Fontos kérdést tisztáztak, itthon így lehet szabályosan gyerekeket szállítani autóban

Túlélési tippek autó kocsi biztonság gyerekülés
Mother fastening child safety seat belt in car
Vágólapra másolva!
Sokan nem tudják, hova és hogyan ülhetnek a gyerekek az autóban. Tisztázták a szabályokat.
Vágólapra másolva!

Számos tévhit kering a gyerekek autóban történő biztonságos és szabályszerű elhelyezése kapcsán, pedig a KRESZ egyértelműen fogalmaz:

Ezen felül persze vannak kivételek és korlátozások is, ezért fontos áttekinteni a legfontosabbakat.

Ülhet előre is a gyerek?

Igen, de csakis megfelelő biztonsági rendszerben, azaz gyerekülésben vagy babahordozóban. Elöl is ülhet előre vagy hátrafele nézve, ám kitétel az is, hogy menetiránynak szemben, hordozóban csakis kikapcsolt utaslégzsák mellett utazhat.

Forrás: David Jakle

Mi az és milyen lehet egy gyermekbiztonsági rendszer?

Ez a gyerekülések és babahordozók hivatalos, összesítő elnevezése. Lehet integrált, ami saját ülőhelyet és biztonsági övet ad a gyereknek, és lehet nem integrált, ami már az autó biztonsági övét használja – ez utóbbi logikusan a nagyobb gyerekek üléseinél jellemző. Fontos továbbá, hogy gyermekünk méretéhez és tömegéhez passzoló gyerekülést használjunk, hiszen csakis az fogja megfelelően rögzíteni. A besorolás kapcsán több szabvány is létezik, elfogadott gyerekülés, „gyermekbiztonsági rendszer" a besorolást is adó ECE-R 44 vagy ECE-R 129-es osztályzás meglététől lesz egy gyerekülés, ez egyben azt is megadja, hogy az ülés milyen testsúlyú gyermek számára megfelelő.

Erősen ajánlott az ISOFIX-rendszeres gyerekülések használata,

amelyek az autók biztonsági öve helyett vagy mellett egy szabványos fém rögzítőrendszert alkalmaznak ahhoz, hogy az ülés közvetlenül az autó karosszériavázához csatlakozzon. A csatlakozó 2014 óta az összes, EU-ban forgalomba helyezett személyautóban kötelező elem, így a használt autók zömében is megvan. Vásárláskor viszont ritkán preferencia:

a Használtautó.hu statisztikája szerint a keresők egy százaléka sem szűr erre az opcióra.

Mikor hagyható el a gyerekülés?

Az első ülés esetén 150 cm-es testmagasságtól, a hátsó ülésen azonban már 135 cm-es magasságtól elhagyható, amennyiben

magyarán a biztonsági öv a válla közepén fut, nem vágja a nyakát. Elhagyható ugyan a gyerekülés a taxi hátsó üléssorában is, ám ma már számos társaság ingyen kínál gyerekülést, ha azt rendeléskor előre jelezzük.

Fontos tudni azt is, hogy a gyerekülés a nem menetrend szerinti autóbuszos utazásokkor is kötelező,

amennyiben állóhellyel nem rendelkező modellről van szó, magyarán a buszos utakra is kötelező és persze erősen ajánlott is a gyermek méretének megfelelő üléssel készülni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!