A Párizs környékén megtartott nemzetközi tesztvezetésen az alig észrevehető marketingfogások mellett a régóta jól ismert erényeit is megcsillogtatta a Duster. Nemcsak vízszintesen, hanem kis híján függőlegesen is.
Meggyőzően mutatta be a neki épített tereppályán, hogy
a városi SUV-ok 90 százalékát biztosan lefőzi
ilyen körülmények között. A Nissan Xtrail-ből átvett összkerékhajtásnak (2WD, Auto és állandó 4WD kapcsolható), valamint a 214 milliméteres hasmagasságnak, és a jó terepszögeknek (elöl 30, hátul 34 fok) köszönhetően hajmeresztő terepen is elboldogult.
Ráadásul a siratófal kivételével még a gázra sem kellett lépni. A nyomatékos, dízelmotoros kivitel alapjáraton is magabiztosan támadta a csúcsokat, bakhátakat, és nyomvályúkat, még a rézsűt. Utóbbi esetében a 35 fokos oldaldőlés során nem is a borulásveszély érzése, hanem az anyósülésen helyet foglaló gyári instruktor ölébe esés volt a legkellemetlenebb, de a Dusternek meg sem kottyant az akadály.
Szerencsére a mászókázás előtt egy 150 lóerős, automata verzió volánja mögött sikerült megismerkedni a Dusterrel épített utakon is. Ebben a konfigurációban
szinte már azt a nívót hozza, mint a jóval drágább vetélytársai.
Ha lehetne becsukott szemmel vezetni, ember nem mondaná meg az alacsony zajszint és a kellemes menetkomfort alapján, hogy a Duster mégiscsak egy egyszerű „budget" modell, amelynek nem szabadna házon belül a Renault és a Nissan köreit zavarni. Meglepően jók a menetteljesítmények is, egy Daciától nem megszokott a 10 másodpercen belüli (9,7) gyorsulás és a közel 200 km/h-s (199 km/h) végsebesség. A dupla kuplungos automata finoman és gyorsan kapcsol, de padlógáznál lassan vált vissza, és a kormányon nincsenek hozzá váltófülek.
Nyitott szemmel már jobban ki lehet szúrni a spórolást: a Dacia (és persze tulajdonosa, a Renault) kopogós és erősen sivár, összképileg „célszerű" vezetői környezettel, a hagyományos, olykor ódivatú műszaki megoldásokkal és a szűkös extralistával, vezetési asszisztens-kínálattal (csak holttér-figyelő kapható) adja tudtára a nagyvilágnak, milyen szerepet szán a palettáján a Dusternek.
Mindazonáltal így is bezavar egy jó nagy piaci szegmensbe, mégpedig az Astra/Focus/Golf/Mégane/308/Ceed/i30 által uralt hagyományos kompaktokéba, amely nem kis részben épp a Dacia SUV-ja miatt zsugorodik. De mi ebben a meglepő, amikor ezek a kocsik szűkösebb helykínálattal is olyan alapárral rendelkeznek, amennyiért a Dusterből a full extrás, erőset is meg lehet venni.
A román szabadidő-autó ráadásul megadja a magas üléspozíciót, a divatos megjelenést és a meglepően jó terepjáró-képességet is, arról nem is beszélve, hogy a futóművének meg sem kottyannak a rossz utak. Persze
a lágy hangolás és a magas tömegközéppont miatt a billegés sem idegen tőle,
de ezzel az autóval úgysem pályanapokra fognak járni a tulajdonosok. A modellfrissítés egyetlen változást hozott a vezetési élményben: a korábban rettenetesen túlszervózott kormányzás rásegítését csökkentették 70 km/h felett, amitől valamivel pontosabban lehet irányítani a Dustert, és kicsit több a visszajelzés is a volánon, de azért ne legyenek túlzott elvárásaink e tekintetben.
A tudatos vásárlók nyilván kimatekozzák majd, hogy melyik a számukra legracionálisabb választás. Segítségül annyit, van három, egymástól jól eltérő karakter, amelyekre érdemes odafigyelni. Az első a TCe 100 LPG, a másik a dCi 115 4x4, a harmadik pedig a TCe 150 EDC. Pont a kipróbált verziók. Micsoda véletlen! Vagy talán nem is...