Maci a málnásban - Nissan Pathfinder 2.5 dCi LE aut.

Három ilyen egymás mellett vagy mögött, s máris kormánydelegációra gyanakszik az ember. Keresi a felvezető motoros rendőrt, elmormol egy imát, átmegy sötétzöld környezetvédőbe. Pedig barátunk, ha át is gázol mindenen, csak egy melegszívű behemót. Hétüléses dízel szabadidőautó.

A Navara nagyon tetszett nekünk. Marconaságával, meggyőző terepező képességével, műszaki tartalmával, kényelmével. A platón viszont nem nagyon legálisan utazgathatunk, ha sokan vagyunk, meg az eső, a hó, a szél, a hideg sem a legkedveltebb társ a mindennapokban. És Navarával például egy tárgyalásra begurulni sem egyértelműen jó ötlet, de ha olyan elemekkel extrázott az illető, mint sarkantyús veszkócsizma, kovbojkalap, duplacsövű vadászpuska, a hatás nyilván erős, egyedi és akár szimpatikus is lehet.

Namost a Pathfinderrel mindezen baromság kiiktatható. Finom öltöny, belőtt séró, gondosan megválasztott táska, széles, fölényes mosoly, ennyi. Elmerengő, majd csettintő partner, s az üzlet megköttetett. S ha már vagyunk olyan jóban, hogy magánszférailag is parlíroznánk: persze, befér a snowboard, naná, hogy a kutyát sem kell otthonhagyni, jaja, a yachtot is elhúzza, igen, egy kiscsoportos kalandtúrára is elvisz minket a hegyekbe, lazán. Nem, nem fogyaszt túl sokat. De, de befér a mosóba. Hogy van-e gyári navigáció? Hallod, múltkor úgy odataláltam a nem tudom, hova, németbe', hogy nagyon.

A Pathfinder tényleg fölöttébb markáns. Kiváltképp szemből. A legmagasabb felszereltséghez járó csupakróm hűtőmaszkkal az igazi. Amúgy meg széles, vállas, magas. Oldalról a fellépő is jól mutat, a tetősín, a sötétített ablaküvegek, az alufelnik is. A hátsó kilincs elhelyezésével együtt. Hogy egy függőleges vonallal ér véget a tömör gyönyör. Mögöttesen már nem annyira határozott a kép, ezen még dolgozhattak volna kicsinyt. Oké, masszív innen is.

képgaléria > videó

De, már áttérve a praktikumra, hogy külön is nyílik az ötödik ajtó ablaka, az nem rossz. A csomagtartó pedig hétülésesen elfogadható, ötösként már barlangos, a második és hamadik üléssort meg szemvillanás alatt eltüntetve hangárnyi. Síkpadlós. Csak az eltávolított "kalaptartó" zavarhat be menet közben. Egyébként a leghátsó sorba jutni nem ördöngösség - majd' derékszögben nyílnak az ajtók, az ülés lehajtása egy mozdulat, passz. Más kérdés, hogy a Pathfinder hétszemélyessége is inkább csak rövid távon (vagy gyerkőcöknek) jelent egyet a kényelemmel. De vannak légbeömlők, és ugye külön szabályozható a hőmérséklet, remek.

Középen szebb az élet, de itt sem nagyautós. Ha bezzeg nem heten, nem is öten mennek egyszerre, egy irányba, egy Pathfinderben, akkor úgy variálhatnak, ahogy kedvük tartja, s ez esetben nem csak az elöl királykodók kiváltsága a kompromisszummentes pöffeszkedés. A tizensokmilliós tesztautóban az anyósülés is több irányban állítható, de nyilván a sofőri a legjobb fotel. Óriási, bőrös, puha - csúszós, tempós kanyarban nemtartós is lehet, de nem ez a jellemző vonulat nissanilag. Kivéve a 350Z-t.

A Pathfinderrel vonul, hömpölyög az ember. Városban szokni kell méreteit, de aztán nem jelent vele gondot az elközlekedés. A nem kis fordulókört és a "ki tudja, hol a vége" effektust ellensúlyozandó az extra tolatókamera hasznos holmi. A ballonos kerekeknek és a nem merevtengelyes, nem laprugós, de hátul független, multilink felfüggesztésnek hála meg szépen elringatózunk a magyaros utakon, a kátyútengeren.

Ami még nem megy gyorsan, az a fedélzeti számítógéppel, a joystickos kütyüvel babrálás. Aztán túl a tanulási napokon már felhőtlen élvezzük a magas üléspozíciót, hogy átlátjuk a forgalmat, hogy kellemesen szól a zene, hogy a kormányról vezérelhetünk majdnem mindent, hogy intelligens a kulcs, hogy apróságainkat, üdítőnket, bárminket van hová pakolni, hogy az automata váltó megfontoltan, de biztosan teszi a dolgát, s ha játszani vagy motorfékezni szeretnénk, kézzel is kapcsolgatható, ilyenek. Hogy mutatós a műszerfal, hogy elegáns - igen, kicsit amerikás, anyagában, miőségében is az, de illik, patent, egyben van.

És akkor a Terrano-utód hajtásáról. A motor amúgy kellően erős és nyomatékos, alapjáraton nem remeg, alacsony fordulaton nem kerreg, nem teherautós. Pörgetve mondjuk zajosabb a vártnál. Szóval a hajtás az alapból hátsó, de ha kell, ha az elektronika kipörgést észlel, azonnal jut belőle előre is. A középkonzolon pedig forgókapcsolóval választhatunk az üzemmódok között a 2WD-től az Auto-n át a 4H és a a 4LO lehetőségig. Utóbbi kettő az automata diffis összkerékhajtás, illetve az osztóműs-felezős. És akkor még akad egy menetstabilizálónk is.

Igazság szerint a teszthét alatt csupán egyszer "sikerült" olyan terephelyzetbe kerülni, hogy kellett a 4LO. De korábbi, menetpróbás tapasztalatok alapján is bízvást állítható, hogy a Pathfinder uralkodik aszfalttalan. Terepszögei példásak, a hasmagasság, az alvázvédelem is feljogosítja a bátor pilótát arra, hogy bátor legyen. A fellépő itt mondjuk hátrány. De ennyi. Elnyűhetetlennek tetszik, magabiztos. Nyugodtság van a Pathfinderben.

Ha meg mégis betonbetyárkodna vele a "mindenkit lenyomok, mert az enyém nagy" felfogású tehetség, hát hamar át fog térni, mert gépe csak egyenesben huszáros (már amennyire az lehet egy 2,2 tonnás vas), kanyarodáskor billegős, lassú, no. Karöltve a lusta váltóval egy, a Pathfinderből kiszálló utas nem a dinamikus, sportos jelzőkkel fog dobálózni. Ha végigtelefonálta a menetet, s nem vette észre, hogy a féltáv susnyásban, erdőben, földúton történt, akkor győztünk, akkor győzött a Nissan.

Meg amikor 10-11 literrel ki lehet vele jönni átlagban. Hát, így zárásképp némileg revideálnók: a Pathfinder valóban nem annyira SUV, mint amennyire baromi jó terepjáró. Csak ahhoz, hogy szimplán terepjáró legyen, túl nagy, túl pöpec és túl drága. Yes, oké, "odaát" nem olyan húzós. De mink itt vagyunk, és itt az. És itt mindent kell, hogy tudjon egy autó. De ne már, le a tökéletességgel! Vagy annyi pénzt a népnek, hogy vehessen egy Pathfindert, egy Micrát és egy 350Z-t is, khm, az lenne zsír.

Kántor István