Kovács Mihály 1964-ben született Hajdúböszörményben. Mindössze egyéves volt, amikor az anyjuk megfojtotta az ikertestvérét.
Ezzel kezdődött az a gyilkosságokból álló sorozat, ami a férfit egész életében elkísérte.
Az anyja nem nevelhette tovább, mivel 12 évet kapott, így az életben maradt fiú árvaházba került. Idős apja nem tudta felnevelni őt. Aztán nevelőszülőkhöz került. Először. De később, amikor négyéves lett, már egy olyan családba tagja lett,
ahol a szülők gyereke azzal fogadta: megkeserítem az életedet!
A házaspár rendszeresen megverte, és éheztette a fiatal Kovács Mihályt, de a mostohatestvére is betartotta, amit ígért.
Lacika megölt néhány gúnárt, a tetemeket pedig a disznók közé dobta. Az egészet rám fogta, ezért a szülők a kezeimet hátrakötve felakasztottak egy lengőtekeoszlopra. Könyörögtem az életemért, de kirúgták alólam a favágó tőkét. A nyakamban lévő rózsafüzér nem engedte megszorulni a hurkot, a szomszédok pedig még időben leszedtek
– mondta el a Borsnak adott interjújában a most 55 éves férfi.
A kisfiú nevelőintézetbe került, majd később javítóba, aztán a fiatalkorúak börtönébe.
A nevelőintézetben sem bántak vele túl jól: rendszeresen megverték.
Börtönbe bolti lopásért került be először, amikor társával együtt megszöktek az intézetből.
Később normális életet élt. Megházasodott és három gyereke is született. De nem sokáig volt felhőtlen a boldogságuk, ugyanis a férfi egyik ismerősét megverte a férje. Ugyanaz a férfi Kovács feleségét is bántotta, majd rá is késsel támadt.
Kovács Mihály megverte az agresszív férfit, aki közben elesett és beverte a fejét.
Olyan súlyosan megsérült, hogy három nap múlva meghalt, Kovács Mihály pedig nyolc évre börtönbe került. Ez alatt az idő alatt meghalt az édesanyja, a felesége pedig elhagyta.
Aztán, amikor kiszabadult a börtönből, újra rátalált a szerelem. Az új barátnőjével már az eljegyzést és az örökbefogadást tervezték, de a boldogság ezúttal sem tartott sokáig. Egy katonatársa temetésére ment Kecskemétre, amikor ellopták a táskáját az állomáson. A börtönviselt férfi nem hagyta annyiban, a tolvajok után eredt. Amikor utolérte őket, azok rátámadtak, ezt állítja ő.
Azt mondja, csak magát védte, így ölte meg mindkét férfit.
Amikor a kettős gyilkosságról tudomást szerzett a barátnője, öngyilkos lett. Ezután Kovács Mihály is eldöntötte, hogy végez magával. Felvágta az ereit, és beszedett száz darab gyógyszert.
Igaz, hogy kilenc napig kómában volt, és háromszor is újra kellett éleszteni, végül túlélte.
Az akkor 35 éves férfit életfogytiglanira ítélték, ami az akkori törvények szerint 30 évet jelentett. Ezek alapján legkorábban 2029-ben szabadulhat a szegedi börtönből, ahol a vallás felé fordult. Emellett ötvösmeserséget tanult és könyvet is írt.
Gulyáskrémes, pástétomos és majonézes tubusokból készítek egyedi alkotásokat, de hímezni és terítőt kreálni is megtanultam. Előbbivel még a börtönkiállítást is megnyertem. Létrehoztam egy részletes ötvösművészeti leírást arról, hogy miképp lehet elkészíteni a munkáimat. Az életrajzi könyvemmel együtt szeretném kiadni, ehhez pedig támogatót keresek
- mondta.
Azt is hozzátette, hogy a börtönben tudta meg, hogy heten voltak testvérek. Magát nem tartja gonosztevőnek, és szeretett volna becsületes ember lenni. Azt mondja, hogy "ha isten eddig megtartotta őt, akkor szeretne hasznos tagja lenni a társadalomnak". A lányai mellett a Mécses Szeretetszolgálaton keresztül 18 éve tartja benne a lelket egy levelezőtársa.