Egy 110 éves márka is Superbrands-díjat kapott

P&G
A vállalat egy áruház háztartási részlegét is berendezte azért, hogy vizsgálhassa a vásárlói magatartást
Vágólapra másolva!
Idén tizennyolcadik alkalommal jutalmazták a legkiválóbb fogyasztói márkákat. Business Superbrands díjat vehetett át a Procter & Gamble vállalat, valamint Superbrands díjat kaptak a Gillette és az Oral-b márkák.
Vágólapra másolva!

A Superbrands díj a kimagasló márkaminőség és a márkaépítésbe fektetett munka elismerése, a programot a brit BrandCouncil független szervezet alapította 1995-ben, hogy betekintést nyújtson a legkiválóbb márkák világába.

A Superbrands nemzetközi program ma már világszerte 90 országban működik,

és továbbra is azon márkák előtt tiszteleg, amelyek kiemelkedő piaci sikereket érnek el, illetve a kivételes eredmények fenntartását hosszú távon is biztosítják.

Az elismerés odaítéléséről többlépcsős folyamat során a 40 tagú, független szakemberekből álló Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága dönt, figyelembe véve az adott márka tradícióját, reputációját, a vállalat goodwilljét, innovációs tevékenységét és márkaépítési gyakorlatát.

A vállalat egy áruház háztartási részlegét is berendezte azért, hogy vizsgálhassa a vásárlói magatartást Forrás: P&G

A Superbrands Szakértői Bizottságának döntése alapján a Procter & Gamble idén is elnyerte a Business Superbrands Díjat,a Gillette és az Oral-B márkákat pedig Superbrands díjjal jutalmazták.

Az Oral-B szájhigiéniai termékei (elektromos és manuális fogkefék, szájzuhanyok, szájvíz, fogkrém, fogselyem) a Magyar Fogorvosok Egyesületének ajánlásával teljeskörű fog- és szájápolást biztosítanak.

Az Oral-B, az elektromos fogkefék első márkája, amely úttörő szerepet játszott a fogkefék és a mobil applikációk összekötésében is, tavaly Magyarországon is elérhetővé tette legújabb fejlesztését, az Oral-B iO™ elektromos fogkefét.

A termék rendkívüli újítást nyújt a fogmosásban, mágneses technológiája új iparági mérföldkőnek számít.

A több mint 110 éves múltra visszatekintő Gillette márka precíziós technológiát nyújt a borotválkozás terén.

Története az amerikai üzletember, King Camp Gillette (1855-1932) nevéhez fűződik. Ő találta fel a biztonsági borotva legkelendőbb változatát.

A biztonsági borotvákat a 19. század közepén fejlesztették ki, de a korai verziókban nehéz, kovácsolt pengét használtak. Több mint 120 évvel ezelőtt Gillette továbbfejlesztette ezeket a biztonsági borotvafejeket, és megalkotta a vékony, olcsó, eldobható acél borotvapengét. Fejlesztése korszakalkotó volt, és a férfi arcápolás teljesen új lendületet kapott általa.A borotválkozás és a testápolás, illetve a bőrápolás és az izzadásvédelem érdekében a Gillette széles választékát kínálja a borotváknak, borotválkozó géleknek, a bőrápoló, illetve a borotválkozás utáni termékeknek, izzadásgátlóknak, dezodoroknak és tusfürdőknek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!