A Magyar Közút videóját nézve az lehet az érzésünk, hogy ez szinte bármikor megtörténhetne bármelyik magyar gyorsforgalmi úton, hiszen szinte általános nálunk, hogy a járművezetők nem tartják be a szükséges követési távolságot.
Ökölszabályként elmondható, hogy
ha fele akkora távolságot tartunk az előttünk haladóhoz képest méterben, mint amekkora a pillanatnyi sebességünk km/h-ban, akkor nagyjából biztonságban érezhetjük magunkat
még akkor is, ha hirtelen állóra kell fékeznünk (persze csak akkor, ha végig az utat figyeljük, és nem a telefonunkat vagy az autó kijelzőjét).
A felvételen az látható, hogy legalább öt autó csúszott egymásnak a sűrű forgalomban az M3-as belső sávjában július 26-án. Ez a tömegbaleset könnyen megelőzhető lett volna, ha elegendő követési távolságot tartanak az autóvezetők.