A Dacia olcsóságának titka, hogy szinte kizárólag a már meglévő és kiforrott Renault alkatrészekből áll, ami valahol a vásárlónak is jó, mert nem kell tartania a korábbi Daciák legendás megbízhatatlanságától. A megnyújtott padlólemez alapját a Renault-Nissan szövetség B platformja adta, emellett a legtöbb alkatrész, beleértve a komplett első futóművet, a váltót, és a motort is, a második generációs Clióból származik. Tesztautónkat a kínálatból választható legerősebb motor, az 1,6 literes, 105 lóerős benzines hajtotta, amely hengerenkénti négyszelepes volta ellenére nem a pörgősségével tűnik ki. Viszont 148 Nm-es csúcsnyomatékának 90 százaléka már 2000-es fordulatszámnál jelentkezik, ami rakétává ugyan nem teszi az 1,2 tonnás MCV-t, de méretéhez képest így is kellemes dinamizmust biztosít. Kevesebb, mint 12 másodperc elteltével már százzal száguldhatunk vele, de a 174 km/órás végsebesség is hozza az elvárható átlagot. Vegyes használatban 7-8 liter benzin éget el száz kilométeren a motor, de városban inkább kilenc literrel számoljunk. Aki ezt soknak találja, választhatja a lomha, de takarékos, 68 lóerős turbódízelt is 160 ezer forint felár ellenében.