A Ford futószalagja nem az első volt az USA autóiparában, Ransom E. Olds már 1904-ben ilyenen gyártotta első modelljét, az Oldsmobile Curved Dash-t. Négy évvel később jelent meg a Ford T-Modell, korábbi cikkünkben ki is próbáltuk a világ első népautóját és bemutattuk híres konstruktőrét, Galamb Józsefet. Erre a megfizethető kocsira a tízes évekre akkora lett a kereslet, hogy a gyár nem tudta betömni a piac feneketlen bendőjét, leginkább azért, mert régi módszerekkel dolgozott.
A korszerűsítéshez és gyorsításhoz teljesen új koncepció kellett, erre a bonyolult feladatra az ország legjobb gépgyártási szervezőjének tartott Walter Flanders autodidakta gépész volt az ideális ember. Hűen alkalmazta Frederick Taylor tudományos szervezéselveit,
aki stopperrel mérte a folyamatokat és a munkások mozdulatait,
majd kiiktatta a feleslegeseket. Ezen felül Flanders átszervezte a részlegeket, a belső anyagmozgatást, a gépsorokat pedig logikusabb sorrendbe fűzte fel.
Ezzel sokat javított a hatékonyságon, de még így is gyakran előfordultak zűrzavarok, alkatrésztorlódások vagy éppen alkatrészhiányok, az összezsúfolt munkások pedig gyakran zavarták egymást. Mindenesetre az új módszerrel
1913-ban egy T-Modell 12 óra 48 perc alatt készült el.
A végső megoldást két másik zseni, Clarence Avery és Carl Emde hozta el. Utóbbi a szerszámgépek és gépi megmunkálás specialistája volt, s egy chicagói vágóhídon látott futószalag ötletét vitte a Fordhoz.
Sok időbe és súlyos dollármilliókba került, amíg a Highland Park-i óriásüzemet telepakolták mozgó, gőz vagy elektromos hajtású fő- és segédszalagokkal, amelyek az összes részleget – a forgácsolót, kárpitos- és asztalosműhelyt, festőket valamint az alkatrészraktárakat is – összekötötték egészen a végszereldéig. Ahhoz, hogy a rendszer tényleg gyorsan és akadálytalanul működjön, a lehető legtöbb munkafolyamatot gépesíteni kellett.
Itt jött a képbe a német származású nagyszerű konstruktőr és feltaláló, Emde. Számos olyan szerszámgépet tervezett, amik azelőtt nem is léteztek.
Egyik első találmánya egy automata fúrógép volt,
ami egyszerre 45 lyukat fúrt a motorblokkba, négy különböző irányból. Ettől függetlenül még évtizedekre jártunk ekkoriban az ipari robotok korától, a Ford-féle szalagon emberi közreműködéssel, 84 fő lépésben álltak össze az autók.
Hivatalosan 1914. január 14-én indult a termelés, és az eredmény a csodával volt határos: egy kocsi mindössze 93 perc (!) alatt elkészült, így 1920-ban már percenként egy, 1925-ben pedig percenként hat T-modell gördült ki a csarnokokból, és egyre olcsóbban jutottak hozzá a vevők. Az elképesztő bevétel-emelkedés az egekbe repítette a Fordot, de a munkások szenvedtek. Nem elég, hogy a monotonitás minden kreativitásukat kiölte, a futószalagok is egyre csak gyorsultak.
A kezdeti sebesség 1,8 méter/perc volt, de az 1920-as évek közepére több mint a duplájára nőtt; aki nem bírta gyorsan utcára került.
Végül a rekorder T-Modellből 15 millió példány készült összesen,
az egész amerikai gazdaságra, és társadalomra óriási hatással volt, és ma is szerepel a világ legnépszerűbb autóinak top 10-es listáján. Futószalag nélkül ez nem sikerült volna, és megjelenése után az autóipar sem lehetett már olyan, mint fennállása első évtizedeiben volt: beköszöntött a tömegtermelés korszaka.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil áprilisi számában: