Orbán Viktor miniszterelnök a mai nap folyamán találkozott a Honvédelmi Minisztérium vezetésével, azokkal a katonatisztekkel, akik ma Magyarország biztonságát garantálják a parancsnoki munkájukkal.
"A helyzet ugyanis Ukrajna és Oroszország között továbbra is komoly, sőt feszült. Mindent meg kell tennünk a háború elkerülése érdekében " - mondta Orbán Viktor a hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban, majd kiemelte, hogy "Magyarországnak ebből a konfliktusból, ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia, mert Magyarország biztonsága a legfontosabb érdek".
A miniszterelnök kijelentette: "Ennek megfelelően szó sem lehet azoknak a baloldali javaslatoknak az elfogadásáról, amelyek katonákat és fegyvereket akarnak küldeni Ukrajnába".
Orbán Viktor szerint Magyarországnak a béke helyreállítása érdekében tett nemzetközi erőfeszítésekben kell szerepet vállalnia és közben fel kell készülnie a hadseregnek arra, hogyha a dolgok rosszra fordulnak, és menekültek érkeznek, akkor a hadsereg a rendőrséggel együttműködve képes legyen ezt a helyzetet kezelni.
Ma azt a benyomást szereztem, hogy erre képesek vagyunk, Magyarország biztonsága jó kezekben van" - jelentette ki a miniszterelnök.