A kézilabdázót meggyilkoló Raffael Sándor és Németh Győző a Sopronkőhidai Fegyházban raboskodik. A Bors információi szerint
ételosztóként dolgoznak, ami elég népszerű munkakör a börtönben.
Egy kocsin tolják az ételtartályt, és csajkákba mérik az adagot. Munkájukat fegyőrök ellenőrzik, ezért nem tudnak trükközni vele. Sztojka Iván már kiszabadult.
A lap információi szerint Raffael Sándort látogatják a családtagjai, és egyik férfi magaviseletével sincs gond.
Marian Cozma szülei viszont lelkileg összeroppantak fiúk halála után, azóta az egészségük is megromlott.
A bíróság több mint 200 milliós kártérítést ítélt nekik, de ebből még semmit nem kaptak meg.
Ahogy azt korábban megírtuk, 2009. február 8-án Raffael Sándor és ismerősei a veszprémi Patrióta lokálban kötöttek bele Marian Cozmába és a barátnőjébe. Először a bűnbanda egyik vezetője, Németh Győző esett neki a sportolónak, majd Raffael Sándor, Sztojka Iván és két társuk ököllel verte meg a kézilabdázót. Cozma segítségére sietett két csapattársa. A verekedés közben Raffael vesén szúrta Marian Cozmát.
A kézilabdázó még ki tudott menekülni az utcára, ahol Raffael Sándor végzett vele, egyetlen erős döféssel, amely a szívén találta el.
A támadásban több sportoló is megsérült.