Így dolgozik Gyurcsányné Magyarország ellen

DOBREV Klára; GYURCSÁNY Ferenc ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ HÉTKÖZNAPI Közéleti személyiség foglalkozása mikrofon MŰSZAKI ESZKÖZ politikus politikus házastársa szavaz szavazás SZEMÉLY TÁRGY
Budapest, 2019. október 13. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és felesége, Dobrev Klára, a DK európai parlamenti (EP) képviselője, az EP alelnöke nyilatkozik a sajtó munkatársainak, miután leadták szavazatukat az önkormányzati választáson a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolában kialakított 5-ös számú szavazókörben 2019. október 13-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben minden eddiginél nyíltabban bizonyította Gyurcsány Ferenc felesége, hogy Magyarország ellen dolgozik Brüsszelben és ahol csak tud. Gyurcsányék az elmúlt időszakban számos alkalommal bizonyították: a céljuk az, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Miután a pénzek utalása minden eddiginél közelebb került, Gyurcsányné hisztérikusan kampányolni kezdett. Nemrég az európai szocialisták berlini pártkongresszusát kihasználva Olaf Scholz német kancellárt győzködte egy protokolláris találkozón, és az európai uniós források felfüggesztéséért könyörgött. Néhány nappal később pedig 25 uniós ország nagykövetét győzködte. Gyurcsányné európai parlamenti képviselőként évek óta azért harcol, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós pénzeket. Abban reménykedik, hogy ha nem kap Magyarország EU-s pénzeket, akkor rosszabb lesz az embereknek és ez négy katasztrofális baloldali vereség után esetleg növelné az esélyeiket.
Vágólapra másolva!

Gyurcsányné továbbra sem nyugszik, és minden erejével azért küzd, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Férjével, Gyurcsány Ferenccel abban reménykednek, hogy ha nem kap Magyarország EU-s pénzeket, akkor a gazdaság összeomlik, és ők újra hatalomra kerülnek.

Komoly aknamunkát folytatnak saját hazájuk ellen

Ahogy arról az Origo július végén beszámolt, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő egyik megszólalása alapján, Gyurcsány Ferenc felesége levelet küldött az Európai Parlamentnek, és ebben a rágalmakkal teli feljelentő levélben nem kevesebbről van szó, mint hogy

GYURCSÁNYÉK AZT KÖVETELIK, HOGY MI MAGYAROK TOVÁBBRA SE KAPJUK MEG A NEKÜNK JÁRÓ UNIÓS FEJLESZTÉSI PÉNZEKET.

A GYURCSÁNY-HÁZASPÁR TEHÁT LEGKÉSŐBB JÚLIUS ÓTA ARRA KÉSZÜL, HOGY MEGAKADÁLYOZZA AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS MAGYARORSZÁG MEGÁLLAPODÁSÁT A PÉNZEK FOLYÓSÍTÁSÁRÓL, EHHEZ ESZKÖZKÉNT AZ EURÓPAI PARLAMENTET HASZNÁLJÁK FEL.

Gyurcsányék vissza akarnak kapaszkodni a hatalomba Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezzel egy időben Gyurcsány Ferenc elkezdett posztolni arról, hogy valamire „készülnek". Később kiderült, hogy

ISMÉT HATALOMRA AKARNAK TÖRNI.

Gyurcsányné minden mellett kampányol, ami Magyarországnak nem jó, de Brüsszel akarja

A migráció és a gender-ügyek témájában Gyurcsányné évek óta támadja Magyarországot Brüsszelben, újabban pedig a teljesen elhibázott, Brüsszel által Oroszországra kivetett gazdasági szankciók ellenzése miatt támadja hazánkat.

GYURCSÁNYNÉ A RÉGI ÉS AZ ÚJ TÉMÁKAT KÖTI ÖSSZE ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY MEGAKADÁLYOZZA AZ UNIÓS PÉNZEK KIFIZETÉSÉT.

Érdemes felidézni, hogy még EP-képviselővé választása előtt Gyurcsányné azt mondta,

Emellett Gyurcsányné 2019-ben mondta azt, hogy

2020 májusában, a koronavírus-válság kellős közepén pedig arról értekezett Gyurcsányné, hogy

A Gyurcsány házaspár a globalista elitek érdekeit szolgálja ki Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Majd pedig 2021 februárjában azt közölte a bukott miniszterelnök felesége, hogy

Tavaly júliusában Gyurcsány Ferenc felesége teljesen nyíltan kijelentette:

Gyurcsányné ezt követően sem állt le, és 2021 decemberében azt mondta,

Ez utóbbi egyébként megtörtént, most a jogállamisági mechanizmus konkrétan nem definiálható ürügyén akarnak forrásokat elvonni tőlünk.

Gyurcsnyné és Olaf Scholz Forrás: Facebook

Találkozott a német kancellárral

- kommentálta Gyurcsányné októberi berlini látogatását Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté szerint ugyanis

Figyelemreméltó bája volt az is a találkozónak, hogy épp Olaf Scholz kancellár és kormánya hozta össze a német történelem legnagyobb adócsalási botrányát, szóval ha Dobrev korrupciós továbbképzésre ment, akkor jó helyen járt. Kocsis szerint

KIOKTATÁST PEDIG NEM FOGADUNK EL OLYAN MAGYAR-BOLGÁR KOMMUNISTÁKTÓL, AKI A RABLÓPRIVATIZÁCIÓBAN GAZDAGODTAK MEG, ÉS AKIK EGYSZER MÁR TÖNKRETETTÉK EZT AZ ORSZÁGOT.

- zárta posztját Kocsis Máté.

Huszonöt európai ország nagykövetségének vezetőjét győzködte

Gyurcsányné egyik akciója az volt, hogy online sajtótájékoztatón arról beszélt: huszonöt európai ország nagykövetségének vezetőjével egyeztetett a jogállamisági eljárásról, az uniós pénzekről, az árnyékkormány szövetségi politikájáról és a NATO bővítéséről. A Fidesz közleményben reagált a hírre, amire azt írták:

A Fidesz szerint

a demokráciáról prédikáló Gyurcsányné figyelmét elkerülte, hogy a magyarok demokratikus választásokon sokadszorra is világosan megüzenték, hogy nem kérnek belőlük. Pont azért nem, mert Gyurcsányék soha nem a nemzeti érdekekért dolgoztak.

Saját hazáját árulja el

Jól látszik a fentebbiek alapján is, hogy Gyurcsányné

AZ ELMÚLT ÉVEKBEN FOLYAMATOSAN AZON DOLGOZOTT, HOGY A MAGYAR EMBEREKNEK JOGOSAN JÁRÓ PÉNZEKET NE FIZESSE KI BRÜSSZEL, CSUPÁN AZÉRT, MERT A MAGYAR VÁLASZTÓK NEM A GYURCSÁNY-PÁRTNAK SZAVAZTAK BIZALMAT A VÁLASZTÁSON.

Gyurcsányék vélhetően abban reménykednek, hogy ha nem kap Magyarország EU-s pénzeket, akkor a gazdaság esetleg összeomlik és ők újra hatalomra kerülnének. A gazdaság összeomlásával kapcsolatos forgatókönyv természetesen nem reális, az ugyanakkor felháborító, hogy

GYURCSÁNYNÉ A SAJÁT HAZÁJA ELLEN TEVÉKENYKEDIK BRÜSSZELBEN, ÍGY AKADÁLYOZVA PÉLDÁUL A PEDAGÓGUSOK BÉREMELÉSÉT.

Ezzel párhuzamosan Gyurcsányék magyarországi pártja a pedagógusok béremelésének az elmaradását kéri számon a kormányon. A kormány a nyár folyamán ígéretet tett az oktatásban dolgozók bérének emelésére – egészen pontosan a diplomás átlagbér 80 százalékához kívánja igazítani azt – amit szándékozik is megtartani, azonban ennek finanszírozása EU-s források nélkül nem megvalósítható.

Gyurcsányné továbbra is aljas módon saját hazája és a magyar emberek érdekei ellen dolgozik Forrás: MTI/Kovács Anikó

HOSSZABB TÁVON MÁS FONTOSABB FEJLESZTÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ IS SZÜKSÉG VAN UNIÓS PÉNZEKRE, PÉLDÁUL: KÓRHÁZFELÚJÍTÁSOK, A KÖZUTAK KARBANTARTÁSA, VASÚTFEJLESZTÉS, AZ ENERGETIKAI SZEKTOR DIVERZIFIKÁLÁSA ÉS EGYEBEK. GYURCSÁNYÉK MINDETTŐL MEGFOSZTANÁNAK BENNÜNKET.

Nagyon fontos kiemelni, hogy ezek a pénzek járnak nekünk, hiszen mi magyarok is befizetünk a közös uniós kasszába. Ezzel szemben

Gyurcsányné továbbra is módon saját hazája és a magyar emberek érdekei ellen dolgozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!