Csendes születésnap - Pontiac GTO

Nemrég ünnepelte negyvenedik születésnapját a muscle car-ok (izomautók) korszakát megnyitó Pontiac GTO. A korabeli Ferrarikat is megszégyenítő gyorsulású Pontiac-re Balázs Viktor emlékezik vissza.

A "goat", azaz kecske, ahogyan az amerikaiak elnevezték, a következő évben már 360 lóerősre izmosodott az új, vadabb karakterisztikájú vezértengelynek köszönhetően. A kocsi arca teljesen átformálódott, a fekvő ikerfényszórókat állók váltották fel, melyek révén már nemcsak a teljesítménye, hanem a megjelenése is sportossá vált. Ebben az évben már 75 000 darabot adtak el belőle és megjelent az első - házon belüli - konkurens, az azonos alvázra épülő Oldsmobile 4-4-2.

1966-ban aztán bekövetkezett, amire mindenki várt. A GTO levált a Tempestről, és önálló modell lett. Sorsa egyébként meglepő párhuzamot mutat a Mustangéval, a siker hatására ez a kocsi is hosszabb, szélesebb és persze nehezebb lett. Ennek ellenére a '66-'67-es GTO-kat tartják a legszebbeknek, s ebben nem kis szerepet játszik a lendületes ívű "Coke bottle" hátsósárvédő- kialakítás.

Kattintson a galériáért!

Ezek a kocsik már Ram-Air szívórendszerrel is rendelhetőek voltak. Ennek lényege, hogy a motorháztetőre vágott nyíláson belépve, a meleg motortértől elszigetelt szívócsövön hideg levegőt szív be a porlasztó, amit még egy kis "turbóhatással" is növel a menetszél torlónyomása. A Ram-Airrel egy árva lóerővel többet sem bírtak kicsikarni a motorból, a lelkes GTO tulajdonosok mégis állították, hogy jobb lett tőle a kocsi.

Közel százezer példány fogyott ebből az autóból 1966-ban, és még senki sem tudta, hogy ez volt a GTO pályafutásának a csúcsa. 1967-ben végre megjelent az első tárcsafék is, igaz, csak extrafelszerelésként. A sportos hangulatot erősítendő a fordulatszámmérő kikerült a motorháztetőre, a fékrendszer kétkörös lett, és biztonsági kormányoszlopot kezdtek építeni az autóba. A GTO-ból mégis tizenöt százalékkal kevesebb fogyott, mint előtte, ezért a Pontiacnél új rohamba kezdtek.

A karosszériát 1968-ra teljesen újratervezték, az első lámpákat elrejtették, a kocsi orrát pedig ütközésienergia-elnyelő, "endura" műanyagból formázták meg. A korabeli televíziós reklámban fehér köpenyes mérnökök ütötték kalapáccsal a kocsi elejét, hogy az endura műanyag előnyeit demonstrálják. Ez azonban kevés volt az egyre kényelmetlenebbé váló konkurensek - a 427-es Ford Torino, vagy a Plymouth Road Runner - ellen. Ezért 1969-ben bemutatták a Judge (bíró) elnevezésű csúcsváltozatot. A kocsi állítólag egy szórakoztató műsor főszereplőjéről, a bírói talárba öltözött Sammy Davis Juniorról kapta a nevét, aki folyton azt hajtogatta: "Itt jön a bíró".

Kattintson a galériáért!

Nos, a "bíró" valóban szigorú masina volt. Ram Air III-as vagy Ram Air IV-es motor dübörgött benne, melyek csúcsteljesítménye 366, illetve 370 lóerő volt. Ez utóbbival a kocsi 6,2 másodperc alatt gyorsult százra, amihez persze megfelelő gumi kellett. Az átlagautókra tervezett köpenyekkel a GTO szinte el sem tudott volna indulni - viszont a füst annál nagyobb lett volna.

Az új évtized a GTO lassú halálát hozta. 1970-ben még megpróbálkoztak egy ráncfelvarrással, az újra divatba jövő ikerfényszórók jól is álltak az autónak, de ez sem segített. A szigorodó biztonsági előírások, az emelkedő biztosítási díjak és az olajválság véget vetettek az izomautók soha vissza nem térő korszakának. 1972-től a GTO ismét csak a LeMans extra felszereltségű változata lett, de még ez sem jelentette az agónia végét.

Az utolsó, 1974-es GTO csak árnyéka volt valamikori önmagának. Karakterességét teljesen elveszítve, a kicsi és unalmas kinézetű Ventura kupé kétszáz dolláros felárú sport változatává korcsosult. Teljesítménye 165 lóerőre apadt, nem is csoda, hogy senkit sem érdekelt.

A sportkocsi-rajongókat csak egyetlen dolog vigasztalhatta. A GTO ugyan kimúlt, de maradt egy másik sportos Pontiac, a TransAm.

(Veterán Autó és Motor)