A jövő héten a benzin ára körülbelül 4 forinttal lehet olcsóbb, jósolja a Portfolio.hu. Ha így lesz, azzal már csak pár forinttal lesz 400 forint felett a benzin literjének ára.
A benzin dollárban mért nemzetközi jegyzésára a héten minimálisan emelkedett, a dízelé valamivel nagyobb mértékben, 2,1 százalékkal nőtt. A portál emlékeztet arra, hogy a forint azonban a dollárral szemben némiképp tudott erősödni, így a forintban mért benzinár a nemzetközi piacokon kissé esett, a dízel forintban mért ára viszont lényegében nem változott.
Ezek alapján valószínűsíti azt a portál, hogy a jövő héten a gázolaj ára - a harmadik egymást követő héten - nem változik idehaza, azonban a benzinkutakon a benzin ára körülbelül 4 forinttal lehet olcsóbb.
Ugyan ezen a héten a benzin árát 2 forinttal emelte a Mol, de előtte 8 forinttal csökkentette. Mindent egybevéve, ha bejön a jóslat, akkor a benzin átlagára a kutakon a jövő héten 403-404 forintra csökkenhet, a gázolajé marad 424-425 forint. Az egyes kutak között 25-30 forintos árkülönbség is lehet.
A benzin ára az idén április elején érte el a csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj január közepén volt a legdrágább, akkor egy liter átlagosan 449 forint volt.