A Japán Nagydíjon a konstruktőri világbajnoki cím mellett az is eldőlt, hogy az egyéni versenyben is Mercedes-pilóta fog nyerni, ugyanis már matematikailag is csak Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak van esélye a végső győzelemre. Noha Sebastian Vettel már jóval ezelőtt lemondott arról, hogy az idén végre felér a csúcsra a Ferrarival, a matematikai esély elvesztésének apropóján mondott pár szép szót a nagy rivális teljesítményéről, valamint azt is megfogalmazta, mire van szüksége a Ferrarinak, hogy jövőre már ők ünnepelhessenek.
Ahhoz képest, ahogyan a szezon első fele alakult a vörösöknek, ég és föld a mostani formájuk, ezzel együtt az utóbbi két futamon egyaránt nem sikerült győzelemre váltaniuk az időmérő edzésen mutatott fölényüket.
Valószínűleg ezek a tapasztalatok is megerősítették Vettelt abban, hogy hiába javultak, ez továbbra is kevés.
„Nem hiszem, hogy bármiben is hiányt szenvednénk, egyszerűen csak jobb munkát kell végeznünk – nyilatkozta a négyszeres világbajnok arról, hogy nem a szorgalom hiánya miatt vannak lemaradva. – Szerintem nagyon elkötelezettek vagyunk, nagyon keményen dolgozunk, de még nem vagyunk azon a szinten, amelyen lehetnénk.
A Mercedes az elmúlt években megmutatta, hogy lehet jobb munkát végezni, és képesek voltak fenn is tartani ezt.
Sokat tanultunk az autónkról, a gyengeségeiről, fejlesztettük, de még nem tartunk ott... Voltak erős versenyeink, de összességében még mindig le vagyunk maradva egy kicsit."
Általános vélekedés volt az elmúlt évben, hogy a Ferrari összességében gyorsabb autóval nem tudott nyerni. Az idén más volt a helyzet, a szezon egészét, és főként a futamokat nézve, többnyire a Mercedesé volt a legjobb csomag,
Vettel szerint azonban felesleges lenne a két autó közötti különbségeket elemezni, mert a Mercedes nem csak emiatt nyert.
„Nyilván nem látunk bele abba, amit csinálnak, kívülről nézve azonban nagyon közel állnak a tökéletességhez, minden alkalommal nagyon következetesek, amikor pályára lépnek, nagyon kevés hibát vétenek. Ez egyértelműen része annak, ami ennyire erőssé teszi őket” – dicsért a Ferrari német pilótája.
Ha négy futammal a vége előtt megnyered a konstruktőri vb-címet, akkor sok dolog van, amit jobban csinálsz, mint mások.
Ha belemennénk a részletekbe, vitatkozhatnánk arról, hogy miben jobb az autójuk, mint a mienk, összességében azonban nem hiszem, hogy ez a lényeg, ez egy csapatsport, és mint mondtam, nekünk is megvannak az összetevőink, elkötelezettek vagyunk, intelligensek, egyszerűen csak jobban kell csináljuk a dolgokat."
Hogy pontosan miben kell fejlődniük, arra Vettel konkréten nem tért ki, mindössze annyit mondott, hogy
nem csak egy konkrét dologban vannak lemaradva.
„Nem egyetlen területen kell fejlődnünk, sok apróságot kell jobban csinálnunk. A csapat minden egyes tagjának így kell tennie, ez az egy módja van annak, hogy megpróbáljunk felállni. Remélhetőleg [a Mercedes] kicsit unottá válik, meglátjuk."