Nagyon jól fordul a 208-as, a közvetlen kormánnyal élmény irányítani
Új fejlesztésű a hétcolos, jó felbontású, érintőképernyős menürendszer, amelyet a második felszereltséghez 105 ezer forintért kínál a Peugeot, CD-lejátszó nélkül (CD-vel 135 ezer, navigációval 235 ezer, navival és CD-vel 265 ezer az ára). Letisztultabb lett tőle a beltér, mert így jóval kevesebb gombra és kapcsolóra van szükség, de az is igaz, hogy egy szimpla rádióállomás-váltás vagy hangolás több ideig tart, mint egy hagyományos fejegységen.
A szép grafikájú érintőképernyős fedélzeti rendszer használata kissé körülményes
Segített volna, ha a legfontosabb funkciók (rádió, CD, navigáció, fedélzeti számítógép) külön funkciógombot kaptak volna. Az érintőképernyő 800 x 480-as felbontása magas, a menü grafikája tetszetős, és elég gyorsan is fut rajta a szoftver. Bár a 208-as összeszerelési minősége általánosan jó volt, meg kell jegyezni, hogy a rádiót közepes hangerővel hallgatva zavaró ciripelés jött a középkonzol mélyéről, ezen csak úgy lehetett segíteni, ha nagyon lehalkítottuk, vagy teljesen kikapcsoltuk a zenét.
A csomagtartóban kis lépcső képződik bővítéskor
A kormány nem csak kis átmérőjével véteti magát észre, hanem azzal is, hogy már-már olyan közvetlen, mint a kategóriában etalonnak tekintett Ford Fiestában, kis elmozdításra is azonnali irányváltással reagál a ki Peugeot. Nem estek abba a hibába a francia mérnökök, hogy túl erősre vegyék az elektromos rásegítést, így a kormány visszajelzésekkel is szolgál, remek érzés használni. A futómű szerencsére lágyabb, mint a kőkemény 207-esben, a tesztautó a 15 colos kerekeivel egészen finoman rugózta ki az úthibákat, de ez nem ment az agilitás rovására, szépen be lehetett tenni a fordulókba a 208-ast, nem volt ellenére egy kis vadulás.
Az áttervezett oroszlános embléma és márkajelzés a 208-ason is megjelent
Még a nehéz dízelmotor ellenére is alig tolta az orrát, de már nagyon várom, hogy az új fejlesztésű benzines háromhengeresekkel is kipróbáljam az autót. Azoknál ugyanis az első tengelyre egy mázsával kisebb tömeg jut, így valószínűleg még ügyesebben mozog velük az autó. A futóművel kapcsolatban az egyetlen komoly negatívum, hogy az úthibákon áthaladva szörnyű dobolás és zörgés érkezett a kerékdobok felől, mintha nem egy négy, hanem egy 244 ezer kilométert futott autót vezettem volna. Ez lehet, hogy csak egyedi hiba volt, de még valószínűbb, hogy ez a 208-as már elkapott egy-két komolyabb kátyút rövid élete során.
Az 1,6-os dízelmotor már régóta a PSA-konszern egyik legelismertebb motorja, a 208-asban is remekül muzsikál, 230 Nm-es nyomatékának meg sem kottyan az autó 1080 kilogrammos tömege, még úgy sem, hogy az ötfokozatú váltó meglehetősen hosszú áttételezésű a kedvező fogyasztás miatt. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a szép váltókar megvezetése botrányosan pontatlan és lötyögős, ilyen pocsék váltót évek óta nem láttam új autóban. A Peugeot start-stop rendszere a hagyományostól eltérően nem megerősített önindítót, hanem magát a generátort használja a motor gyakori (600 ezerre tervezték) újraindítására. Érezhetően finomabb működésű és gyorsabb az átlagos motorleállítóknál, és abban is egyedi, hogy lassulás közben már 20 km/h-s sebességnél leállítja a motort. Ezzel együtt 6-6,5 literes fogyasztást produkált a 208-as klímával a városi forgalomban, országúton azonban 5-5,5 literrel is beérte.
Karakteres a far-rész a különleges formájú hátsó lámpákkal
Versenyképes árat, 4,16 millió forintot kér a Peugeot a tesztben is szereplő 92 lóerős 1,6 e-HDi 208-asért öt ajtóval, a második, Active felszereltségi szinttel. Főként városi használatra én inkább benzinessel venném meg a 208-ast, az új 1,2-es 82 lóerős és a híresen jó, 95 lóerős 1,4-es VTi motorok hasonló menetteljesítményekre és fogyasztásra képesek, 570, illetve 420 ezer forinttal alacsonyabb ár mellett. A dízelmotor gazdaságossága a működéséből adódó sajátosságok miatt inkább hosszabb utakon érvényesül. Az Active felszereltség amúgy bőven fedezi az átlagos igényeket, van benne hat légzsák, ESP, klímaberendezés hűthető kesztyűtartóval, fedélzeti számítógép, osztva dönthető hátsó ülés, tempomat és két elektromos ablak és egy CD-s rádió is. Vezetéstámogató rendszerekkel viszont nem kényeztet a 208-as, egyedül a kormányt automatikusan forgató parkolórendszer kérhető hozzá, de csak a legjobb felszereltséghez; sávtartóasszisztenst, holttérfigyelőt és városi vészfékező rendszert felárért sem kínálnak hozzá, pedig az utóbbi már a miniautókban is megjelent.
Műszaki adatok |