Bangkokban készült az alábbi felvétel, és bár tudjuk, hogy Thaiföldön kaotikusnak tűnik a közlekedési kultúra, a hajmeresztő helyzetek ellenére gördülékenyen halad a forgalom, általában nem indulatból vezetnek az emberek. Most viszont előkerült egy olyan felvétel egy igazi bosszúálló ámokfutóról.
A fehér pickup nyugodtan haladt a kamerás autó előtt, amikor felbukkan egy piros Toyota yaris-os eszetlenül cikázva, többször bevágva a pick-up elé. Láthatóan meg akarja állítani és ököllel rendezni az ügyet - ami feltehetően abból ered, hogy egy korábbi besorolásnál miatta kellett lassítania a sorral együtt. Ahhoz, hogy kikerülje a leckéztető Yarist, simán veszélybe sodor másokat a Hilux vezetője.
Egyszer csak úgy tűnik, a piros kisautós ámokfutó sarokba tudja szorítani ellenségét, és verekedhet egy jót, de a pickup vezetője egy balrafordulással menekülve beleütközik a kamerás autóba, a mellette haladó motoros pedig már át is repül a motorháztetőn - egyenesen egy másik kocsi alá, ami majdnem áthajt rajta. Szerencsére az ártatlan fél könnyű sérüléssel megúszta, de a közúti veszélyeztetésből bírósági ügy lesz.