Magyarország a legteljesebb mértékben szolidáris, több mint egymilliárd eurót költött az Európai Unió külső határainak védelmére. Ha nem tette volna, további százezrek özönlöttek volna be az EU-ba – mondta Szijjártó Péter az osztrák polgári-liberális napilapnak.
Az újságnak arra a kérdésére, hogy Magyarországot nem először fenyegetik meg a kohéziós források befagyasztásával, és nem lenne-e itt az ideje, hogy a kormány „mérsékelje magát”, Szijjártó Péter a francia külügyminiszter által mondottakra reagálva azt válaszolta, hogy ez zsarolás Jean-Yves Le Drian részéről.
Elegünk van abból, hogy néhányan úgy állítják be, mintha a közép-európaiak humanitárius segélyként vagy a nyugat-európai nagylelkűség jeleként kapnák az EU-pénzeket. Magyarország a csatlakozáskor megnyitotta piacait. Osztrák és német cégek hatalmas profitot termelnek
– mondta.
A 2021 és 2027 közötti európai uniós költségvetéssel kapcsolatban feltett kérdésre, miszerint Magyarország blokkolni fogja-e a büdzsé elfogadását, ha úgy érzi, nyomást gyakorolnak rá, vagy hátrányos megkülönböztetésben részesül, a külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, csaták várhatók a tárgyalásokon, de Magyarországnak vannak szövetségesei.
Azok pedig, akik a francia külügyminiszterhez hasonlóan szubjektív feltételekhez kötnék a kifizetéseket a kohéziós forrásokból, az Európai Unió egységét veszélyeztetik
– tette hozzá Szijjártó Péter.
A Die Presse emlékeztetett arra is, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács Velencei Bizottsága élesen bírálta a Stop Soros törvénycsomagot. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a viták mind egyetlen témával, a migrációval kapcsolatosak. Aki nem osztja az Európai Bizottság politikailag korrekt álszent felfogását, azt támadások érik – mondta.
Soros György világossá tette, hogy mit akar: elárasztani Európát migránsokkal és létrehozni egy kevert társadalmat. Mi nem akarjuk ezt
– fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy kész lenne-e nyíltan vitázni Soros Györggyel, azt válaszolta: „Minek? Az álláspontok ismertek.”
A Die Presse felvetésére, miszerint alakulóban van-e egy magyar-osztrák-olasz tengely a migráció ügyében, Szijjártó Péter azt válaszolta, hogy az új olasz és osztrák kormány jóval közelebb áll Magyarországhoz az elődeinél. Olaszország azonban a migránsok EU-n belüli szétosztását szorgalmazza, míg Magyarország ellenzi ezt - idézte fel a lap. A külgazdasági és külügyminiszter szerint viszont
egyetértenek Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel abban, hogy egyetlen illegális bevándorlónak sem szabad az EU területére lépni.
Szívesen segítünk Olaszországnak az illegális bevándorlók hazajuttatásában – jegyezte meg.
Az osztrák lap a Koszovó és Szerbia közötti területcseréről szóló tárgyalásokról is kérdezte a magyar politikust, aki szerint a nyugat-balkáni államokat a lehető leghamarabb fel kellene venni az EU-ba. Magyarországnak nem tetszik, hogy az Európai Bizottság csak 2025-öt jelölte meg a bővítés időpontjának – mondta Szijjártó Péter.
A Die Presse megkérdezte azt is, hogy van-e a Fidesznek B terve arra az esetre, ha kizárják az Európai Néppártból (EPP), csatlakozik-e az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az olasz Liga frakciójához. „Az EPP tagja vagyunk, és szeretnénk is maradni” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a Néppárt jelentősen erősödhet, ha a migráció kérdésében az európai nép akaratát képviseli.