50 éves a Pannónia TL - Csepel bordó luxusa

Fél évszázad nem nagy idő, mégis elegendő ahhoz, hogy a feledés köde takarjon be sokunkat érdeklő eseményeket. Az 1954-től gyártott Pannónia TL históriáját korabeli újságcikkek és visszaemlékezések alapján próbálta meg feleleveníteni Ocskay Zoltán.

A TL-széria két fő típusból áll. Az első, a motorszámok vizsgálata alapján feltehetően 1954 őszétől 1955 februárjáig gyártott szérián keskeny, a hátsó sárvédőbe ékelt nyereg volt, az ülés elöl egy, a vázra hegesztett T-alakú tartóhoz csatlakozott. A későbbi, ún. nagyüléseseken már módosítottak az ülésfelfogatáson. Eleinte a 250-es Csepelek hátsó féklapját használták, a kezdeti gépeken fogaskerekes primerhajtást volt, s csak később tértek át a láncos megoldásra. A visszafelé forgó főtengelyű modelleken eredeti Bosch gyújtást használtak. Kezdetben nemcsak az első fényszóró, hanem a biluxkapcsoló és a gázmarkolat is német gyártmány volt, a kormányszorító és a tanksapka fekete bakelitből, Csepel felirattal készült. A korai TL-ek hangtompítója szétszedhető volt, a továbbiakban aztán hegesztettet használtak, mert így elkerülhető lett, hogy a dob és a halfarok találkozásánál kiszivárogjon a kipufogórendszerbe került olaj. A hangtompítók egy részét krómozták, míg számos gépen a motor színére festették ezt az alkatrészt is, ám ismerünk olyan hangtompítót, ahol a "szárny" krómozott, a többi rész pedig festett. A TL utolsó szériáján már lekerekített végű, a Bakonyi Antal által tervezett ún. buzogány dobhoz hasonló hangtompítókat találunk. Egyes vélemények szerint szerelték a TL-t színre fényezett, tehát bordó első fényszóróval is, de eredeti gyári fotón ilyennel nem találkoztam még.

A vázak nemcsak a már említett ülésrögzítési helyen változtak, az üléstartó és a lábtartó cső az első szérián szűkülő, kónikus volt, a későbbieken már párhuzamos, a végükön ellapított csöveket használtak. Mivel a Csepel 250-esen használt szerszámdobozokat "elspórolták", a TL akkumulátortartója a függőleges merevítő vázcső mögött kapott helyet, a négyszögletes, fekete dobozos telepet a vázba behelyezett kis csőben lévő menettel lehetett leszorítani. A régi TL-eket még Jikov karburátorral szerelték, a magas nyergeseken azonban már gyakran Pannónia feliratos, hazai terméket találunk.
A gyermekbetegségek ellenére a TL megbízható motorkerékpárnak bizonyult. Összesen körülbelül 15 ezer készült, köztük nagyjából kétezer keskeny nyerges. S hogy a TL-ek nem voltak rossz minőségűek, arra bizonyíték, Sárvári Zoltán és Sárvári Csaba beszámolt olyan példányról, amellyel első és egyetlen gazdája több mint százezer kilométert tett meg, és az első komoly javításra csak a százezredik kilométernél került sor, akkor hengert fúrtak, dugattyút és gyűrűket cseréltek. Egy T5 esetében 50 ezer kilométernél általában elkerülhetetlen a főtengelycsapágyak cseréje is. Az olaszos formák ugyancsak jót tettek a modellnek, a későbbi Pannóniákhoz képest jóval filigránabb és harmonikusabb vonalak megtestesítője. A TL gyártását 1956-ban fejezték be, és az új TLT típusra már nem került fel a Csepel de Luxe matrica.