1990-ben szükségautó volt, 2020-ban játékszer

A Trabantot ma sem kell bemutatni senkinek, pedig jó ideje kilépett a mindennapjainkból. Ám amíg a keletnémet minimálautó a kilencvenes évek végén még nevetség tárgya volt, ma már őszinte mosolyt csal az arcokra. Íme, egy történet arról, hogyan hozhat lelki békét 2020-ban a duroplast karosszéria és a két ütem – hobbiautóként.

Por se maradt belőlük

Viccek örök tárgya volt a Trabant, és "papírjaguárként" is sokan csúfolták, persze tévesen, az acélvázra ragasztott Duroplast elemekbe ugyanis egy gramm cellulózt sem tettek Zwickauban. Helyette 46% gyapjúszál, 52% fenoplaszt (hőre lágyuló műanyag) és ragasztó keverékét főzték 240 fokos gőzpréssel hihetetlenül tartósra. Amit nem ettek meg a disznók Kusturica Macskajaj filmjében, vagy el nem égett, az még a mai napig megvan - valahol.

Nem úgy az emlékek, amelyek kevésbé bírják az idő múlását – igaz, nem csupán kopnak és fakulnak, hanem meg is szépülnek. Ki gondol ma már arra, hogy a Ladák, Skodák, Daciák, illetve különösen a nyugati autók elterjedésével mennyire lesajnált része volt az autóparknak.

A kilencvenes években megszabadultak legtöbbjüktől tulajdonosaik,

a már említett új autós beszámítási akciók mellett a szigorodó zöldkártyázás, illetve az ahhoz kapcsoló katalizátorpánik adta meg a kegyelemdöfést.

Természetesen mindenkori megítélését a számok is befolyásolták: csúcsidőben, az 1980-as évek végén 400 ezernél tetőzött a Trabant-állomány, minden sarkon állt belőle egy. Ehhez képest szinte semmi az az alig több mint 10 ezer egyed, ami a mai statisztikákban szerepel. Ritka különlegesség vált belőle, lesajnált tragacsból gyűjteni való játék, aminek régi zwickaui gyárát is elsodorta a történelem vihara (a Mosel-üzem a Volkswagené), és retró villanyautóként sem született újjá.

Élj vele boldogan, áldásom rád!

Szót szó követ, lehet élni Trabant nélkül, de minek. Egy évtizedes kihagyás után megint vettem egyet, és határozottan jobb a közérzetem. Pontosabban volt egy kósza próbálkozás egy négyütemű, 50 lóerős tojássárga limuzinnal, de rövid úton megváltam tőle, és az 500 ezer forint alatti ársávban, a 40 ezer km alatti futásteljesítményre koncentrálva kerestem a kétütemű utódát. Reméltem, hogy a huszonnegyedik órában még akad még jó kiállású nosztalgiaautó, kékesszürke füstpamaccsal.

Több hónapos kitartó hirdetésböngészés és több tucat személyes megtekintése után végre horogra akadt egy, de kereséskor sokat tanultam.

Az olcsó Trabant nem jó, de a drága sem feltétlenül arányosan jobb az átlagnál.

Napjainkban 500 ezer környékén műszakis, rendszeresen karbantartott, ismert előéletű, de itt-ott kopottas darabok jönnek szembe. Az ember beül és megy, de senki ne várjon csodát. Bámikor, bármi eltörhet, kiéghet, elfolyhat, leszakadhat, kidörzsölődhet.

De legalább nem reménytelen pótolni az alkatrészt, vagy megjavítani a hibát akár házilag is. Egy alap szerszámkészlettel és kevéske tehetséggel fantasztikus sikerélményeket ad az OBDII olvasókon és tízezres rezsióradíjakon edződött modern autósnak. Az alkatrészárak sem vészesek, bizonyos autós boltokban (ilyen például a Báróker, a Csapi Bt. vagy a Zsombi Car) egészen nagy a választék gyári új, avagy utángyártott áruból.

Klubbal és internettel könnyebb

Persze, aki netán veteránminősítésre hajt, nézzen körül a Vaterán, a Jófogáson és a Facebookon az apróhirdetések között, sokan raknak fel oda a garázsból ezt-azt. A közösségi médiában a Trabant-Wartburg Klub (TWK) hivatalos oldala és számos tematikus oldal is fellelhető,

jó tanácsokat, ritka dolgokat szinte csak ebből a forrásból lehet beszerezni.

Na és persze a Youtube-on se szeri se száma a hasznos és jópofa oktatóvideóknak. Főleg németül.

Magyarországon maradva, egy évtizede csupán néhány ezer lelkes rajongó ápolta a trabantos hagyományokat, közülük is kiemelhető a TWK kemény mag. Nekik köszönhetők a pezsgő rendezvények, egy-egy klubtag igazi két lábon járó lexikon (mai nevén google), de nem csak miattuk érdemes belépni. Klubtagként kedvezményes biztosítás és jó pár egyéb csábító lehetőség is elérhető.

Ha valaki venne egy Trabantot, ne habozzon. Végső érvként említhető mellette, hogy ma már az utca népe is igazi veteránként tekint rá. Integetnek, mutogatnak,

a gyerekek őszintén rácsodálkoznak, a pirosnál sokszor átköszönnek,

parkoláskor, tankoláskor pedig gyakran támadnak idegenek és mesélik el, hogyan telt a gyerekkoruk a hátsó ülésen. Apropó, tankolás: keverék már rég nem kapható, a motortérben lévő tartályba magunk készítjük el a benzin-olaj koktélt, ez is érdekes attrakció.

Happy end, jól átvert okosórával

Nekem persze leginkább a volán mögül vannak emlékeim. És határozottan mostanában keletkeztek, illetve keletkeznek a legszebbek. Tavaly például végigkísértük az egykori NDK-sokat a magyar-osztrák határnyitás harmincadik évfordulója alkalmával rendezett emléktúrán.

Természetesen néhány klubtalálkozón is részt vettünk,

sőt egyszer szerepelt a francia közszolgálati televízió budapesti turisztikai kisfilmjében is.

Már azt is megbocsátottam neki, hogy tavalyelőtt a gyermek marcipánpáncéllal bevont szülinapi elefánttortájának kijött az oroszkrém bele, miközben végigzötykölődtünk a Budakeszi úton. Az pedig kifejezetten mulattat, hogy az okosórám következetesen megdicsér minden trabantozás után, hogy milyen ügyesen bicikliztem. A dinamika és a rázkódás könnyen becsapja a G szenzort. Bezzeg, ha hang- és füstérzékelő is lenne benne.