ legjobb versenyzői várják majd őt.