Nagy országos razzia indult az utakon, minden eszközt bevetnek a rendőrök

szondáztatás, ittas sofőr, rendőri igazoltatás
Békéscsaba, 2008. január 20. Egy rendőr szondáztatáshoz állít meg egy gépkocsit Békéscsabán. Éjfél óta a helyszínen bevonják az ittasan vezetők jogosítványát. 2008. január 20-án lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében az alkoholszonda elszíneződése esetén azonnal el kell venni a vezetői engedélyt, függetlenül attól, mennyit ivott a sofőr. A jogosítványt legfeljebb három hónapra vonhatják be, kivéve, ha a kötelező vérvétel alapján jogerős elmarasztaló ítélet születik. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Három napon át számíthatnak a közlekedők fokozott közúti ellenőrzésekre.
Vágólapra másolva!

Az ORFK-OBB június 14-16. között tartja a „Zebra terv" elnevezésű balesetmegelőzési ellenőrzését a gyalogosok biztonságára fókuszálva. A razzia során a rendőrség nagy figyelmet fordít mind a gyalogosok, mind a járművezetők szabálykövető magatartásának ellenőrzésére, amely történhet

testkamera, drónok és civil járművek alkalmazásával is.

Korábbi évekre jellemző volt, hogy évente átlagosan 2500 gyalogost ütöttek el a magyar közutakon, közülük 150 ember vesztette életét. Az utóbbi két évben ugyan csökkent ez a szám, nagyságrendileg 2000 járókelő sérül meg balesetben, de még mindig több mint 100 gyalogoselütés végződik tragédiával.

A gyalogosokat érintő baleseteken belül a korábbi években 900-1000 balesetet maguk a járókelők okozták, ez az elmúlt két évben valamelyest csökkent, nagyságrendileg 600-ra. Ez azt jelenti, hogy az őket érintő balesetek több mint 30 százalékát maguk a gyalogosok idézték elő. Az ilyen balesetek közel 40 százaléka (750-800 baleset) kijelölt gyalogátkelőhelyen történik, és megközelítőleg 3 százaléka halálos kimenetelű.

Az ellenőrzésekre a közlekedésbiztonsági szempontból kiemelt kockázatú, a párhuzamos közlekedésre alkalmas

úttesten lévő kijelölt gyalogátkelőhelyeken és azok környezetében lehet számítani, elsősorban olyan helyen, ahol jelentős a közúti forgalom.

A gyalogosok által elkövetett jogsértések miatt a helyszínen az intézkedő rendőr figyelmeztetést alkalmazhat, vagy helyszíni bírságot szabhat ki, és feljelentést tehet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!