A torinói klub kedden délután adott hírt a jobb szélsőként és jobb hátvédként is bevethető kolumbiai futballista fertőzöttségéről, egyúttal közölte, hogy Alex Sandróhoz hasonlóan őt is karanténba helyezték. A két játékosnak nincsenek tünetei. A csapat azt is jelezte, hogy elővigyázatosságból kedd este nem indul el Milánóba, csak szerda délelőtt buszozik majd át a gárda a Torinótól 150 kilométerre fekvő nagyvárosba.
A Juventus számára komoly érvágást jelent Cuadradóék kiesése, mivel mindkét labdarúgó a kezdőcsapat tagja, ráadásul mellettük a kisebb sérüléssel bajlódó középcsatár, Alvaro Morata sem léphet majd pályára az éllovas milánóiak vendégeként.
Andrea Pirlo csapatának mindenképpen szüksége lenne a győzelemre a rangadón, mivel jelenleg tíz ponttal marad el szerdai riválisától a tabellán.