1919-ben alapították az Armstrong Siddeley vállalatot, úgy jött létre, hogy a fegyvereket, hajókat, mozdonyokat és autókat is készítő óriáscég, az Armstrong Whitworth megvette John Davenport Siddeley autó- és repülőgépgyárát, a Siddeley Deasy Motor Car Co-t. Bár autók terén a nagy márkák árnyékában működött a cég, a hozzáértők mindvégig értékelték kifinomult luxusmodelljeit. 1928-ban partnerségre lépett Walter Gordon Wilson gépészmérnökkel, az előválasztós sebességváltó feltalálójával, 1935-ben pedig megalakult egy társvállalat, a Hawker Siddeley Aircraft repülőgyár.
A második világháború után szinte az összes autómárka a békebeli típusok terveit porolta le és kezdte újra gyártani, az Armstrong Siddeley azonban már 1945-ben új modellt konstruált, a Lancaster limuzint. Utána érkezett kétajtós kabrió kivitele, a cikkünkben szereplő Hurricane, 1946-ra pedig készen állt a Hurricane kupé testvére, a Typhoon is.
Mindhárom autó a második világháború Hawker Siddeley-féle híres repülőgépeiről kapta nevét,
a négymotoros nehézbombázó Lancasterről, a félelmetes Hurricane vadászgépről (az angliai csata egyik főszereplőjéről), illevte a Typhoon vadászról.
Teljesen új tervezésű volt a vegyes építésű (favázas, alumínium és acélelemes) karosszéria, a motor pedig egy 1938-as hathengeresből eredeztethető, amit 1991 cm3-esre fúrtak, és a korábbi Zenith porlasztó helyett Stromberget szereltek rá: így már 70 lóerőt tudott. Elöl független felfüggesztésen ült (először az Armstrong Siddley történetében) torziós rugókkal, hátul laprugós merev hidat használtak. A fékrendszerben szokatlan módon, hidro-mechanikus megoldást alkalmaztak: a négy nagy Girling gyártmányú dobfék közül az elsők hidraulikus, a hátsók viszont mechanikus működtetésűek voltak.
Négyfokozatú kézi, vagy Wilson-féle előválasztós sebességváltó szerepelt a kínálatban. Utóbbi szintén furmányos berendezés, más felépítésű és működésű, mint a hagyományos kézi váltók. Newton gyártmányú kuplungja centrifugális, csak kevés márka használta. Először a karral kapcsoljuk a kívánt fokozatot, majd kinyomjuk és felengedjük a kuplungpedált, a szerkezet csak ezután vált (ilyen elven működött a Scania alvázas Ikarus E95 buszok joystick váltója is). Ha megállás után csak a kart tesszük üresbe, és elfelejtünk „rákuplungolni", a szerkezet abban a fokozatban marad, amelyben megálltunk.
A következő indítás után addig áll a kocsi, míg gázt nem adunk. Hogy mennyire hozzáértést igénylő és érzékeny a rendszer, azt a tulaj egy incidense is jól bizonyítja: a műszakin a vizsgabiztos vitte fel a fékpadra, és nem ismerve a szerkezet működését
össze-vissza kapcsolgatott és csúsztatta a kuplungot, a görgők pedig közben forgatták a kerekeket.
Az eredmény: tönkrement a váltó (manőverezésnél ugyanígy járt annak idején a híres hazai Maybach Zeppelin, avagy „Horthy-autó" is). Kiküldte a tulaj Angliába javításra, de a 2,5 millió forintos költség hallatán visszahozatta. Két évébe telt, míg talált egy másikat, most az van az autóban.
Ez a Hurricane amúgy az 1949-es átdolgozás után készült, ekkor a furat növelésével 2309 köbcentisre és 75 lóerősre nőtt a motor. Minimális vizuális átalakításokkal egészen 1953-ig gyártották az elegáns kabriót, összesen alig 2606 példányban (a Lancaster limuzinból is csak 3597 készült). Nem volt híres modell és különösebben ismert sem, a brit honpiacon is elveszett a nagyobb gyártók kavalkádjában, ráadásul nem készült belőle balkormányos. Bár az ötvenes évek közepéig sok brit gyártmány érkezett Magyarországra (állami autónak, a privát ugyanis tabu volt), ilyen kabriót kizárt, hogy importáltak.
Még a brit Armstrong Siddeley klub tagjai is megemelték a kalapjukat, amikor megtudták, hogy hazánkban akad egy veterán Hurricane, méghozzá forgalomképesen, szép állapotban. Ez a példány 1952-ből való, tehát már a nagyobb motor hajtja, és az angol nomenklatúra szerint Drop Head Coupe (DHC), kontinentálisan pedig cabriolet. A Hurricane-nél háromféleképpen használható a vászontető: egészen lenyitva, csak a hátsó üléssor fölé felhúzva (ekkor tulajdonképpen landaulet kivitelű), illetve teljesen becsukva - utóbbi bonyolult művelet, két ember összehangolt munkája kell hozzá.
Először a két jókora tartó-feszítő rúdhoz kell rögzíteni a ponyvát, utána a vasakat előbb hátul, majd elöl beilleszteni a helyükre, remélhetőleg ez alatt nem ered el az eső. A kocsi első és egyetlen tulajdonosa egy, az eladáskor már 93 éves angol úr volt. Több autója is volt, ezt nemigen használta.
A gyári festés még közel 70 év után sem volt csúnya, de a tökéletes megjelenés kedvéért itthon teljesen újrafényezték,
előtte azonban még szétbontották a mechanikát. Aztán bárminemű javítás vagy csere nélkül össze is szerelték a gépészet elemeit, mert minden rendben működött.
Patinás eredetiek a bőrkárpitok (az ajtóborításokat viszont cserélni kellett), az ülések vaskosak, kényelmesek és keskenyek, a válltér pedig kevés. Szűkösebb a Hurricane, mint külső méretei alapján várnánk, bár a hátsó sorban valamivel jobb a helyzet, ott kissé öblösebb a kasztni. Klasszikus angol autó, tehát valódi fába ágyazott műszerpulttal nézhetünk farkasszemet, és jókora, vékony kormányt tudunk tekergetni. Kellemes meglepetést okozott a csendesen, kifinomultan járó sorhatos motor, messze elöl, a hosszú gépháztető végén pedig gyönyörű Szfinx hűtődísz hasítja a szelet.
Miután eszünkbe véstük, hogy a kapcsolásoknál előbb jön a kéz, csak aztán a láb, indulhatunk. Fontos tudni, hogy a kormányközép felső részén levő kis dudort jobbra-balra kapcsolva indexelhetünk (alul is van ilyen, az a fényváltó). Rövid az első fokozat, csak a kocsi megmozdítására jó, a nyugodt járású, hosszú löketű gép nem szereti és nem is bírja a pörgetést. Akár már 30 km/h körül felkapcsolhatunk negyedikbe. Legélvezetesebben a 65-70 km/h-val lehet poroszkálni, a gyár szerint 123 km/h a végsebessége, de ez elérhetetlenül távolinak tűnik, és kár is lenne gyötörni a 70 éves szerkezetet.
Nem fut szépen egyenesen, a vékony kerekeken hajlamos elkóvályogni, ezért gyakran korrigálni kell, szerencsére a nagy kormányt menet közben nem nehéz tekergetni, sőt, kanyarból kijövet egészen jól visszatalál középállásba.
A kormánymű globoid csigás, ezzel eleve nagyobb holtjáték jár, de már kicsit kopott is, így eléggé nagy a lógás.
Torziós rugós első futóműve úgy ráz, akár egy szekér, ráadásul pattog is, mivel egyáltalán nincsen lengéscsillapítása (!), csak felső gumiütközői, amelyek megakadályozzák, hogy a lengőkarok a váznak ütközzenek. Rossz úton elkél az elővigyázatosság.
Ahhoz képest, hogy mennyire kezdetleges a viszonylag nagy átmérőjű dobokkal dolgozó, csak elöl hidraulikus fékrendszer, egészen hatásos, legalábbis akkor, ha a jobb lábunk elég erős. Valójában
sokkal élvezetesebb nézegetni, mint vezetni, de ha minden jól összeáll, vagyis sima az aszfalt, szép az idő és gyér a forgalom, az összkép egész kellemes. Míg a brit roadstereket (MG TD, Morgan Plus 4, Triumph TR1, Jaguar XK120 és társaik) ebből a korszakból viszonylag sokan ismerik, a négyüléses kabriók ritka madarak, az Armstrong Siddeley-vel pedig fehér hollót láthatnak a járókelők.
Műszaki adatok - Armstrong Siddeley Hurricane (1952)
Motor: OHV-vezérlésű, soros hathengeres benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 2309 cm3. Furat x löket: 70,0 x 100,0 mm. Kompresszióviszony: 6,5:1. Teljesítmény: 75 LE, 4200/perc fordulaton. Nyomaték: 146 Nm, 3000/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú előválasztós váltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl független torziós rugós, hátul merev tengely laprugókkal. Elöl hidraulikus, hátul mechanikus működtetésű dobfékek.
Felépítmény: négyüléses, kétajtós, favázas alumínium-acél karosszéria alvázon. Hosszúság x szélesség x magasság: 4724 x 1727 x 1549 mm. Tengelytáv: 2921 mm. Tank: 54 l. Saját tömeg: 1493 kg.
Végsebesség: 123 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 25,0 s.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil márciusi számában: