Nemcsak az autók felkészítésével foglalkoztak a legnagyobb sportklubok, hanem részt is vettek a versenyek szervezésében. A Volán ralik a legismertebb viadalok voltak a hatvanas évektől kezdve, ráadásul rengeteg külföldi nagymenőt is az országba csábítottak.
A rendezők mindig készítettek itinert, ami a leglényegesebb információkat osztotta meg a szakaszokról.
Ám nem volt túl részletes az útiterv, csak a fő pontokat tartalmazta, de a versenyzők legtöbbje úgyis csak kiindulópontnak tekintette, s maguk mentek felírni a pályákat.
Hogy spóroljanak az üzemanyaggal (nem járt mindenkinek benzinjegy), egy autóba rendszerint négyen bezsúfolódtak, és együtt mentek ki a pályákra. A gyorsaságik elején és végén egy-egy ember kiszállt, hogy megállítsa az arra járókat, amíg a másik kettő ment egy vagy több húzós kört. Ha készen lettek, az őrködők is megkapták a jegyzetet, így mindenkinek lett kész itinere. Gyakran éjszaka mentek ki a pályákra, hiszen a futamok zöme eleve sötétben zajlott, másrészt akkor csak néhány járművet kellett feltartóztatni a közúton.
Akkoriban nem szponzornak, hanem inkább védnöknek hívták a versenyek mögött álló vállalatokat, a Volán mellett a Taurus (illetve elődje, a Cordatic), valamint az Áfor neve lehet ismerős, de rendeztek Casco ralit és különféle kupasorozatokat: a Bükk-, vagy az Elkon-kupára a mai harmincas generáció is emlékezhet még. Amikor a Volán ralikra készültek, a Volán Trösztben dolgozóknak és az S.C. szervizes csapatának is akadt szervezési feladata bőven. Saját dekorációs műhelyükben gyártották le az összes táblát és a különféle grafikai munkákat, természetesen a szervezésben résztvevő munkatársakat is a cég adta.
Szerződtek a rendőrséggel is, ez az akkori viszonyok között sokkal egyszerűbb „procedúra” volt, mint most. Nagy Károly visszaemlékezései szerint a Volánnak a versenyek lebonyolítása és megszervezése könnyen ment, mert a hatalmas szervezetben sok embert lehetett mozgósítani, megvoltak a kapcsolataik, erőforrásaik hozzá. Ők persze örömmel vállalták a rájuk bízott feladatokat, a Volga és Barkas szervizautókkal vitték a cuccokat.
Amíg a Volán benne volt a raliban, végig rendeztek saját versenyeket is, a nyolcvanas évek második feléig tartott ez az időszak. Miután a Trösztben egyre kevesebb pénzt szántak az autósportra, igyekeztek olcsóbb sportágak felé menni, így inkább a gyorsasági szakágra váltottak.
Ekkortájt a legnagyobbak is saját egyesület alapításába fogtak, Ferjáncz Attila is elhagyta a Volánt.
Ez nem volt meglepő, hiszen az S.C. teljes büdzséje olyan kicsire zsugorodott, mint amekkora összeget a privát csapatoknál egyetlen versenyzőre költöttek.
A hegyi versenyek is rengeteg nézőt vonzottak, és mivel csak egy néhány kilométeres pályán zajlottak, sokkal egyszerűbb és olcsóbb volt a csapatnak. Kiss Dezső, azaz Dodi ralipilótaként a Volánnál futott, s ott is maradt, amikor jött a felfutós időszak. BMW Oselláját ámulva csodálták a szurkolók, csak az Easterek és a külföldiek Formula 2-es autói tudták maguk mögé utasítani, nem ritkán az abszolút értékelés első helyét is megszerezte. Skodák és Ladák is futottak a hegyi bajnokságban a Volán színeiben, még a rendszerváltást követően is.
A nyolcvanas évek elejéig a fontosabb raliversenyek kétnaposak voltak, de például a lengyelországi Rajd Polskin négy napon át küzdöttek a pilóták és a vasak. Általában délelőtt tartották a rajtot, majd estébe nyúlóan folytatódott a küzdelem, és másnap értek célba a meggyötört egységek. Az Autóversenyzők című film parádésan mutatja be, hogyan is néztek ki az autók egy-egy éjszaka után, és mit jelentett az a néhány órás pihenő a sofőrnek és a navigátornak, amikor az autók a szervizparkban újjáéledtek.
Nem volt gond a kuplung- vagy váltócsere, hegesztettek, kalapáltak, újból menetkésszé tették az autót. Minden versenyzőnek előre kiporciózták a gumi- és benzinadagot, ha jó volt a szervizterv, nem fordulhatott elő, hogy valamelyik autó ott ragad a gyorsaságin vagy az etapon. Az ezer kilométeres száguldás emberfeletti erőt követelt meg nemcsak a legénységtől, de a mezőnnyel együtt rohanó szervizesektől is. 1974-ben az olajválság után megváltozott a világ, a raliban is. A hosszú, akár az országot átszelő futamok helyett a speciál szakaszokkal tűzdelt, jóval rövidebb, egynapos versenyek időszaka következett.
A hetvenes-nyolcvanas évek versenyein biztos pont volt az indulók között Ferjáncz Attila, de ő és Renault-jai tulajdonképpen külön csapatot képeztek a csapaton belül. Ralis időszakában a Volánnál főleg Trabantok, Wartburgok, Zsigulik és Skodák voltak rendszeresítve. Amikor az autók kiöregedtek, nem a MÉH-telepre kerültek, hanem alsóbb osztályokba vagy más szakágba, például a ralikrosszba vagy a hegyi versenyekre.
Legendásan nehezen vezethető volt a könnyű, farmotoros Renault Alpine A110, és nálunk csak rövid ideig szerepelt a raliban, viszont viszonylag sokáig bevetették hegyen: Ferjáncz után Balatoni Mihály, Kiss Dezső és Gál „Baba” István is repesztett vele.
Több olyan autó is akadt, amelyikkel egyszerre raliztak és hegyi versenyeztek,
előfordult, hogy a ralis edzőautóval a navigátor ment hegyen. Alighanem ezt neveznék ma az erőforrások hatékony felhasználásának.
A budapesti Volán csapatában indult többek között Kóós István, Leitold Károly, Takácsy Pál, Gál „Baba” István, Földes József, Dudás Gyula (Kis Kokó) és Kovács László (Nagy Kokó) is, hogy csak néhány ismert nevet emeljünk ki az akkori időkből. Azt, hogy ki kerülhet be a csapatba, a vezetőség döntötte el. Nem ártott, ha a sportoló megnyerte a Túra osztályt (a későbbi másodosztály elődje), de ez még nem jelentett automatikus felvételt. Pénzt nem kapott senki, amatőrként űzték ezt a sportot, egyedül Kiss Dezső személyiében szerepelt, hogy a foglalkozása autóversenyző.
Érdekes, hogy a nagy korszakban, azaz a hetvenes években sok értelmiségi is kipróbálta tehetségét az autóversenyzésben, és nemcsak mérnökök, mint Ferjáncz Attila vagy a skodás navigátor, Sándor István.
Augusztin Béla háziorvosként először a jobboldali ülésbe ült, majd vezetőként is sikerrel szerepelt.
Volt olyan gyorsasági, ahol Ladával (egyetlenként a mezőnyből) megverte Ferjánczot. Antalffy György és Tandari János ügyvédként egy csapatot is alkottak, együtt és külön-külön is nagyszerű eredményeket értek el.
Egyéniben és csapatbajnokságban is értékelték a párosokat, de persze mindenki egyéniben akart nyerni, hiszen - akárcsak napjainkban - ez számított a legnagyobb dicsőségnek. A Volánnál igyekeztek kordában tartani a pilótákat, hogy a csapatérdekeket is tartsák szem előtt. Persze ez nem mindig ment könnyen, voltak az egyesületen belül kisebb-nagyobb konfliktusok.
Érdekesek voltak a nemzetközi és a külföldi versenyek. Hozzánk is sokan jöttek, főleg az egykori KGST országaiból, és sok párosnak volt lehetősége a külhoni megmérettetésre. A volánosok a háromezer kilométeres Rajd Polski versenyen ismerkedtek meg Andrzej Nyitko lengyel sportolóval, akivel mély barátságot kötöttek, a lakásában lakhattak. A verseny idejére bezárta krakkói műhelyét és átalakította a volánosok szervizállomásává, ha pedig kellett, alkatrészt is szerzett, akár a föld alól is. A bajtársiasság jellemző volt akkoriban, nem ellenségekként, hanem ellenfelekként tekintettek egymásra a versenyzők.