2021 szeptemberében
európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid,
ami duplája az egy évvel korábbinak.
Magyarországon ez az arány 5 százalék,
ami magasabb, mint a környező kelet-közép-európai országokban.
Már 19 ezer teljesen elektromos és 20 ezer tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöld rendszámos autót helyeztek üzembe Magyarországon,
tíz éven belül pedig akár meg is tízszereződhet a számuk.
A teljesen elektromos autók száma csak októberben mintegy hat százalékkal nőtt a pályázati lehetőségeknek köszönhetően - áll az E.ON energiaszolgáltató közleményében.
A magyarországi töltőhálózaton vételezett áram mennyiségét nézve
a nyilvános töltésekkel 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok 2020-ban,
ezzel 5100 tonna szén-dioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet.
A világpiacon mindeközben fordult a trend: a tavalyi volt az első olyan év, amikor több új elektromos és hibrid autót helyeztek üzembe Európában (1,4 millió), mint Kínában (1,2 millió).