Részegen összetörte az autót, amit még ki sem fizetett, ki nem találná, hol találtak rá a rendőrök

ittas
Vágólapra másolva!
Kölcsönautóval, ittasan okozott balesetet egy férfi, majd elment levezetni a feszültséget.
Vágólapra másolva!

A Salgótarjáni Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt emelt vádat egy salgótarjáni férfival szemben. A vád szerint a 49 éves férfi még 2021. október 22-én – az előző napi italozást folytatva – délelőtt újra leittasodott, majd dél körül az adásvétel előtti kipróbálás céljából nála lévő autóval elindult salgótarjáni otthonából.

Forrás: Ugyeszseg.hu

Útközben néhány további ital erejéig megállt egy presszóban, majd újra kocsiba ült. Ekkor már balesetet okozott: a jobb oldali útpadkára hajtott, onnan átsodródott az út túloldalára, ahol az autóval félig a vízelvezető árokba borult.

A férfi kiszállt a kocsiból, visszagyalogolt a presszóba, ahol újabb szeszesitalokat fogyasztott el – a rendőrség innen állította elő.

Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést, valamint közúti járművezetéstől való eltiltást indítványozott a férfival szemben, emellett a bűnügyi költségeket is ki kell fizetnie.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!