Karácsony Gergely október 28-án kilenc órára hívta össze a Fővárosi Közgyűlés soron következő ülését, amelyen több, a járvány szempontjából fontos előterjesztést tárgyaltak volna a képviselők. Csakhogy a bevett szokásokkal ellentétben a főpolgármester percekkel az ülés kezdete előtt, váratlanul bejelentette, hogy elmarad az közgyűlés.
Karácsony ezután, reggel fél tízkor indoklásként azt írta ki közösségi oldalára: azért lett határozatképtelen az ülés, mert több polgármester is igazoltan fertőzött, több képviselő pedig karanténban van, vagy várja a teszteredményét. Már elsőre is furcsa volt a főpolgármester érvelése, hiszen közel sem lehet tudni annyi megbetegedett képviselőről, polgármesterről, ami miatt indokolt lett volna az ülés elhalasztása. A váratlan döntést követően sorra szólaltak meg a kormánypárti politikusok: nyilatkozataik alapján úgy tűnik, hogy
Karácsony bár a koronavírusra fogta, taktikai okok miatt vonult vissza, ugyanis jó eséllyel nem lett volna meg a közgyűlési többsége.
Pintér Gábor, fideszes budapesti képviselő, a kormánypártok XV. kerületi polgármesterjelöltje értetlenségének adott hangot. Facebook- oldalán arról számolt be, hogy a reggel fél kilenckor kezdődő bizottsági ülésen jelen volt még három baloldali polgármester, akik fél órával később "már nem találtak be a díszterembe".
A budapesti Fidesz szintén sajnálattal vette tudomásul, hogy elmaradt a mai ülés.
A főpolgármester ugyanis úgy érezte, hogy a vírushelyzet miatt házi karanténban lévő baloldali polgármesterek nélkül nem tudja a többségét biztosítani.
Szerintük azért is érthetetlen a halasztás, mert több, a főváros számára fontos kérdésről kellett volna tárgyalni. "Olyanokról, amelyekben a napi politikai csatározásokat félretéve együttműködésre és közös szakmai döntésekre van szükség. Ilyen például a maszkhasználat szabályozásáról szóló jogszabályellenes fővárosi rendelet visszavonása" - fogalmaztak, hozzátéve, hogy ők erre készen álltak. Posztjukat pedig úgy zárták, hogy sajnálják, hogy Karácsony Gergely "kicsit sem bízik a szakmai munkában és a demokráciában."
Nem ez volt az első olyan eset a koronavírus felbukkanása óta, amikor a főpolgármester taktikai okokból halasztott el közgyűlési ülést. A járvány első hulláma alatt, hat nappal a veszélyhelyzet kihirdetését követően, március 23-án bejelentette, hogy elmarad a Fővárosi Közgyűlés következő ülése.
Ilyen módon ugyanis a testület megkérdezése nélkül tudott dönteni. Mint utóbb kiderült, több alkalommal is élt a lehetőséggel.