Alig több mint egy hete maradt az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék: elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak.
A novemberben zajló év végi kgfb-kampány eddigi szakaszában
az érintett ügyfelek 24 ezer forint körüli átlagdíjon kötötték meg szerződéseiket, ami 8 százalékkal kedvezőbb a tavalyi kampányban tapasztalt 26 100 forintos szintnél
– írta saját adatbázisára hivatkozva a Netrisk.
A biztosításközvetítő portálnál lezajlott közel 14 ezer tényleges megrendelés során az ügyfelek 62 százaléka a következő évre három szereplőnél, az Union, a Genertel és az Uniqa biztosítóknál kötöttek új szerződést.
Az idei kampányban több biztosító is számottevő mértékű díjcsökkentést hajtott végre, biztosítóváltással a vártnál jóval többet lehet megtakarítani.
Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy az autósok jelentős része a rendelkezésre álló időszak utolsó napjaiban lép, így a Netrisk várakozása szerint december 1-jéig még 30-40 ezer szerződés felmondására kerülhet sor.
Az idei kampányban sok más mellett
olyan egyedi kedvezményeket is alkalmaznak egyes biztosítók, mint a heti több napot home office-ban dolgozók kedvezménye,
vagy a legidősebb vezető kedvezménye: ebben az esetben az üzemben tartó azt vállalja, hogy a biztosítási év során a gépjárművet 69 évnél idősebb személy nem vezeti.