Az olasz csődör - Alfa Romeo 159 3.2 JTS V6 Q4 Distinctive

Vágólapra másolva!
Az alábbi tesztből nem csak az derül ki, hogy milyen érzés a létező legdrágább és legerősebb 159-essel csatangolni, de azt is eláruljuk, hogy mi a párhuzam az Alfa Romeo 3,2 literes motorja és Sylvester Stallone között.
Vágólapra másolva!

Szerencsére, az új 159-es már számtalan formában járt már nálunk, Koncz kolléga ráadásul ott volt a hazai "ősbemutatón", illetve az SW, azaz a kombi genovai nyúzópróbáján is. Tesztjeinket visszaolvasva őszintén csodálkozom, hogy még egyetlen csemegekosarat sem küldött a márka hazai importőre, mert külön-külön szinte mindenkiből (természetesen belőlem is) tömény ömlengést hozott ki az autó. Ennek fényében joggal tarthat most bárki élhetetlennek vagy savanyújóskának, ugyanis a kínálat csúcsán elhelyezkedő 3,2 literes összkerekes, fullextrás változat kipróbálása közben nem hallottam a fanfárok hangját, elmaradt a várva várt tűzijáték és a katartikus élmény is.

Forrás: [origo]

galéria

Hiába a 260 lóerős V6-os motor és az összkerékhajtás, ez az autó inkább a kényelemről, a luxusról és a bődületes erőtartalékokról szól, semmint a mindent beleadó és csontig hatoló élményautózásról. És azt hiszem, pont ezért nem jöttem lázba, ugyanis egy kényelmes túraautóba teljesen feleslegesnek tartok egy 18-20 litert lazán benyelő benzinmotort, erre a célra az Alfának remek dízelei is vannak. Tartsanak csak nyugodtan kispolgárnak, de folyton a szemmel láthatóan a nulla felé közelítő benzinmutatón stresszeltem magam, így nem tudtam önfeledten örülni az ülésbenyomó gyorsulásoknak és a V6-os motor amúgy gyönyörű hangjának. Ha már céltalan benzinégetés, akkor legyen inkább egy régebbi GTA vagy GTV, amelyekben minden egyes elégett csepp benzin után jár legalább annyi adrenalin.

Stallone és az Alfa Romeo

Nem veri ugyan nagydobra az Alfa, de a tesztautónkban is dübörgő V6-os motor kábé annyira számít olasznak, mint a jó öreg Sylvester Gardenzio Stallone: van benne ugyan olasz vér, de egy capuccino laza megrendelése a Colosseum tövében már gondot okozna a Rambo-sorozat sztárjának. A motor esetében ez annyit jelent, hogy a 3195 köbcentis blokkot a GM fejlesztette és gyártja Ausztráliában, az Alfa Romeo a hengerfejet, illetve a közvetlen befecskendezést (JTS) fejlesztette a kész egységhez. A háttérben természetesen a költséghatékonyságot kell keresni, ugyanis az olasz gyárnak inkább megérte a GM-től megvenni a kész hathengeres konstrukciót, mint egy egész gyárat fenntartani a Milánó melletti Aresében. 2005 februárjáig itt készültek az Alfa legendás hathengeres motorjai, ám az alacsony darabszám és az esedékes fejlesztési költségek mértéke megpecsételte a gyár sorsát. Az utolsó ízig-vérig olasz hathengeres a GT-ben kapható, korábban a 156-os/147-es GTA-ban és a GTV/Spider párosban varázsolt libabőrt az ember karjára.


Forrás: [origo]

galéria



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!